Kolosi Péter

RTL x Media1 x ATV

Az RTL és az ATV piackiszorító lépései miatt az Európai Bizottsághoz fordul a Media1

Az Európai Bizottsághoz, több európai versenyhatósághoz és a magyar ombudsmani hivatalhoz fordul a Media1, mivel álláspontja szerint az RTL és az ATV Csoport az elmúlt időszakban piaci erőfölényükkel visszaélve, diszkriminatív lépésekkel próbálják kiszorítani a kritikus médiaszakmai lapot a piacról. A Media1 alapítója, Szalay Dániel szerint lapja és személyesen ellene is összehangolt, valótlanságokra épülő ellehetetlenítési kísérlet zajlik, amely azután erősödött fel, hogy a portál megnyerte az RTL által indított bírósági pert. Az RTL letiltotta a Media1 sajtószoba hozzáférését és más módon is akadályozza a munkáját. Az ATV gyors becsatlakozása a lejáratókampányhoz sem tűnik véletlennek, ugyanis Németh S. Szilárd, a televízió vezérigazgatója az év elején barátjával, a Rogán Antalhoz több szálon is köthető Bessenyei Istvánnal közös médiaipari lapot indított, ami a tévé székházában üzemel. Az sem véletlen, hogy a Telex három fő részvényese, Pusztay András, Kárpáti Márton és Kárpáti András is beszállt a Media1 elleni lejáratási kampányba, ugyanis ők hárman egy ugyancsak év elején indult médiaipari lap kiadójának, a Newsdesk Publishing Kft.-nek a tulajdonosai is, így üzletileg is érdekeltek az immáron 7. éve sikeresen működő Media1, az egyik legnagyobb versenytársuk tönkretételében, ráadásul Pusztayék nagyobbik cége, a Telex Zrt. részesült az RTL reklámkampányaiból is az elmúlt időszakban.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese

Cenzúra: miután az RTL elbukta a bosszúperét lapunk ellen, letiltotta a hozzáférésünket a sajtószobához és manipulatív közleményben támadja lapunkat, elhallgatva az ítéletet – NER-médiumok is segítenek neki

Egyre szélsőségesebben sajtószabadság-ellenes húzásokkal támadja médiaipari témákkal foglalkozó lapunkat, a Media1.hu-t az egyre több szálon a Fidesz holdudvarához kötődő RTL Magyarország. Miután nemrég elbukták elsőfokon a Budapest Környéki Törvényszéken a lapunk véleményszabadságának korlátozására irányuló perüket ellenünk, most egy valótlanságokban és manipulatív állításokban bővelkedő nyílt levélben ment neki a Media1-nek Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, és egyúttal előzetes figyelmeztetés nélkül megvonták a hozzáférésünket az RTL sajtószobájához. A bennünket támadó, álláspontunk szerint valótlanságokban bővelkedő közleményt villámgyorsan átvette néhány NER-közeli médium, köztük médiapartnerük, az Index és az ATV – mindezt a másik érintett fél, azaz a mi megkérdezésünk nélkül. Ismertetjük Kolosi levelét, valamint lapunk álláspontját a Media1 megfélemlítésére és tönkretételére irányuló ügyről.

A 25. Arany Penge díjátadóján a Gyémánt Penge nyertesei

21 év után újra díjat kapott az RTL „Szerintem.” kampánya – az elismerést Révész Zsuzsa emlékének ajánlották

Az RTL 2004-ben bemutatott „Szerintem.” kampánya nyerte el a Gyémánt Penge díjat a 25. Arany Penge jubileumi díjátadón. A kampány az RTL 2017-ben távozott, tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori marketingkommunikációs vezetője, Révész Zsuzsa ikonikus projektje volt – az elismerést most az ő emlékének ajánlotta a csatorna.

Troll a konyhában, harmadik évad Sárközi Ákos és Rákóczi Feri műsorvezetésével

„Kolosi Péter, ezt elcseszted!” – Rákóczi Feri tréfásan odamondott a Media1 podcastban – kulisszatitkok, rádiózás és trollkodás is terítéken

A Viasat3-on futó Troll a konyhában új évadának indulása kapcsán vendégünk volt a Media1 podcast- és rádióműsorában Rákóczi Feri műsorvezető és Sárközi Ákos séf. Kulisszatitkok, égő konyharuhák, LEGO a kajában – és minden, ami kimaradt a műsorból! Rákóczi Feri még a Médiatanácsnak és Kolosi Péternek is odaszúrt.

Verebély Marcell és Kónya Gergely

Személyi változások az RTL Magyarországnál

Az RTL Magyarország ma, csütörtökön bejelentette, hogy átszervezi a szórakoztató és fikciós műsoraiért felelős kreatív területét, és áprilistól Kónya Gergely és Verebély Marcell kreatív vezetőként felel az RTL Magyarország szórakoztató és fikciós műsoraiért. Kolosi Péter közölte, a jövőben még nagyobb hangsúlyt kapnak a csatorna életében a reality-k és a showműsorok.

Árulók (The Traitors)

Megvette az Árulók magyar változatának első évadát a Bell Media

A Bell Media megvásárolta az RTL és a Paprika Studios által készített magyar ‘The Traitors’-változat, az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát, amely a Crave nevű streaming platformon is elérhető lesz – tudta meg a Media1 külföldi hírforrásból.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese

Bróker Marcsi, Árulók, VV, új célcsoport és változó főműsoridő – Az RTL nagy bejelentései a Big Picture konferencián

Kolosi Péter vezérigazgató-helyettes hétfőn a Big Picture konferencián bemutatta az RTL Magyarország következő időszakra vonatkozó műsorterveit, ami ezúttal is jelentős részben showműsorokból, gameshow-kból, reality-kból és saját gyártású fikciós sorozatokból áll, érkezik például Bróker Marcsi címmel egy új saját gyártású széria, de lesz például Árulók is. Újdonságként érkezik a Pandora és az Exek csatája, valamint a Hatalom. Ezeknél is nagyobb hír, hogy bejelentették, hogy 27 évnyi működés után, a TV2 korábbi lépéséhez hasonlóan az RTL is átáll a 18-49-es célcsoportról a 18-59-re. Változik a főműsoridő időpontja is, és a Híradók tekintetében is változás várható.

Az RTL Sztárbox övei

Bejelentette az RTL a Sztárbox időpontját és több további részletet (Frissített!)

Kiderült, mikor indul pontosan az RTL népszerű bokszműsorának idei évada, valamint egy új szakkommentátor nevére is fény derült. Az is megvan, ki került az eredetileg már bejelentett egyik versenyző, Pápai Joci helyére, aki visszalépett. Közben fény derült arra is, hogy két extra gálameccs is lesz, valamint hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség is a műsor mellé állt.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások