fbpx
Bolgár György, a Klubrádió műsorvezetője

Bolgár György klubrádiós műsora az Azonnalin is hallható lesz

Az Azonnali részéről egyfajta szolidaritási akciónak szánják a műsor facebookos közvetítését, mivel szerintük a médiahatóság rángatja a Klubrádiót.

Az Azonnali a honlapján jelentette be, hogy egyszeri alkalommal, ma, hétfőn 16 és 18 óra között a Facebook-oldalán élőben közvetíti a Klubrádión jelentkező Megbeszéljük című, Bolgár György vezette betelefonálós műsort, ami néhány héttel ezelőttig még a Budapest FM 92,9 MHz-en volt hallható, mielőtt a frekvenciát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa kiürítette.

Az Ungár Péter és Gerényi Gábor érdekeltségében lévő Azonnali.hu szerint „teljesen világos, a Klubrádió léte valamiért nagyon zavarja a kormányt”, és piszlicsáré okokra hivatkozva némíttatták el a Klubrádiót február közepén, amióta csak az interneten érhetők el a műsorai.

A Megbeszéljük 2002 óta jelentkezik a Klubrádióban, de előzménye, a közrádiós Beszéljük meg! már 1992 novemberében adásban volt Bolgár György műsorvezetésével – idézték fel.

Az Azonnali arra biztatja közönségét, hogy telefonáljanak be Bolgár Györgynek, beszélgessenek vele, sőt arra is ösztönzik az olvasóikat, hogy támogassák a Klubrádiót a Szabad Sávért Alapítvány alapítvány bankszámlájára (10918001-00000068-67980006) történő átutalással.

További hírek találhatók a Media1.hu-n. A Klubrádióval kapcsolatos írásaink itt találhatók.

borító: Bolgár György, a Klubrádió műsorvezetője. Fotó: Klubrádió
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások