fbpx
Varga Endrére, az Index lapigazgatójára, a Totalcar ügyvezetőjére, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) elnökére emlékeztető arc Pápai Gábor karikatúráján

Megszüntette a bíróság az Index lapigazgatójának a Media1 elleni eljárását

Permegszüntető végzésével a Székesfehérvári Járásbíróság a Media1 számára kedvező módon zárta le a Varga Endre képmáshoz fűződő jogainak állítólagos megsértése miatt, Varga által indított jogi eljárást. A tét az Index lapigazgatója versus Media1 jogi eljárásban több mint félmillió forint főkövetelés volt, de tágabb értelemben ennél több is: maga a médiaszabadság, vagyis az, hogy közölhet-e a sajtó (jelen esetben portálunk) portréfotót olyan közszereplőről, aki ezt ilyen vagy olyan oknál fogva nem szeretné.

Mint arról júliusban már beszámoltunk, Varga Endre, az Index.hu Zrt. idén februárban kinevezett lapigazgatója és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) néhány hónapja megválasztott új elnöke, a Totalcar ügyvezetője, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt osztályvezetője – magánszemélyként – egy fizetési meghagyási eljárásban (fmh) 500 ezer forint főkövetelést (sérelemdíjat) és további 53 ezer forint ügyvédi- és fizetési meghagyási eljárási díjat követelt a Media1.hu portált (lapunkat) működtető kft.-től, azt állítva, hogy megsértette oldalunk a Polgári Törvénykönyv által szavatolt személyiségi jogait, egészen pontosan a képmáshoz fűződő jogait, amikor az MTE elnökévé történő megválasztásáról és a Totalcar ügyvezetővéjévé történő kinevezéséről szóló hírünkben engedélye nélkül közöltük Vargáról azt a portréfotót, melyet egyébként maga hozott nyilvánosságra különböző nyilvános platformokon, például LinkedInen.

A fizetési meghagyási eljárásról szóló végzés átvételét követelően 15 nap állt rendelkezésünkre, hogy amennyiben nem fogadjuk el azt, ellene kifogással éljünk: ha ezt nem tettük volna meg (vagy a levelet nem vesszük át), az összesen 553.000 Ft összegű követelés automatikusan jogerőre emelkedett volna velünk szemben, az ellen kifogást már nem tehettünk volna.

Magya bankjegyek, pénz, 5000 Ft, bankók
Fotó: stock / Depositphotos.com

Ellentmondással éltünk, közben mellénk állt az IPI, a TASZ és a MÚOSZ elnöke is kiállt mellettünk

A Media1 teljes mértékben vitatta a követelés alapját, azt a sajtószabadság elleni lépésnek tekintettük, mivel álláspontunk szerint a hazai tartalomszolgáltatókat, médiavállalatokat tömörítő szakmai szervezet, az MTE elnökeként, továbbá két médiavállalat elsővonalbeli vezetőjeként Varga Endrének külön-külön is ráhatása van a magyar közélet alakulására, közszereplőről van szó, aki emellett az Index előtt az MNB-nél osztályvezetőként közfeladatot látott el, és a róla készült portréfotó közlésével szakmai hírünkben semmiféle sérelem nem érte, ráadásul a fényképet maga tette előzőleg nyilvánossá több oldalon. Meglepődve vettük kézhez a követelésével kapcsolatos dokumentumot, mivel előzőleg semmiféle kifogást nem támasztott a fotó közlésekor, még informális úton sem vette fel velünk a kapcsolatot. A kapcsolódó fotón egyébként Varga elegáns volt, egy öltönyben szerepelt, semmi különös nem volt látható a fotón.

Úgy gondoltuk, amennyiben engedtünk volna a követelésnek, az egyenlő lett volna lapunk ellehetetlenítésével, illetve tágabb értelemben a médiaszabadság korlátozásával, ugyanis precedenest teremthetett volna arra, hogy lényegében bárki eltüntethesse magát a sajtóból, így ezzel komoly akadályt gördítve a közélet megvitatásának, a szabad információáramlásnak, illetve a médiahírek illusztrálásának. Kocsi Ilona, a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) elnöke abszurdnak nevezte Varga Endre fellépését és kijelentette, ha Varga nem akarja viszontlátni a róla készült portréképeket a Media1 hírszolgáltatásában, akkor egyet tehet: visszavonul a közéletből.

Az International Press Institute (IPI / Nemzetközi Sajtóintézet) egy nemzetközi videókonferencián érdeklődött az ügy részleteiről, majd az esetet a sajtószabadság megsértését tartalmazó nemzetközi térképre (Mappin Media Freedom by European Centre for Press and Media Freedom) is felhelyezte, úgynevezett SLAPP pernek minősítve az esetet. (SLAPP-pernek nevezik azokat a jogi lépéseket, amelyeket visszaélésszerűen indítanak egy médiaszolgáltató szabad működése ellen. Az efféle perek ellen tavaly az Európai Parlament is hadat üzent, mivel kártékonyak az EU értékeire és az igazságszolgáltatásra, valamint a szabad piacokra. A kifejezés a Strategic lawsuit against public participations rövidítése.) A TASZ mellett egyébként az IPI is azonnal felajánlott jogi segítséget a Media1-nek, de utóbbival nem éltünk.

A bíróság végül megsemmisítette a Varga Endre által indított eljárást

A jogi eljárásban támadott, Varga Endre nyilvános LinkedIn-oldalán jelenleg is profilképnek beállított portréfotó további felhasználása helyett a Media1 Pápai Gábortól, az ismert karikaturistától vásárolt karikatúrát használt a Varga Endrével kapcsolatos fotót kiváltva. Miután a fizetési meghagyás ellen a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civil jogvédő szervezet és Nehéz-Posony Kata ügyvéd segítségével kifogást nyújtottunk be (ezúton is köszönjük segítségüket!), a közjegyző megállapította a fizetési meghagyási eljárás perré alakulását, és hivatalos iratban felszólította a felperest (Varga Endrét), hogy 15 napon belül teljesítse a perrel összefüggésben az illetékfizetési kötelezettségét, és a Székesfehérvári Törvényszéken terjessze elő a keresetet tartalmazó iratot.

A közjegyzői aktanyomat szerint a felperes részére idén augusztus 2-án szabályszerűen kézbesítették a vonatkozó végzést a fenti felhívással. Azonban a Székesfehérvári Járásbíróság egy szeptember 9-én kelt végzéssel kimondta, hogy a felperes a határidő lejártáig nem terjesztett elő keresetet tartalmazó iratot, és nem fizette meg a bírósági eljárás illetékét.

Mindezek alapján a bíróság a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. Tv. 259. § (1) bekezdése alapján a fizetési eljárásból lett peres eljárást megszüntette.

Íme a bíróság az ügyet lezáró végzése.

A Media1 természetesen üdvözli mind a bírósági végzést, mindpedig azt, hogy Varga Endre ezek szerint a felszólításban leírtak nem teljesítésével végül elállt a lapunk elleni jogi eljárástól. Bízunk benne, hogy ezzel az ügyet teljesen lezártnak tekinthetjük, így a továbbiakban már nem kell efféle, valóban abszurd ügyekkel foglalkoznunk és nem kell az MTE elnökével összefüggő híreknél karikatúrát alkalmaznunk.

Egyébként a mostani, végül a kezdetén elhaló bírósági per a Media1 elmúlt több mint 3 és fél évnyi működése során az első eljárás volt, amit ellenünk indítottak.

Az ügyről itt érhetők el az előzmények.

További hírek érhetők el a Media1-en

Megtalál minket Facebookon is.

Borító: Varga Endére emlékeztető arc a Pápai Gábortől rendelt karikatúrán.
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások