
Elhunyt Várkonyi Balázs újságíró
1987-ben az ő vezetésével indult a Magyar Rádió Szegedi Körzeti stúdiója.

1987-ben az ő vezetésével indult a Magyar Rádió Szegedi Körzeti stúdiója.

A miniszterelnök helyett a honvédelmi miniszter próbálta megmagyarázni, hogy miért rendeli meg a kormány 10 ezer példányban a sportújságot.

A francia Lagardere médiacsoport két hete szerezte meg a Le Journal du Dimanche kiadói jogát.

A hidegháború vége óta Evan Gershkovich az első amerikai újságíró, akit kémkedés vádjával letartóztattak az oroszok. Március óta nem hajlandók elengedni, most a fellebbezését is elutasították.

Többéves szokását ezúttal sem megtörve az idei évben sem tette közzé a pénzügyi beszámolóját a törvényben előírt május 31-i határidőig a kormánytól független médiumok hiteltelenítésével és a propagandisták megemelésével foglalkozó, a médiában megvalósuló rágalmazás és becsületsértés büntethetetlenségét a Fidesznél kilobbizó szervezet, a Transzparens Újságírásért Alapítvány, ehelyett a dokumentumot 21 nappal a jogszabály szerinti időpont után készítették el és tették közzé a birosag.hu-n, míg saját honlapjukon azóta sem. A beszámolót megnézve egyébként az derül ki, egyik évről a másikra hirtelen nagyon drasztikusan, több tízmillióval megnőtt 2022-ben az alapítvány árbevétele és a személyi költségeik is látványosan megsokszorozódtak. Az alapítvány transzparenciájának hiányára utal, hogy továbbra sem mondják el, honnan származnak a bevételeik, de arra a kérdésünkre sem feleltek, hogy Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője jól emlékszik-e arra, hogy Partos Bence, az alapítvány alapítója elismerte neki nemrégiben, hogy egy Partos Bencéhez köthető kft. fizette ki időnként egyes költségeket. Korábban az alapítvány a Media1-nek írásban még azt írta, Partos magánszemélyként fizetett ki bizonyos költségeket az alapítványhoz kapcsolódóan.

Az idei szlogen: Mire készülsz? A Media1, ahogy 2019 óta minden évben, idén is a közérzeti kiállítás egyik támogatója.

Az olasz történész könyvéből már elkészült a második kiadás is, a nyomda neve azonban titok.

A standokra került szerdán az egykori Ludas Matyi című lap szellemiségét visszahozni kívánó vicclap első száma.

A Német Újságíró Szövetség elnöke szerint az Axel Springer intézkedése szélsőségesen ostoba és végül az olvasók elvesztésével jár.

A Mérték Médiaelemző Műhely a Medián Közvéleménykutatóval készített legfrissebb kutatása szerint már a jobboldaliak sem hiszik el a baloldali médiatúlsúlyról szóló kormányzati nyilatkozatokat. A kutatás több más érdekes megállapítást is tesz.