
Távozik Fiala János az ATV-től és a Spirit FM-től
Az ATV közleménye szerint hetek óta tartó személyi konfliktus miatt.

Az ATV közleménye szerint hetek óta tartó személyi konfliktus miatt.

23 milliárd forint összegű hitelre derült fény.

Bemutatták az új napi tévésorozat főcímdalát is, melyben Vastag Csaba hallható.

Az új magyar tévésorozat minden hétköznap este képernyőn lesz már az év elejétől. Most ezzel kapcsolatban közöltek részleteket.

Budapest, Zalaegerszeg és Siófok után a Vodafone Magyarország Székesfehérvár belvárosában is elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását.

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett híroldalunk a fejlődés útján.

A megbízás két évre szól, de további hat hónappal meghosszabbíthatja a tendert kiíró Digitális Kormányzati Ügynökség.

Erőszak szítására hivatkozva ítélték el a héten és végezték ki szombaton Ruhollah Zam ellenzéki újságírót, aki kínos felvételeket hozott nyilvánosságra az iráni vezetőkről – számolt be a Nour félhivatalos iráni hírügynökség.

Több napja panaszkodtak az ügyfelek az ország legkülönfélébb pontjairól, most a szolgáltató is elismerte, gond van.

A Media1 értesülése szerint rekordkései időpontban indul majd a sorozat esti adása december 21-től kezdve.