fbpx
Roman Dobrokhotov

Körözést adtak ki a The Insider című oknyomozó portál főszerkesztője ellen

Sajtóértesülések szerint Dobrokhotov külföldön, az Eho Moszkvi szerint Ukrajnában tartózkodik.

Tiltott határátlépés címén büntetőeljárást indított és körözést adott ki Roman Dobrokhotov, a The Insider című orosz ellenzéki hírportál főszerkesztője ellen a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) – közölte Julija Kuznyecova, az újságíró jogi képviselője csütörtökön a sajtóval.

Az ügyvédnő szerint Dobrokhotovot szeptember 23. óta körözik. Az FSZB házkutatást tartott a szülei, a felesége és a nővére lakásán, ahol számítógépeket foglalt le – számolt be az MTI.

A főszerkesztőnél júliusban már tartottak házkutatást. A moszkvai rendőrség szerint „ismeretlen személy ismeretlen helyről” legkésőbb 2020. november 20-án „dezinformációt” osztott meg Roman Dobrokhotov felhasználó Twitter-profilján a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt malajziai MH-17-es járat miatti felelősséggel kapcsolatban.

A TASZSZ (az orosz állami hírügynökség) szerint az ügy összefüggésben áll azzal, hogy Dobrokhotov azt állította: Max van de Werff holland újságíró, aki kétségbe vonta, hogy Oroszországot felelősség terheli az ügyben, együttműködik az orosz védelmi minisztérium (hírszerző) főcsoportfőnökségével (GU).

A The Insider orosz oknyomozó portál címlapja 2021. szeptember 30-án.
A The Insider orosz oknyomozó portál címlapja 2021. szeptember 30-án.

A hírügynökség a The Insider szerkesztőségére hivatkozva azt írta, hogy április 26-án ismeretlen személy ellen rágalmazás címén indult eljárás a The Insider és a Bellingcat nemzetközi tényfeltáró csapatnak a malajziai utasszállító tragédiájáról folytatott oknyomozása miatt. Az ügyben Dobrokhotov tanúi minőségben szerepel.

A The Insider a Bellingcattel emellett közös kutatást végzett, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust tavaly augusztusban az orosz katonai hírszerzés emberei mérgezték meg. A Kreml elutasította a vádat, hogy felelős lett volna Navalnij kórházba kerüléséért, és azt állította, hogy a politikus szervezetében a külföldre szállítása előtt nem volt méreg.

A The Insidert az orosz igazságügyi minisztérium idén külföldi ügynöknek minősítette, a Bellingcatet pedig Moszkva nyugati hírügynökségek fedőszerveként kezeli. A vádat a csoport elutasította.

További híreket talál a Media1-en!

Borító: Roman Dobrokhotov / Fotó: Facebook
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások