
Szembemegy a Fidesz az Országgyűlésben a médiakoncentráció elleni új uniós rendelettervezettel
Kivételes eljárásban tárgyal az Országgyűlés a médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos uniós rendelettervezetről.

Kivételes eljárásban tárgyal az Országgyűlés a médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos uniós rendelettervezetről.

A WikiLeaks-anyagokat elsőként közzétevő sajtóorgánumok, köztük a The Guardian összefogtak, hogy ellenezzék a vádemelést Julian Assange, a Wikileaks társalapítója ellen, mely szerintük közvetlen támadás a sajtószabadság ellen.

Politikai irányultság szerinti bontásban vizsgálta a magyar közönség véleményét a 21 Kutatóközpont egy friss felmérésében a magyar médiumokról.

Szó esett köztük a felhasználói fiókok szabályozásának átláthatóságáról és a tartalmak moderálásának és a szólásszabadság védelmének jelentős erejű megerősítéséről is. Macron szerint Elon Musk megerősítette abbéli szándékát is, hogy a Twitteren még jobban működjön a kiskorúak védelme.

Bővíti videós tartalomkínálatát a Ringier Hungary, ehhez pedig egy saját, a Media1-hez eljuttatott közleményük megfogalmazása szerint „a televíziós stúdiók technikai tudásával konkuráló technikai teret” épített székházában a médiavállalat.

Újraindul a Frizbi, Hajdú Péter másfél évtizedes múlttal rendelkező műsora.

Magáncsődöt jelentett Alex Jones amerikai médiaszemélyiség, akit a bíróság a valótlan állítása miatt csaknem másfél milliárd dollár kártérítés kifizetésére kötelezett.

A közösségi médiás oldalán jelentette be Domokos László, a Napi.hu októberben húsz év után eltávolított főszerkesztője, hogy hol folytatja karrierjét ezután.

Péntek este ténylegesen is lehullt a lepel, adásba került a DK online tévécsatornájának első adása. A Media1 írta meg elsőként, hogy a műsor egyik arca Vágó István volt televízós műsorvezető, az ellenzéki párt elnökségi tagja lesz, péntek este óta pedig már nem fedi homály a többi szereplő kilétét sem.

Bármilyen szöveget készítünk, legyen az írásbeli vagy szóbeli megnyilatkozás, fontos a címe, hiszen összefogja a szöveg egészét. A nyelvészet külön ága, a szövegtan foglalkozik a