Index

Murányi András az ATV vendégeként

„Hiteltelen és aljadék” – ezt mondta Murányi András az Index kivégzésében szerepet játszókról 2020-ban

Murányi András, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztője, aki most a politikai kommunikációból az újságírásba több év után visszatérve az Index felelős szerkesztőjeként folytatja karrierjét, 2020-ban még nagyon kemény szavakkal beszélt azokról, akik szerinte szerepet játszottak az Index „kivégzésében”. A kiadó igazgatóságát sem kímélte akkoriban és „hiteltelen aljadéknak” nevezte őket. Egy indexes médiaoldalnak viszont most azt mondta, garanciákat kapott, hogy szabadon dolgozhat az Indexnél.

Az Index és az Indamedia a Budasquare irodaházban található irodájának homlokzata

Nagyot nőtt az Indamedia profitja, miközben az Index és a Blikk kiadójának árbevétele alig mozdult, a Totalcar veszteséges maradt

Vegyes benyomást kelt Ziegler Gábor és Vaszily Miklós közös, az Indexet, a Totalcart, a Blikket, a Díványt, a Feminát és több más médiumot is tulajdonló médiabirodalmának, az Indamediának és a hozzá tartozó cégeknek az üzleti beszámolója: míg az Indamedia profitja nagyot nőtt, de például a Totalcar veszteséges maradt.

A Siemens Media Award 2026 díjazottjai

Nemzetközi elismerést kapott egy magyar újságíró

A program fennállása óta először Budapesten rendezték meg a Siemens Media Award nemzetközi díjátadóját, ahol az előző évekhez hasonlóan, idén is örülhetünk magyar sikernek: ezúttal második helyezett lett egy magyar újságíró.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója

Magyar Péter azonnali távozásra szólította fel Papp Dánielt és Altorjai Anitát, a közmédiumok vezérigazgatóit a kiszivárgott e-mailek alapján

A miniszterelnök szerint az RTL Híradó riportjában bemutatott belső e-mailek alapján bebizonyosodott, hogy vezetői utasításra készültek a közmédiában a TISZA-t lejárató anyagok, ezért Papp Dánielnek, az MTVA vezérigazgatójának és Altorjai Anitának, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójának azonnal távozniuk kell.

Vidus lájkolta a Rogán-Index posztot, pedig az RTL azután lett az Index médiapartnere, hogy a rogáni utasítgatások ismertek voltak

Az RTL a Media1 tényfeltáró cikkei után lett az Index médiapartnere, most mégis lájkolta a vezérigazgató a Rogánék befolyásáról szóló posztot

Több mint két évvel a Media1 2024 márciusi cikkei után a 444 is megírta csütörtökön: volt indexesek szerint Rogán Antalék utasítgathatták az Indexet. Az ügy újra előkerült a LinkedInen is, ahol Pusztay Andrásnak, a Telex egyik társtulajdonosának posztját Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója is lájkolta – miközben az RTL a Media1 korábbi tényfeltáró cikkei után lett az Index médiapartnere. Felmerül a kérdés: az RTL most utólag másként próbálja keretezni ezt az együttműködést?

Orbán Viktor utolsó interjúja 2026. 05. 08-án, Dopeman vendégeként

Orbán: az Index és a TV2 minket támogatott, a Vadhajtások a napi kedvencem – ismert emberek kritizálják az elhangzottakat

Orbán Viktor távozó miniszterelnök Dopemannek adott interjújában arról beszélt, hogy az Index és a TV2 is támogatta a Fideszt. Orbán kijelentette azt is, hogy a durva stílusú Vadhajtások is a napi kedvencei közé tartozik. Huth Gergely, a PestiSrácok című Fidesz-közeli lap főszerkesztője, Dévényi István, publicista és Király Nóra fideszes politikus is kritizálta az interjúban elhangzottakat, amelyben egyébként a kék kormányzati propagandát gyártó Balásy Gyula is szóba került.

Andor Éva (Magyar Éva) beolvassa a Donáth Annától bocsánatot kérő közleményt a TV2 Tények adásában 2023.05.01-jén, a műsor 44. percében

A TV2 kivezeti a lejáratódott Tények című műsort, dobják a Napló brandet is – Magyar Péter is reagált a hírre, hogy új márka jön a Tények helyére

Vaszily Miklós, a TV2 Zrt. Mészáros Lőrinc-közeli elnök vezérigazgatója a 444-gyel közölte, hogy mivel a Tények és a Napló márkák erodálódtak, ezek helyett újakat vezetnek be. Erre reagálva a leendő miniszterelnök, Magyar Péter emlékeztetett, hogy a TV2 „hírműsorában” még az egyik testrészéről is lejáratóriportot közöltek. A Media1 úgy tudja, a TV2-nél az is felmerült, hogy a Tények helyére lépő új brand az Index-szel közösen készülhetne. Erre utal az is, hogy mint arról elsőként a Media1 beszámolt, Fekete-Szalóky Zoltán, az Index távozó főszerkesztője lesz Vaszily elnöki tanácsadója és ő segíti a megújulást.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások