Az Aranycsapat legendás 6:3-as mérkőzésének egyik pillanata - Kocsis Sándornál a labda

Puskás Öcsiék, azaz az Aranycsapat legendás 6:3-as meccse eddig még sohasem látott módon kerül tévéképernyőre

Különleges formában, színesben láthatjuk televízióban a magyar futballtörténelem legnagyobb csúcsteljesítményéről, a nemzeti válogatott, az Aranycsapat 67 évvel ezelőtti legendás 6:3-as eredménnyel végződő londoni futballmérkőzésről készült kópia digitálisan felújított verzióját.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Online sajtótájékoztatón jelentette be pénteken a Magyar Telekom, hogy nem csak elhozza és bemutatja a BBC által filmre rögzített 1953. november 25-i legendás futballmérkőzést, a nemzeti labdarúgó-válogatott csúcsteljesítményét, de a digitális technológia megoldásait felhasználva fel is újította azt.

A film digitális technikával történő felújításának köszönhetően a nézők a magyar gólokat televízióban eddig valóban sohasem látott módon, színesben élhetik át, köszönhetően annak, hogy a digitális felújítás során ezeket a filmrészleteket ki is színezték.

Egy kis előzetes már látszik is ebből az alábbi videón.

Az Aranycsapat londoni győzelme, a magyar futballtörténelem egyik legnagyobb diadalmenete kiszínezett formában a mérkőzés 67. évfordulója alkalmából, 2020. november 25-én kerül képernyőre. A távközlési óriás a TV2 Médiacsoporthoz tartozó Super TV2 tévécsatornán fogja levetíteni elsőként a legendás gólokat tartalmazó restaurált filmet.

Nagy munka volt a restaurálás, de csak korlátozott ideig lesz látható a film

A mérkőzés digitális felújítását és a gólok kiszínezését a budapesti Melon FX végezte: a stúdió munkatársai 3 hónapon át dolgoztak a BBC-től érkezett 67 éves kópia restaurálásán.

A Super TV2-es premiert követően a legendás 6:3 digitalizált változata három hónapig elérhető lesz a Telekom Videotéka szolgáltatásában is. Mint a pénteki sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elhangzott, a mérkőzést ábrázoló film eredeti jogaival a brit közszolgálati média, a BBC rendelkezik, ezért az még egyelőre bizonytalan, hogy a három hónap elteltét követően is láthatják-e azt a magyar nézők.

90 éve veretlen angol válogatottat vertünk meg

A magyar-, de a világfutballnak is messze kiemelkedő mérföldköve 1953. november 25., amikor a hazai pályán 90 éve veretlen angol válogatott felett először aratott győzelmet egy kontinensről érkezett csapat a Wembley stadionban.

A szigetországban katasztrófaként aposztrofált vereséget a legendás magyar Aranycsapat mérte az egyes számú futballnemzetre: a gyors, könnyed és látványos focit játszó, győztes mentalitású magyarok az első félidőben négy, a másodikban további két gólt lőttek az angol nemzeti tizenegynek.

Élőben csak rádióban lehetett követni a történteket

A mérkőzést akkoriban rádión követhették élőben a magyar sportkedvelők, mivel a hazai televíziózás elindulására egészen pontosan még 55 napot várni kellett.

Ráadásul a kor technológiai feltételei nem tették lehetővé, hogy a helyszínről élőben közvetítő BBC filmre rögzítse az adást, ezért egy televízió képernyőjére irányított kamerával „vették fel” a két félidőt, ezért a restaurálás igen összetett feladat volt.

Inspirálni akarják az embereket a digitális megoldások használatára

Szabó Béla, a Telekom márka- és kereskedelmi kommunikációért felelős igazgatója a pénteki sajtóeseményen arról beszélt, hogy a film digitalizálásával és restaurálásával a vállalat inspirálni akarta az embereket, hogy a saját sikereik érdekében mindenki megtalálja a legjobb digitális megoldásokat. Az igazgató úgy fogalmazott: a cég vállalta, hogy megment egy nemzeti értéket, méltó helyre emeli azt, hogy megmutassa a fiatalabbaknak is, hogy mitől vált ez a meccs legendává. Szabó Béla hozzátette, reméli, hogy a meccsen keresztül a digitális világ közelebb húzza egymáshoz a sportrajongókat, az időseket a fiatalokkal, szorosabbra fűzi a családi kapcsolatokat.

Az internetes sajtótájékoztatón jelen volt Bozsik Péter labdarúgó, magyar bajnok edző, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bozsik József fia is.

„Ma talán már nehéz elképzelni azt, ahogy Puskásért, Kocsisért vagy az apámért, általában az Aranycsapatért rajongott a világ. Olyan első számú példaképek és sztárok voltak ők akkor, ami ma Messi vagy Cristiano Ronaldo népszerűségéhez mérhető” – mondta Bozsik. A sportszakember szerint a digitálisan felújított film a mai generációkhoz is elérhető közelségbe hozza azt az érzést, hitet, hogy mi, magyarok világraszóló eredményekre is képesek lehetünk.

Szabó Béla, Bozsik Péter, Bodócsi Erika a 6:3-as mérkőzést bemutató film felújításának bejelentésekor
Balról-jobbra: Szabó Béla, Bozsik Péter, Bodócsi Erika a 6:3-as mérkőzést bemutató film felújításának bejelentésekor. Fotó: Telekom

Mintha élőben néznénk, csak előre tudjuk a végeredményt

Bodócsi Erika, a filmet elsőként képernyőre tűző TV2 Média Csoport tartalomterjesztési igazgatójaarról beszélt, hogy a sport milyen kiemelt szerepet játszik a médiavállalat számára, hiszen két sportcsatornájuk is van, amelyen  jelentős futball-bajnokságokat közvetítenek és a főcsatornán is az egyik legsikeresebb műsoruk, az Exatlon Hungary nevű sportvetélkedő, amivel sok fiatalt tudnak elérni.

A tartalomterjesztési igazgató hozzátette: a digitalizált futballmérkőzést a SuperTV2-n november 25-én este 18 órai kezdéssel vetítik. a kommentátor Matuz Krisztián lesz. Lesz stúdiós felvezetés is, félidei és lefújás utáni értékeléssel. A műsorvezető Baumstark Tibor lesz.

Borítókép: az Aranycsapat 6:3-as londoni meccsének egyik pillanata. A labda Kocsis Sándornál. Fotó: Getty Images
Szóljon hozzá!