Sajtó

Pilhál György, a Magyar Nemzet újságírója (közép), miután átvette a Nézőpont Intézet Jótollú magyar újságíró díját az elismerés átadása alkalmából tartott budapesti ünnepségen 2025. március 11-én. Mellette Mráz Ágoston Sámuel, az intézet vezetője (jobb) és Boros Bánk Levente, az intézet politikai elemzési igazgatója (b).

Pilhál György kapta a Nézőpont Intézet sajtódíját

Pilhál György, a Magyar Nemzet publicistája, a harminc éve megjelenő Tollhegyen glosszarovat szerzője kapta idén a kormányközeli Nézőpont Intézet által alapított Jótollú magyar újságíró díját. Az elismerést Boros Bánk Levente, a Médiapiac volt tulajdonosa, a Nézőpont Intézet vezető-helyettese és Mráz Ágoston Sámuel, az intézet vezetője adta át Budapesten és a Magyar Nemzet főszerkesztője, Néző László méltatta a díjazottat.

Schmidt Mária történész a Hír TV Bayer Show című műsorában.

Schmidt Mária közérdekű adatokat titkol el a Magyar Hangtól – törvénytelenül?

A Terror Házát és a Puskás Múzeumot működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány főigazgatója nem hajlandó kiadni a Magyar Hang című lap által igényelt, 3,9 milliárd forint felhasználásával kapcsolatos közérdekű adatokat, holott az jogszabályi kötelezettsége lenne. Schmidt Mária szuverenitásvédelmi kérdést csinált az ügyből.

Zimon András újságíró, a Magyar Közöny műsorvezetője

Zimon András újraindítja a Magyar Közönyt – A Frisshirek bezárásáról és a magyar médiahelyzetről is beszélgettünk

A Media1 podcastban jelentette be Zimon András újságíró, hogy a Frisshírektől való távozása után immár saját gyártásban újraindítja a Magyar Közöny című, YouTube-ra készített közéleti műsorát. A beszélgetés során Zimon András mesélt a Frisshíreknél történtekről, a magyar médiahelyzetről, és aktuális közéleti ügyek is szóba kerültek.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások