Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője

Elvesztette az Index főszerkesztője az év egyik legszürreálisabb perét első fokon

Elutasította a bíróság első fokon ma, kedden Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztőjének keresetét, amellyel portálunkat, a Media1-et próbálta megszorongatni a Schiffer András nevével fémjelzett ügyvédi iroda közreműködésével. Cikkünkből az is kiderül, hogy nem ez az első eset, hogy a kormányközelbe került Index különféle vezetői lapunk működését jogi eszközök segítségével akadályozni próbálják és sajtószabadság-ellenes lépéseket tesznek, szerencsére sikertelenül. Mostanában a volt LMP-elnök és társainak irodája sem először nyújt segítséget a kormánytól független médiumok „facsarásához”.

Helyreigazítási pert indított néhány héttel ezelőtt a médiaiparággal foglalkozó szakportálunk, a Media1 ellen Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője a Budapest Környéki Törvényszéken. A bíróság azonban a mai napon, kedden teljes egészében elutasította Fekete-Szalóky keresetét.

Fekete-Szalókynak mint pervesztes félnek kell fizetnie az ügyvédi költséget és mellé a perköltséget, ha az ítélet jogerőssé válik. A főszerkesztő saját ügyvédje eleve több százezer forintot kért a képviseletért.

Az ügy előzménye, hogy idén szeptember 19-én „Index-főszerkesztő: Sem én, sem a feleségem nem vagyunk kitiltva az Egyesült Államokból” címmel cikket írtunk. A cikk megjelenése előtt megkerestük az Indexet tulajdonló Indamedia sajtóosztályát, valamint az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét és természetesen magát Fekete-Szalóky Zoltánt, hogy segítsenek tisztázni, hogy egy akkoriban már egy ideje néhányak által terjesztett információ valós-e vagy sem, azaz maradt-e el utazása korábban az USA-ba Fekete-Szalókynak, illetve ha meghiúsult az út, volt-e ennek köze valamiféle vízumigénylési problémához vagy sem.

Az Indamedia nem reagált a megkeresésre, az amerikai követség pedig azt közölte, hogy egyedi vízumügyekben nem kommunikálhat az amerikai szabályozás értelmében, ugyanakkor még a cikk megjelenése előtt Fekete-Szalóky Zoltán rövid nyilatkozatot küldött lapunknak, amiben elmondta, hogy nem voltak vízumgondjai, legutóbbi útjuk óta nem kértek utazási engedélyt a tengerentúli országba. Nyilatkozatát betűhűen, szó szerint is közöltük és egy kiemelés dobozba tettük, hogy minél feltűnőbb legyen. Így szólt a nyilatkozat:

„Tisztelt Főszerkesztő úr! Kedves Dani!  Értesülése nem felel meg a valóságnak. Sem én, sem feleségem nem kértünk vízumot legutóbbi amerikai turistautunk óta az Egyesült Államokba. Szeretném egyúttal felhívni a figyelmét arra, hogy feleségem nem közszereplő, hanem magánszemély, ezért határozottan kérem, hogy az ő magánéletét tartsa tiszteletben. F. Zoltán”

Ahogy említettük, a cikk a címébe kiemelve is Fekete-Szalókyt idézte, ahogy a cikk úgynevezett leadje (tehát a cikk eleji vastagon szedett összefoglaló rész) is hangsúlyosan tartalmazta, hogy Fekete-Szalóky elmondta, hogy nincs kitiltva az USA-ból, tehát amit róla terjesztenek egyesek, nem igaz. Egyébként a kapcsolódó Facebook-posztunk kísérőszövege is a főszerkesztőt idézte, kimondottan az ő narratíváját tette a középpontba. A cikk tehát kimondottan segítette Fekete-Szalókyt, hogy a környezetéből terjedő pletyka cáfolata minél többekhez eljusson.

Fekete-Szalóky Zoltánnal kapcsolatos Facebook-bejegyzésünk a Media1 oldalán
Fekete-Szalóky Zoltánnal kapcsolatos Facebook-bejegyzésünk a Media1 oldalán. Még a kísérőszövegben is Fekete-Szalóky narratívája szerepelt.

Az Index-főszerkesztője azonban mégis azt találta kiolvasni az ennek ellenkezőjéről szóló cikkünkből, hogy ki van tiltva. Fekete-Szalóky a volt LMP-elnök, Schiffer András nevével fémjelzett Schiffer és Társai Ügyvédi Irodán keresztül, Pálvölgyi Miklós ügyvéd segítségével azt követelte, hogy az „Index-főszerkesztő: Sem én, sem a feleségem nem vagyunk kitiltva az Egyesült Államokból” című írásunk miatt közöljünk helyreigazítást címlapon és a cikkben is arról, hogy ő bizony nincs kitiltva. Majd miután nem láttuk indokoltnak a helyreigazítás közlését, hiszen a cikkünk épp arról szólt, hogy nincs kitiltva, bírósági pert indított a főszerkesztő az említett ügyvédi iroda bevonásával.

Ilyen előzmények után került sor ma a perfelvételi tárgyalásra, ahol nem sokkal később ítélethirdetés is következett. A bíróság Fekete-Szalóky keresetét elutasította. Így végül most pervesztes félként Fekete-Szalókynak kell kifizetnie a bírósági hercehurca valamennyi költségét, tehát az illetéket és az ügyvédek munkadíját.

Lapunk, melynek jogi képviseletét egy, a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) civil jogvédő szervezet által megbízott ügyvédi iroda látta el, azzal érvelt, hogy képtelenség lenne helyreigazítást közölni olyanért, amit nem állítottunk, ráadásul számtalan bírósági ítélet is kimondta már, hogy a helyreigazítási perek során mindig a cikkek teljes egészét kell vizsgálni és értelmezni.

Ellenkérelmünkben a Kúria honlapján is fellelhető PK. 12. számú állásfoglalásra hivatkoztunk, melynek értelmében a sajtóhelyreigazítás iránti igény elbírálásánál a médiatartalmakat, cikkeket a maguk egészében kell vizsgálni, a megjelent írás egymással összetartozó részeit összefüggésükben kell értékelni. Mindezekre tekintettel előadtuk, hogy álláspontunk szerint nem lehet helye helyreigazításnak.

A sajtó-helyreigazítási perben minket terhelő bizonyítási kötelezettség kapcsán jeleztük azt is, nem egyértelmű, mit is kellene bizonyítanunk, hiszen a cikkünk éppen azt rögzítette, hogy valótlanok a Fekete-Szalókyról terjedő információk. Hangsúlyoztuk továbbá, hogy Fekete-Szalóky Zoltánnak az Index hírportál főszerkesztőjeként jelentős ráhatása van a közélet alakulására, ezért a közéletet befolyásoló személyként tűrnie kell, ha a sajtó esetleg számára nem tetsző kérdést tesz fel. Ráadásul a cikk megjelenését megelőzően több Fidesz-közeli médium munkatársáról is kiderült, hogy utazási gondjai támadtak, ezért a téma közérdeklődésre számot tartó.

A tárgyaláson hivatkoztunk továbbá a Kúria és az Alkotmánybíróság azon gyakorlatára, hogy a mástól átvett közlés esetén a sajtó mentesül a helyreigazítás alól, ha megjelöli a forrást, ahonnan a közlést átvette és lehetőséget ad az ellenvélemény kinyilvánítására: jelen perben ez teljesült, hiszen a cikk kellően körülhatárolható módon megjelölte, hogy honnét származik az értesülés, a felperesi vitatást pedig közzétette a cikk szó szerint.

A bíróság, szóban kihirdetett ítéletében elfogadta a Media1 érveit. Az ítéletet később foglalják írásba részletes indoklással.

Nem először próbálkoznak az Index vezetői lapunk megszorongatásával, de végül mindig felsülnek

A Fidesz közelébe vándorolt Index vezetői körében kezd már lassan hagyománya lenni annak, hogy lapunkat megpróbálják jogi úton akadályozni szakmai munkájában, illetve hetekre lekötik a kapacitásainkat értelmetlen jogi eljárásokkal.

Olvasóink még emlékezhetnek rá, hogy tavaly például egy bizonyos Varga Endre nevű lapigazgatójuk 553 ezer forintot próbált lapunktól szerezni oly módon, hogy úgynevezett fizetési meghagyási eljárást (fmh) kezdeményezett kiadónkkal szemben a képmáshoz fűződő jogai állítólagos megsértése miatt.

Varga arra próbált hivatkozni, hogy neki szerinte hozzá kellett volna járulnia ahhoz, hogy a róla készült portréfotót közöljük ahhoz a karrierhírünkhöz, amiben megírtuk, hogy ő lett a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE), tehát egy szakmai szervezet elnöke és bemutattuk az odáig vezető karrierútját.

Varga érvelése ott sántított, hogy nyilvánvalóan közszereplőnek számít, hiszen nem csak egy médiavállalat vezetője, de egy médiaipari szakmai szervezet vezetője is, akinek ráhatása van a közélet alakulására, ráadásul korábban a Magyar Nemzeti Banknál is volt főosztályvezető, ezért tűrni lett volna köteles a róla közölt fotót, amit ráadásul maga is megosztott annak idején. Arról nem beszélve, hogy Varga még csak nem is jelezte, hogy neki bármi gondja van a kép közlésével és cseréljük, hanem rögtön az Országos Közjegyzői Kamarán keresztül, fmh-val próbált a több mint félmillió forinthoz hozzájutni.

Varga Endre, az Index lapigazgatója, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MLE) elnöke
Varga Endre, az Index lapigazgatója, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MLE) elnöke. Egy ehhez hasonló portréfotó közlése miatt próbált lapunktól 553 ezer forintot elvonni.

A legnagyobb magyar újságírói szervezet, a MÚOSZ elnöke és egy nemzetközi szervezet is kiállt lapunk mellett az esettel kapcsolatban, sőt Varga az esettel összefüggésben egy olyan nemzetközi térképre is felkerült, amellyel a sajtószabadság elleni eseteket dokumentálják a világ legtöbb országában.

Hogy miért pont 500 ezer forintot ért szerinte az őt ábrázoló fotó, és miért nem többet vagy kevesebbet, az szerencsére már nem derült ki, ugyanis Varga próbálkozása eredménytelennek bizonyult velünk szemben már szinte rögtön annak elindítása után, és így végül neki kellett megfizetnie a megalapozatlannak bizonyuló fizetési meghagyási eljárás költségét, nekünk pedig nem kellett fizetnünk.

Egyébként a jogvita lezárultáig átmenetileg, elővigyázatosságból Pápai Gábor Varga Endréről készített alábbi karikatúrájával helyettesítettük az Index lapigazgatóját érintő hírekben a portréját, nehogy újabb fizetési igénnyel élhessen velünk szemben a médiavezető, akit zavar, hogy a média közöl róla egy portrét, amikor megválasztják egy posztra.

Az ügyben egyébként akkor is a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) nyújtott azonnali (és szerencsére sikeresnek bizonyuló) jogi segítséget a lapunk (és ezen keresztül a médiaszabadság) elleni eljárás során.

Megszüntette a bíróság az Index lapigazgatójának a Media1 elleni eljárását

Álnév mögül közölt, valótlan tartalmú lejáratás az Indexen

Fekete-Szalóky Zoltán stábja, az Index tavaly nyáron egyébként Index szerzői név mögé bújva, valótlanságot és csúsztatást tartalmazó,  lejáratóanyagot közölt portálunkról. A minket támadó lejáratóanyag publikálására nem sokkal azután került sor az Indexen, hogy lapunk (a kiegyensúlyozott tájékoztatás szellemiségében többek között az Index megkérdezésével!) egy cikkben elsőként megírta azt a közérdeklődésre számot tartó esetet, hogy az Index egyik vezetője nem engedte megjelentetni azt a Márki-Zay Péterrel készült, az országgyűlési választások előtti interjút, amit egy, azóta távozni kényszerülő főmunkatársuk készített az ellenzék akkori közös miniszterelnökjelöltjével. Az Index jogi eljárással fenyegette lapunkat a kommunikációjában, amiért erről szóló információinkat publikáltuk. Hogy csak blöff és kommunikációs stratégia volt a fenyegetés részükről akkor és hogy a mi cikkünk valójában korrekt volt, azt jól mutatja, hogy az Index a fenyegetőzése ellenére nem indított eljárást cikkünk után, de még helyreigazítási kérelemmel sem élt.

Egyébként, amikor az Index a Media1-ről leközölte valótlan tartalmú lejárató anyagát tavaly, azonnal helyreigazítást kértünk hivatalos postai levélben és e-mailben is a laptól, ám a szerkesztőség vezetője, Fekete-Szalóky Zoltán a helyreigazító szöveget nem közölte, majd amikor ezt többször is szóvá tettük a lap különböző vezetőinél, végül (jóval később) eltüntették az eredeti cikk egyes, helyreigazítani kívánt részeit bármiféle bocsánatkérés, illetve a változtatás tényének feltüntetése nélkül.

Schiffer Andrásék ügyvédi irodája és a kormányfüggetlen médiumok

Nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy a Schiffer és Társai Ügyvédi Iroda képviselte a DK-s Ráczné Földi Juditot a Válasz Online elleni perben, amiért a Válasz Online a DK-s politikus offshore kötődéséről írt. Schifferék ügyfele a Kúrián is pert vesztett a Válasz Online ellen.

A volt LMP-elnök nevét magán viselő ügyvédi iroda és Fekete-Szalóky egymásba kapaszkodása a lapunk elleni ügyben az újabb példája annak, hogy az ügyvédi iroda bevethető kormánytól független, tisztességes munkára törekvő médiumok elleni eljárásokhoz. Bár az ügyvédi iroda jogát még véletlenül sem vitatnánk, azért arra mégiscsak felhívnánk a figyelmet, hogy van annak egy politikai üzenete, ha a Lehet más a politika! volt elnöke és társainak ügyvédi irodája ilyen abszurd ügyekhez segédkezik, a peres anyag szerint óránként 35.000 Ft + áfa összegért. (A Schiffer és Társa ügyvédi iroda névadója, Schiffer András 2008-ig a mostani ügyben a lapunk jogi képviseletében segítséget nyújtó TASZ-nál egyébként fontos tisztséget töltött be.)

Így aztán az ellenünk indított per tétje nem csak az volt, hogy kell-e abszurd helyreigazítást közölnünk, ugyanis a felperes főszerkesztő a sajtóhelyreigazítás közlése mellett már a perfelvételi tárgyalást megelőzően alapból 210.000 Ft + áfa összeget próbált követelni tőlünk a peres iratok 6 órányi előkészítéséért, plusz ugye a bírósági illeték 36.000 Ft. Ezeket az összegeket (amire még rátevődik a mai tárgyalás óradíja is) szerencsére végül nem nekünk kell megfizetnünk, ha az ítélet jogerőssé válik.

Végül az ügy még egy érdekessége: a felperes olyan cikkváltozatot csatolt be a bírósági keresetéhez, amely érdekes módon nem tartalmazta cikkünk bizonyos részét. Nem látszott ugyanis rajta, hogy a cikkünk elején lévő vastag leadben is szerepelt, hogy mit nyilatkozott nekünk, pedig ennek is nagy jelentősége lehet az ügy megítélése szempontjából.

A következő hetekben kiderül, Fekete-Szalóky elfogadja-e a Törvényszék ítéletét, vagy az idei év legabszurdabb jogi pere 2024-ben is folytatódik majd.

Frissítés 2024.01.18.

Időközben megérkezett, így közzétettük az írásos ítélet lapozható változatát, amiből további részleteket is megtudhatnak a különös ügyről.

A Kúrián is pert nyert a Válasz Online az offshore-lovagnak nevezett DK-s parlamenti képviselővel és az őt képviselő Schiffer Andrással szemben

„Brüsszel” az újságírók védelmére siet: az EP-képviselők megállapodást kötöttek a tagállamokkal a kritikus hangok védelme érdekében

Olyan alákérdezős propagandainterjút készített az Index főszerkesztője Szíjj Lászlóval, hogy azt tanítani kellene az újságíróiskolákban elrettentő példaként

Leleplező hangfelvételeket publikált az Index működéséről a Direkt36

 

Index-főszerkesztő: Sem én, sem a feleségem nem vagyunk kitiltva az Egyesült Államokból

Sajátosan számolt be az Index Orbán Viktor vejének legújabb beruházásáról

Beismerte az Index, hozzájuk igazol az újságírók lejáratására szakososodott Fidesz-közeli alapítvány egyik kulcsfigurája, de karrierje ezen részét elhallgatták a közleményben

Ismét a fideszes médiahálózattól vett át az Index egy újságírót

Az Index munkatársa sajtós lett az őt kitüntető minisztériumban, azután hirtelen gyanúsan sok rajongója lett a miniszternek

Az Index vezérigazgatója is bekerült a Libri új igazgatóságába, ahol a fideszes káderképző átvette a hatalmat

Jogsértően járt el az Index egy telexes újságíróval, Ághassi Attilával szemben (Frissített)

Álhírt közölt az Index, állítja az Európai Bizottság, Ursula von der Leyen és a MOL egyik munkatársa – a portál szerint nem álhír közölni egy információt, ha jelzik, hogy nem biztosak annak hitelességében

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon, és feliratkozhat napi hírlevelünkre is!

Borító: Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások