
Megszünteti a Magyar Posta a távirat szolgáltatását
A drasztikusan lecsökkent igények miatt 174 éve működő szolgáltatás szűnik meg. A távirat mellett megszűnik a Posta-Világfax szolgáltatás is.

A drasztikusan lecsökkent igények miatt 174 éve működő szolgáltatás szűnik meg. A távirat mellett megszűnik a Posta-Világfax szolgáltatás is.

A NER-közeli – a kormánypárti kötődésű Mediaworks és az állami MTVA összefogásával működő – Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint most „nem időszerű” a 28 szerkesztőség három kérése, amelyet nyílt levélben kértek a miniszterelnöktől a nyilvánosság helyreállítása érdekében. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség állásfoglalását a Magyar Nemzet tette közzé, melynek főszerkesztője a kormányközeli médiaszövetség elnöke.

Sosem látott összeg futott be a frekvencia nélkül maradt „zebrás” rádióhoz kapcsolódó alapítványhoz.

A Médiatanács arról is határozott, hogy a Rádió 1 üzemeltetője, a tavaly óta Mészáros Lőrinc-közeli tulajdonban lévő Radio Plus Kft. megkapja a Music FM egykori frekvenciáját.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Miklós, a Magyar Távirati Iroda volt újságírója – tudatta a családja az MTI-vel.

Körülbelül 1,8 millió példányban újra jelentkezett a kormány és a Magyar Államkincstár közös lapja, a JóKor, melyet korábban elmarasztalt az adatvédelmi hatóság, amiért olyanoknak is kézbesítették, akik kifejezetten megpróbálták lemondani és letiltották az adataik kezelését. A legújabb szám tartalmazza Orbán Viktor írását is, mely arról számolt be a nyugdíjasoknak, megbecsüli őket a kormány, valamint hangsúlyozza az oltási program sikeres előrehaladását.

Az ismert tévés műsorvezető egyszerre felel majd azért, hogy jó hírek érkezzenek a miniszterelnök felcsúti háza mellett lévő stadionból és vezeti majd a TV2 reggeli műsorát.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete több százezer forintnyi perköltség és illeték megfizetésére is kötelezte a kormánypárti kötődésű KESMA híroldalát, valamint a hirtv.hu nyitóoldalán, önálló hírként és a megjelent valótlan tartalmú írás mellett is közölni kell, hogy amit a Media1.hu tulajdonosi hátterével kapcsolatban állított a HírTV oldala, az nem felelt meg a valóságnak.

A Gazdasági Versenyhivatal bírósági jogorvoslat alapján eljárva 2,2 milliárdról 830 millió forintra csökkentette a megyei napilapok piacait felosztó regionális lapkiadókra (a kormányközeli Mediaworks Hungary Zrt. jogelődjeire) még 2014-ben kiszabott versenyfelügyeleti bírságot.