media1.hu cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

Törökország, zászló

Közel 3 év után újra elérhető a Wikipedia Törökországban

Törökországban annak idején „nemzetbiztonsági aggályokra” hivatkozva tiltották le a hozzáférést a népszerű közösségi enciklopédiához, de az alkotmánybíróság szerint az oldal betiltása a szólásszabadságot korlátozta, ráadásul semmilyen súlyos tartalom volt az oldalon, ahogy azt a helyi médiahatóság állította.

DUE Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt

Játékkal küzd a DUE az online zaklatás ellen

Többek közt az online zaklatás és a gyerekek közötti erőszak megállítását tűzte ki célul a DUE Médiahálózat és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács azzal, hogy elindította a Nagy Diák Bűnmegelőzési Tesztet. Az a tanuló, aki részt vesz a játékban, megtudhatja például, hogy baj esetén kitől kérhet segítséget.

arc_CTP_artwall-2019_páláyzat

Itt az ország legnagyobb falfestmény-tervező pályázata

Indul a CTP Art Wall by ARC – Fess 1 nagyot című pályázat, ahol a CTP az ARC közreműködésével Magyarország eddigi legnagyobb falfestmény tervező pályázatán keresi a legjobb az alkotást, amely a zsűri szemében a legjobb választás, hogy több mint 4.500 négyzetméter felületen megvalósuljon az M1-es autópálya és az 1-es főút közvetlen közelében, egy biatorbágyi logisztikai épület homlokzatain. (x)

fotózás, kamera

Saját fénykép egyedivé varázsolása

A mai trendeknek és a digitális technika nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően, egy hétköznapi közepes minőségű fényképet néhány egyszerű ingyenes keretprogram segítségével könnyedén ötcsillagossá varázsolhatunk. Hölgyem és uraim, ez nem csalás, nem ámítás! (x)

popcorn

Ezek a leghíresebb filmplakátok

A filmplakátok már 125 éve hódítják meg a mozizni vágyó közösséget, hiszen egyetlen céljuk, hogy filmezésre ösztönözzék őket. Jellemzőjük, hogy a filmcímen kívül feltüntetik rajta a legismertebb színészek neveit, a filmkészítőket és valami csábító képpel adjanak kedvet arra, hogy megnézzük az adott alkotást.

bőrönd

Wizz Air poggyász méret 2020-ban

Itt az év eleje, így jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon az új év tartogat-e változást a poggyászok mérete tekintetében. Lássuk, hogy mik az aktuális szabályozások a Wizz Airnél a poggyász szempontjából! (x)

tatami

Megújult hagyomány: a puzzle tatami

A küzdősportok népszerűségével és Európában való elterjedésével a hozzá kapcsolódó eszközök folyamatosan fejlődnek és megújulnak. Népszerűségük a mély hagyományokhoz való kötődésükhöz kapcsolható, mivel nem csak testi gyakorlatokat jelentenek, hanem képviselik a mögöttes szellemiség fejlődését egyaránt. Azonban a megfelelő gyakorláshoz és a hagyományok újbóli megteremtéséhez szükség van a régmúlt eszközeire. Ilyen eszköz a gyakorlást segítő tatami is.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások