
Távozik a Vasárnap főszerkesztője
Gazdag József másfél évvel ezelőtt vállalta el a legnagyobb példányszámú határon túli szlovákiai magyar lap, a Vasárnap családi magazin vezetését. Most azonban távozik a posztról.

Gazdag József másfél évvel ezelőtt vállalta el a legnagyobb példányszámú határon túli szlovákiai magyar lap, a Vasárnap családi magazin vezetését. Most azonban távozik a posztról.

A Media1 olvasói hónapokkal előbb értesülhettek róla, hogy ez a sors vár a Mandinerre, mint hogy ezt hivatalosan is bejelentették.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), vagyis a magyar állam titkosszolgálata az elmúlt napokban a Magyar Hang három munkatársától kért felvilágosítást a hivatal épületében és végzett rajtuk hazugságvizsgálatot. Sorrendben Koncz Tamás újságírón, Lukács Csaba lapigazgatón és György Zsombor főszerkesztőn.

Ugyan a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban nem feltétlenül őrzünk pozitív emlékeket, de ennek a legfőbb oka csupán az, hogy gyermekként még nem igazán tudtuk értelmezni őket. Előfordulhat, hogy az akár évtizedekkel később újraolvasott könyv az egyik kedvencünk lesz, ezért mindenképp érdemes egy esélyt adni még a korábban nem túl kedvelt műveknek is. Melyek ezek a könyvek? Mutatjuk!

Az újságírói szervezet szerint „egyetlen súlyos szakmai hiba nem tehet tönkre egy hiteles lapot.”

A magyar bíróság azt kérdezi az uniós grémiumtól, hogy a magyar lapnak kell-e bizonyítania, hogy az osztrák Spar vezetője igazat mondott a kormányfőről a 24.hu által is szemlézett külföldi lapban, a Lebensmittel Zeitungban.

Közel 6 százalékkal bővülhet a globális reklámpiac 2025-ben a Dentsu Global Ad Spend Forecasts prognózis szerint. A tévés reklámpiac csak marginális mértékben tud majd növekedni, az online piac viszont továbbra is szépen bővülhet. A magazinok és a napilapok komoly kihívások előtt állnak. Az összefoglalóból kiderülnek a részletek.

A tiszások közül sokan nem voltak hajlandók támogatni a tényfeltáró műhelyt, mivel a stábnak az a Hont is tagja, aki kritikus véleményeket szokott közzétenni a politikusról a saját Facebook-oldalán. Hont most távozik a cancel-kampány alá került Átlátszótól és önálló médiavállatot alapított Ötmédia néven Ceglédi Zoltánnal, akivel közösen az ÖT köré tartalomközpontot építenek fel. Gerényi Gábor is adott néhány tanácsot nekik, de azt cáfolják, hogy ő állna az egész mögött.

A magyar állam megsértette Csikós Klaudia újságíró jogait, amikor lehallgatták őt, ezért büntetés megfizetésére kötelezte hazánkat a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága pénteken.

Megszűnik napilapként a nagyváradi Bihari Napló. A név azért nem tűnik el teljesen, mivel januártól hetilap lesz belőle.