
Megválni kényszerülhet a Facebook az animgifes Giphy-től
A brit versenyhatóság szerint a Giphy felvásárlása sérti, valamint korlátozza a közösségi platformok közötti versenyt.

A brit versenyhatóság szerint a Giphy felvásárlása sérti, valamint korlátozza a közösségi platformok közötti versenyt.

Lemondott Horváth Tamás, az adóforintokból támogatott vasarnap.hu pár nappal ezelőtt kinevezett szélsőjobboldali főszerkesztője, és az egyik szerző, Kassab Adonis sem dolgozik többé a lapnak. Közben a Media1 megtudta, hogy a Neokohn nevű zsidó hír- és véleményoldal elfogadta újságírója, Gyenge Dániel bocsánatkérését, amiért náci kárlendítést tett néhány évvel ezelőtt és nyilas zászló előtt pózolt.

Ismeretlen tettesek a hírportál nevével és megjelenésével visszaélve, hamis interjút közölve nagy hozamot ígérő befektetéseket népszerűsítettek, és pénzt csaltak ki magánszemélyektől.

A nemzet színésze el sem akarja hinni, hogy „létezik olyan, aki tagadja a holokausztot”. Ezt a vele interjúzó vasarnap.hu című lap főszerkesztőjéről mondta.


Gyenge Dániel, a Neokohn munkatársa sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt, és azt állítja, már a mostani lelepleződése előtt önvizsgálatot végzett az évekkel ezelőtt történtek kapcsán.

A leleplező fényképeket Gyenge Dánielről, a Neokohn nevű zsidó híroldal munkatársáról éppen az a kormányközeli vasarnap.hu publikálta, melynek főszerkesztőjéről, Horváth Tamásról előzőleg kiderült, hogy neonáci ideológiát megjelenítő rendezvényeken vett részt aktívan, és relativizálta a Holokauszt súlyos bűneit, valamint viccelődött a népirtás áldozatainak számával.

Több száz profilt tiltottak le, melyek a Pfizer és az AstraZeneca vakcináinak hatásosságát igyekeztek gyengíteni.

Ami viszont nem azt jelenti, hogy a lapot kiadó Ringier Axel Springer Magyarország ne számolna a nyomtatott Blikkel, mindössze a fókusz a digitális tartalmak felpörgetésén van Magyarország piacvezető bulvárnapilapjánál.

A Gábor László főszerkesztő vezette, a kormánypárti Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó lap szombaton közzétette, hogy valótlanságot írt a Jobbikról 2018 májusában.