
Telenor / Yettel átállás: hétfő estétől az operátor több szolgáltatása nem lesz elérhető egy ideig
Az alapvető funkciókat (telefonálás, sms, mobilinternet) nem érinti a leállás, ám sok más szolgáltatást igen.

Az alapvető funkciókat (telefonálás, sms, mobilinternet) nem érinti a leállás, ám sok más szolgáltatást igen.

Burkolóanyagot nem minden hónapban szoktunk vásárolni. Éppen ezért a burkolással foglalkozó szakembereken és a gyártó, forgalmazó cégek munkatársain kívül maximum a lakberendezők és a nagyon tapasztalt építtetők és lakásfelújítók ismerik csak igazán a burkolás során előforduló hibalehetőségeket.

Még 2020 januárjában derült ki, hogy a Google két éven belül kivezeti a Chrome böngészőkből az úgynevezett 3rd party cookie (sütik) elhelyezésének a lehetőségét. A hirdetők nyomása miatt a dátumot egy évvel kitolták, de 2023 végén elérkezik a sütimentes világ, ami feje tetejére állíthatja a marketingszakmát.

A privát 5G-beruházások és a digitalizáció mellett az úgynevezett intelligens városok létrehozása is szóba került.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfői, lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a versenyhatóság egy utóvizsgálat során feltárta, hogy a Panamában bejegyzett Direct Group S.A nem tett eleget a GVH által korábban előírt, a jogsértés felszámolására vonatkozó igazolási kötelezettségének, így nem igazolta, hogy a kifogásolt jogsértő gyakorlatokkal mikor és hogyan hagyott fel.

Pedig ha mégis így van, vagyis a kft. a pártot népszerűsíti, akkor a tévéreklámokkal a politikai pártok reklámozását jelentősen korlátozó választási szabályok kijátszása lehet a cél, ráadásul Ruszin Zsolt adótanácsadó-adóügyi szakújságíró a Media1-nek azt mondta, ennek ebben az esetben adó vonzata is lenne a kft. számára. A Nemzeti Választási Bizottság a Media1 érdeklődésére közölte: még nem kapott panaszt az ügy kapcsán.

Az elmúlt napokban a TV2 Csoport reklámszüneteiben felvillanó reklámokban népszerűsítette a Gattyán György nevével fémjelzett Megoldás Mozgalom nevű újdonsült párt digitalizációra vonatkozó elképzelését, pedig korábban a Nemzeti Választási Bizottságnál kellett volna engedélyeztetniük, ha be kívánnak fogadni politikai reklámot. A trükk lényege, hogy a hirdető hivatalosan nem maga a reklámozott párt, hanem egy, a párt alapítójához, Gattyán Györgyhöz köthető kft. A Media1 megkérdezte a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy ez rendben van-e.

Különleges reklámsorozatot készített a Republic Group a Raiffeisen Bank számára, amelynek legújabb része néhány napja már látható a televízióban és további felületeken. Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank marketingigazgatója és Márton Szabolcs, a Republic Group kreatívigazgatója avatja be a kampánnyal kapcsolatos kulisszatitkokba a Media1 olvasóit.

A webáruház a termékek egy részénél agresszíven, javarészt valótlan tartalmú üzenetekkel sürgette a felhasználóit mihamarabbi vásárlásra.

A névváltás már a mai naptól hatályos. Szintén a céggel függ össze az is, hogy hamarosan érkezik a Paramount+ nevű streaming-szolgáltatás, ami Magyarországra Skyshowtime néven érkezik majd.