Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese. Fotó: RTL sajtószoba

A Drága örökösök befejeződik a 4. évaddal, mondta az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese egy interjúban

Kolosi Péter szólt arról is, hogy milyen műsorokra készül 2020-ban az RTL Klub, és etikátlannak nevezte a TV2-t a Nicsak, ki vagyok? - A rejtélyek színpada kapcsán.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is elkészítette szokásos évértékelő beszélgetését Kolosi Péterrel, az RTL Magyarország programigazgatói feladatokat is ellátó vezérigazgató-helyettesével a SorozatWiki. A beszélgetés első kétharmadában a vezérigazgató-helyettes a 2019-es évben képernyőre tűzött műsorokról, elsősorban azok sikereiről beszélt, majd ezután érkezünk el a beszélgetés aktualitásokat tárgyaló részéhez, a jelenhez és a 2020-as időszakhoz, illetve a jövőhöz, amikor Kolosi tesz egy feltehetőleg sokakat érdeklő bejelentést.

Kolosi Péter ugyanis egyszer csak elárulta, hogy a jelenleg 3. évadával képernyőn lévő Drága örökösök című sorozat most gyártás alatt lévő 4. évada lesz az utolsó. Az amúgy továbbra is sikeres, jó nézettségi eredményeket elérő sorozat befejezését azzal indokolja a programigazgató vezérigazgató-helyettes, hogy a Drága örökösök történetéből következik, hogy mennyi ideig tarthat a produkció:

„Egy évig kell kibírni ahhoz, hogy az örökösöké legyen az örökség. Utána már nem lenne olyan érdekes a sorozat, így nem is akarjuk tovább húzni. Így bejelenthetem, hogy a 4. lesz a Drága örökösök utolsó évada.”

Drága örökösök - Az egylet
Drága örökösök – Az egylet

A Drága örökösök és A mi kis falunk új részei mellett érkezik a Mellékhatás és az Apatigris is

Az is kiderül a beszélgetésből, hogy az RTL Klub műsorkínálatában 2020-ban a Drága örökösök és A mi kis falunk új részei mellett mikor jelenik meg a tavaly szeptemberben már beharangozott új saját gyártású fikciós sorozatok közül a Mellékhatás és az Apatigris. Kolosi kiemelte, hogy ez utóbbi kettő teljes egészében magyar fejlesztésű sorozat. Mindkettő tavasszal lesz látható, sőt az RTL Most+ platform felhasználói még korábban elérhetik majd ezeket – mondta.

A mi kis falunk 4. évadának egyik jelenete
A mi kis falunk 4. évadának egyik jelenete

Hamarosan visszatér a Cápák között

Szóba kerültek más tavaszi műsorok is. A szereplők toborzásából az már sejthető volt, hogy hamarosan visszatér a Cápák között című műsor, ahol kockázati tőkéseket próbálnak meggyőzni a játékosok, hogy az ő cégeikbe fektessék be valós pénzüket; Kolosi a várható kezdésről most azt mondta el, hogy erre „a következő hónapokban” kerülhet sor.

Az RTL Klub Cápák Között c. műsorának cápái
Az RTL Klub Cápák Között című műsorának korábbi kreatívja

Már a következő hónapokban visszatér az Isten veled, Magyarország, jön a Tanár 3. évada és a Bűnös lelkek

Szintén a következő hónapokban tér vissza a Magyarországról elköltöző magyarok életével foglalkozó Isten veled Magyarország! új évaddal és érkezik A Tanár 3. évada is. Még nyár előtt megérkezik a tavalyi Big Picture konferencián már beharangozott, Magyarország legkegyetlenebb bűncselekményeit feldolgozó új bűnügyi riportmagazin, a Bűnös lelkek és készül A Konyhafőnök gasztroreality új szezonja is.

Anger Zsolt, A Tanár 3. évadának rendezője
Anger Zsolt, A Tanár 3. évadának rendezője. Fotó: Facebook

X-Faktor, Házasodna a gazda, Survivor, Konyhafőnök VIP

Ezeken kívül a tavaly tévés konferencián elmondottaknak megfelelően még 2020-ban jön az X-Faktor jubileumi, 10. évada, valamint ahogyan azt az RTL már tavaly decemberben bejelentette, visszatér a Házasodna gazda és a Survivor is újra képernyőre kerül. Ezekre  az év elején toborozta a játékosokat az RTL Klub, sőt azt is elárulták már, ki lesz a Survivor műsorvezetője.

A Survivor korábbi adásának egyik jelenete.
A Survivor korábbi adásának egyik jelenete. Fotó: RTL Klub sajtószoba

Kolosi Péter megemlítette azt is, hogy mivel A Konyhafőnök VIP nézettségi adatai jól alakultak, ebből a műsorból is újabb szezont tervez az RTL Klub.

Kolosi etikátlannak nevezte a TV2-t a Nicsak, ki vagyok? miatt

A SorozatWiki által készített beszélgetésben szóba kerül, hogy az RTL Klub Álarcos énekeséhez hasonlóan a TV2 is képernyőre tűzött egy hasonló műsort, Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada címmel. Kolosi kritikusan fogalmazott a műsorral kapcsolatban:

„Magyarázzák a bizonyítványt, hogy ők előbb megvették a román formátumot. A tény mégis az, hogy mi bejelentettünk egy ilyen műsort november elején, és január végéig nem jutott eszükbe, hogy jaj, ezen már dolgozunk nagyon régen. Nevetséges magyarázkodásokkal nem érdemes foglalkozni, ugyanaz történt, mint A Fal, a Vacsoracsata, vagy éppen a Sztárban sztár esetében. Megint úgy gondolta a konkurencia, hogy akkor tesz a legjobbat a nézőinek, ha pontosan olyan tartalmat készít, amilyen az RTL-en is látható. Ezek alapján nem csodálkozom, hogy az Álarcos énekesből lett nemzetközileg nagy siker és nem abból a román formátumból, amelyre ők hivatkoznak.”

A TV2 Nicsak, ki vagyok? - A rejtélyek színpada című műsorának 3. adása a Virággal
A TV2 Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada című műsorának 3. adása a Virággal

Kolosi hozzátette,

„tekintettel a TV2 előéletére, nem ért minket teljesen váratlanul hogy ők is csinálnak egy hasonló műsort.

Már a november eleji bejelentéskor biztosak voltunk abban, hogy kell egy stratégia arra, ha a konkurencia hasonló műsorral próbálkozik. Végül ez be is következett és bár próbálták titokban tartani, mi már karácsony óta tudunk róla. Nem sokkal később döntöttük el, hogy a tervezettnél hamarabb, már február 9-én elindul az Álarcos énekes. Végül ez jól sült el, hisz sikerült előbb indítani a mi műsorunkat méghozzá óriási sikerrel, az Álarcos énekes első epizódja kiemelkedő nézettséget hozott és az év eddigi legnézettebb műsora lett, az azóta lement további három epizód is mindig magabiztosan nyerte meg a sávját”, és Kolosi szerint egyértelmű, hogy a legtöbb néző az RTL-es műsort választja abban a másfél órában, amikor döntenie kell, hogy melyiket nézze a kettő közül.

Párbajoznak az RTL Klub Álarcos énekesének maszkosai
Párbajoznak az RTL Klub Álarcos énekesének maszkosai. Fotó: RTL Klub

Az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese ezután még egyet odaszúrt a TV2-nek, mondván

„Természetesen jobban örülnék, ha a konkurensünk televíziós értelemben bátrabb, kreatívabb és etikusabb lenne, de tulajdonképpen már megszokhattuk, hogy nem az”.

Az interjúban szóba kerül az is, hogy az Álarcos énekes külföldön egyetlen országban került élőben adásba, ez pedig Németország, egyébként pedig még az eredeti változat is felvételről került adásba. A beszélgetésből emellett kiderült az is, hogy az RTL Klub úgy döntött, nem rendel folytatást a Jófiúk című saját gyártású sorozatából.

Jó alapok 2020-ra

Kolosi a 2019-es évet összegzően egyébként úgy értékelte, hogy az

„izgalmas év volt, ráadásul nagyon sikeres. Nagyon sok olyan dolgot próbálhattunk ki, amelyek már régen eszünkbe jutottak, de eddig nem volt lehetőségünk képernyőre tűzni. Gondolok itt például az Isten veled Magyarország!-ra és hogy a hírigazgatóság is elkezdett szórakoztató tartalmakat készíteni. Az itt dolgozók megtalálják azt a műfajt, amiben szeretnének dolgozni és gyakorlatilag a nézőkre is igaz ugyanez, bárki megtalálja nálunk az ízlésének megfelelő műsorokat a csatornáinkon. Csoport szinten kevesebb csatornánk van, mint a legfőbb konkurensünknek, de ezzel a 8 tévéadóval is igazán büszkék lehetünk a kiváló eredményeinkre. Az RTL Most nem csatorna, de rendkívül fontos és ott is jelentős változások voltak, hiszen elindult az RTL Most+ prémium szolgáltatás. Sokat tanultunk 2019-ből, és ez az év jó alapot ad nekünk 2020-ra.”

További médiahírek találhatók a Media1 hírportálon, ahol egy külön hírben foglalkozunk a Jófiúk című sorozattal kapcsolatos fejleménnyel, valamint olvashatnak arról is, hogy mely műsorok a legesélyesebbek a Televíziós Újságírók Díjára, vagy hogy új műsorvezetőkkel bővül az RTL Reggeli stábja.

Borító: Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese. Fotó: sajtószoba

Szóljon hozzá!

A 168 Óra címlapja 2020.06.11-én

Bréking: Átalakul a 168 Óra és a Neokohn tulajdonosi szerkezete, a Pesti Hírlap eddigi tulajdonosa a Brit Media vezetője és résztulajdonosa lesz

A Media1 információi szerint a Pesti Hírlapot teljes egészében megvette a 168 Óra hetilapot, a 168ora.hu és a neokohn.hu internetes oldalakat tulajdonló, de hamarosan a tévés és rádiós szegmensben is erősíteni kívánó Brit Media, és a Brit Mediában ugyanakkor ezután résztulajdonosként és vezérigazgatóként is megjelenik hamarosan Milkovics Pál, a Pesti Hírlap eddigi tulajdonosa. A Pesti Hírlap és a 168 Óra összeköltözik. A Brit Mediánál pozíciót kap Keresztesi Péter, a Lokál egykori vezetője is.

Kovács Angel Marianna újságíró otthona és a postahivatal a ház aljában, amit a HírTV nem mutatott meg

A HírTV valótlan tartalmú riportot közölt arról, hogy a 24.hu egyik újságírója egy postahivatalban lakik

Folytatódik a Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa ellen hetek óta tartó országos médiaháború, amibe most már a KESMA tévécsatornája egy 24.hu-s újságírót is belekevert, miközben a Hír Televízió az újságíró lakcímét a hatályos adatvédelmi törvény ellenére jogosulatlanul nyilvánosságra hozta, és úgy csinált, mintha lehetséges lenne, hogy egy újságíró egy postahivatalban lakjon.