Koronavírus - Utcai fertőtlenítés Budapesten

Felhívást adott ki a koronavírus miatt a tartalom- és médiaszolgáltatóknak a Médiatanács

Az NMHH Médiatanácsa a tartalom- és a médiaszolgáltatók felelősségére hívja fel a figyelmet közleményében, egyúttal arra figyelmezteti őket, hogy ebben a helyzetben fokozott ellenőrzésekre számíthatnak, hogy betartják-e műsorszolgáltatási szerződéseiket és a jogszabályokat.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Felhívást adott ki ma, csütörtökön a koronavírus kapcsán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a tartalom- és médiaszolgáltatók felé.

A Médiatanács felhívása azzal a figyelmeztetéssel indul, hogy „az a rendkívüli helyzet, amelyet a világjárvány jelent, fokozott felelősséget ró a médiára, a médiaszolgáltatókra, a tartalomgyártókra, a médiában dolgozó szakemberekre”, majd azzal az állítással folytatódik, hogy „az elmúlt hetekben a korábbiaknál is gyakoribbá váltak a megtévesztő, valótlan, szenzációhajhász közlések.” (Arra a Médiatanács közleménye nem tér ki, hogy konkrét mely tartalom- és médiaszolgáltatóknál észlelt ilyet, és élt-e bármiféle szankciókkal már az érintettek ellen.)

Félelmet keltő tartalmak

A közlemény ezután úgy folytatódik, hogy a hiteles tájékoztatás ma fontosabb, mint valaha, az álhírek, a bizonytalanságot növelő hagyományos és közösségi tartalmak csak félelmet, szorongást keltenek az emberekben és a társadalom pánikreakcióit válthatják ki. A testület erre figyelemmel arra kéri a média- és tartalomszolgáltatókat, hogy „fokozottan törekedjenek a pontos, átfogó tájékoztatásra, könnyítsék meg az olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak a hiteles forrásokból történő tájékozódást, tényszerű információikkal, híreikkel segítsék a védekezést a járvánnyal szemben, ne bagatellizálják a kialakult helyzetet, de pánikot se keltsenek.“

„Kérjük a médiapiac szereplőit, hogy kereskedelmi és politikai érdekeik mellett a rendkívüli helyzet diktálta közérdekre is legyenek tekintettel. Ügyeljenek forrásaik megbízhatóságára, hívják fel olvasóik, nézőik, hallgatóik figyelmét arra, hogy a járványról elsősorban a hivatalos forrásokból tájékozódjanak, az onnan származó információkat pedig torzításmentesen adják közre. Figyeljék a közszolgálati csatornák országszerte elérhető híradásait” – folytatódik a felhívás.

A Médiatanács azt kéri továbbá, hogy a járvány miatt az életforma-váltásban kiemelten érintett iskolások és idősek számára célzott tematikával, az igényességre törekedve tegyék könnyebben elviselhetővé az otthon tartózkodást.

Kieső reklámbevételek, a helyzetet tompító kormány

„Tisztában vagyunk vele, hogy a médiaszolgáltatóknak nem csak a megnövekedett figyelem és felelősség súlyával, de a kieső reklámbevételekkel is szembe kell nézniük, ezért üdvözöljük a médiaipar bevételkiesését kompenzáló kormányzati intézkedéseket.”  (Az NMHH közleménye arra nem tér ki, hogy a Médiatanács egyelőre semmiféle engedményt a médiaszolgáltatók felé nem tett, így például még mindig nem hozott határozatot, hogy elengednék a médiaszolgáltatók  esedékes médiaszolgáltatási díjait, mivel elvesztették bevételeiket. Nem tér ki arra sem a felhívás, hogy a kormányzat egyelőre a médiavállalkozások, újságírók, tartalomszolgáltatók kieső bevételeit egyáltalán nem kompenzálta, ők a rendelet alapján nem kapnak kata mentességet, holott sokan a  bevételük jelentős, vagy akár teljes részét elvesztették az elmúlt hetekben.)

Fokozott figyelemmel ellenőrzik a műsorszolgáltatási szerződések betartását

A Médiatanács ezután azt írja:

„a mi felelősségünk a vészhelyzetben (sic!*), hogy jogkörünkben eljárva fokozott figyelemmel kísérjük a média- és tartalomszolgáltatókat, ellenőrizzük a jogszabályok és a műsorszolgáltatási szerződések betartását, folytassuk a munkánkat. Ennek maradéktalanul eleget kívánunk tenni.”

Az NMHH Médiatanács közleménye végül azzal zárul, hogy üdvözli a grémium, hogy a jelenlegi veszélyhelyzetben számos média- és tartalomszolgáltató már saját elhatározásából követi a fenti normákat., Egyúttal nyomatékosan kéri a grémium a piac minden szereplőjét, hogy vegyék ki részüket a társadalmi felelősségvállalásból.

* Az NMHH közleményében ezen a ponton feltehetőleg tévesen „vészhelyzetként” említik az országos veszélyhelyzetet, a torzításmentes tájékoztatás érdekében azonban az eredeti idézetet nem változtattuk meg.

További hírek olvashatók a Media1 hírportálon!

Borító: Az utcát fertőtlenítik a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkatársai a koronavírus-járvány miatt Újpest-Központnál 2020. március 25-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

Szóljon hozzá!