Sajtó

A BBC vezérigazgatója és hírigazgatója is lemondott

Több súlyos hírhamisítás is történt a BBC-nél a Prescott-jelentés szerint – lemondott a vezérigazgató és a hírigazgató

A The Telegraph által nyilvánosságra hozott belső jelentés példátlan válságot idézett elő a BBC-nél. A dokumentumot Michael Prescott, a közszolgálati médium szerkesztőségi irányelvekért felelős bizottságának korábbi független tanácsadója készítette, és súlyos elfogultságot, valamint manipulációt tárt fel a BBC több műsorában és hírszolgáltatásában.

A jelentés szerint a BBC Panorama meghamisította Donald Trump beszédét a Capitolium ostromának napján, de Prescott a BBC Arabic gázai tudósításaiban is komoly problémákat azonosított. A tanácsadó emellett arra is figyelmeztetett, hogy egy „renitens” LMBT+ újságírói csoport cenzúrázta a transzneműséggel kapcsolatos vitákat, míg a BBC Verify tényellenőrző részlege „teljesen téves” riportot közölt az autóbiztosítók állítólagos rasszizmusáról.

A válságot fokozta, hogy a BBC vezetése figyelmen kívül hagyta Prescott figyelmeztetéseit. Végül vasárnap Tim Davie vezérigazgató és Deborah Turness hírigazgató is bejelentette a távozását.

Újságok egy budapesti áruházban 2025 novemberében

Nem kellett engedély – Megszólalt a GVH az Indamedia–Ringier felvásárlásról

Múlt héten kiderült, hogy a Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia-csoport – az Index, a Totalcar, az Economx és több más internetes termék kiadója – október elején felvásárolta a Ringier Hungary Kft.-t, benne olyan termékekkel, mint a Blikk és a blikk.hu, a Kiskegyed, a Glamour, a TVR Hét és több más ismert márka. A Ringier Csoport a Media1 érdeklődésére közölte, hogy az ügyletről tájékoztatták a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH), és ez alapján zárták le az akvizíciót október 30-i hatállyal. A GVH a Media1 megkeresésére azt írta: az ügylethez nem volt szükség a versenyhivatal engedélyére annak ellenére, hogy két nagy médiapiaci szereplőről van szó – majd érdeklődésünkre kifejtették, miért nem.

Várkonyi Andrea, Mészáros Lőrinc és Felházi Szilárd a megújult Pastrami Étterem átadásakor 2025 októberében

A Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia 13 milliárdos hitelkeretet kapott a Mészáros-féle MBH Banktól a Ringier Hungary felvásárlása előtt

Miközben a Ringiert megvásárló Indamedia Network társtulajdonosa, Vaszily Miklós az MBH felügyelőbizottságának az elnöke, valamint a Mészároshoz köthető TV2 elnök-vezérigazgatója, az Indamedia 12,92 milliárdos forintos kölcsönkeretet kapott a Mészáros Lőrinc érdekeltségei közé tartozó MBH Banktól, nem sokkal azelőtt, hogy az Indamedia megvette a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour, a TVR Hét és több más lap kiadóját – szúrta ki a HVG.

Blikk.hu imidzs

Létszámleépítés és távozások a Ringier Hungary-nél

Legalább 11-en távoznak az épp tulajdonosváltáson áteső Ringier Hungary-től, a Blikk, a Kiskegyed, a TVR Újság és más lapok közös kiadójától, de nem minden esetben a tulajdonosváltással összefüggésben. A Media1 megtudta, hogy a békéscsabai 8 fős műsorújságos egységnél például a Mediapress szoftverre való átállás, egy automatizáció miatt válnak meg a cégnél több mint egy évtizeden át tevékenykedő munkatársaktól.

Kolossváry Balázs, a Blikk új főszerkesztője

Kolossváry Balázs lesz a kormányközelből felvásárolt Blikk főszerkesztője – Nagy Iván Zsolt távozik a bulvárlap éléről

Ma megerősítették a Media1 múlt heti információját, hogy távozik a Győr+ Média vezérigazgatója, Kolossváry Balázs, aki visszatér a néhány hete a kormányközeli Indamedia által felvásárolt Blikk élére főszerkesztőnek. Kiderült az is, hogy távozik Nagy Iván Zsolt a Blikk éléről, és Szigeti Péter innovációs és tartalomfejlesztés vezető a Ringier Hungary-tól.

reklámadó

Újra napirenden a reklámadó? Az MRSZ szerint a visszavezetés a gazdasági stabilitást is veszélyeztetné

Úgy módosult a 2026-os adócsomag-tervezet, hogy az a jövő évben csak fél évre, június 30-ig függesztené fel a korábban nagy politikai játszmák eszközévé vált reklámadót. A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) szerint a 7,5%-os adókulcs visszavezetése visszavetné a gazdaságot és a médiapiacot, ezért egyeztetéseket szorgalmaznak a kormánnyal. Cikkünkben felidézzük a reklámadóval kapcsolatos korábbi politikai játszmát is.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások