media1.hu cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

Dull Szabolcs, az Index volt főszerkesztője az RTL Híradóban

Sokan sejtik a kormánypártot az Index.hu szétesése mögött, már a Fidesz hívei szerint sem létezik a baloldali médiafölény

A magyar lakosság háromnegyedének meggyőződése, hogy a Fidesz erőteljesen befolyásolja a hazai média működését – derül ki a Publicus Intézet augusztusi közvélemény-kutatásából, mely kitért az Index körüli helyzetre is. Nagyon sokan nyilatkoztak úgy, hogy a Fidesz állhat a főszerkesztő elbocsátása mögött, bár a Fidesz-szavazók körében jóval kisebb ennek aránya. A kutatás a fizetős tartalom létjogosultságát is vizsgálta, de az is kiderült belőle, hogy a lap eddigi olvasói kitartanak-e az Index mellett.

Az Átlátszó felvétele Szijjártó Péter luxusyachtozásáról

Földi László ismert NER-es biztonságpolitikai szakértő megsemmisíttette volna az Átlátszó csónakját a Szijjártó Péter korrupciógyanús yachtozásáról készült leleplező fotók készítésekor, egy volt kormánybiztos eközben a 24.hu-t a tulajdonosával kapcsolatos fotók publikálásával fenyegeti

Földi László kormányközeli biztonságpolitikai szakértő, az Átlátszót több bűncselekmény elkövetésével megvádoló és a portál oknyomozásához használt motorcsónak likvidálását felvető szavairól az a 24.hu számolt be, amelyet Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos azzal fenyegetett meg, hogy (újabb) lejárató fotókat közölnek a portált tulajdonló Varga Zoltán üzletemberről.

Index.hu tüntetés, 2020.07.24.

Az EBESZ-hez fordult a magyar médiahelyzet miatt a Párbeszéd

A párt azért kéri az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadságért felelős képviselőjétől, hogy vizsgálja meg a sajtó magyarországi helyzetét, a vizsgálat eredményét pedig továbbítsa az Európai Bizottsághoz. Úgy vélekednek: Orbán Viktor kormánya 10 éve háborút folytat a szabad sajtó ellen.

Ízelítő a legfrissebb Rábalux katalógus izgalmas tartalmából (x)

A Rábalux katalógusa majdhogynem ajánlott anyag mindazok számára, akik szeretik figyelemmel követni a világítástechnika legújabb megoldásait. Akár az újonnan vásárolt otthonunk lámpáit szeretnénk cserélni, akár a meglévő lakásunkban jött el a lámpacserék ideje, a Rábalux katalógusban bőven találhatunk muníciót ötletekből, valamint inspirációból.

Blog.hu! címlap

Újabb jelentős blog költözött át az Index-közeli blog.hu-ról a 444.hu-ra

A TASZ ügyvezető igazgatója jelezte, hogy a távozó indexesek egységes fellépése iránti tiszteletből, illetve a szabad sajtóért való kiállás jegyében az ő civil szervezetük is átköltöztetette a 2009 óta üzemelő, közel ezer bejegyzést tartalmazó blogját a 444.hu-ra a blog.hu-ról és az Index nyitóoldaláról.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások