
Pert nyert a Facebook a Gazdasági Versenyhivatal ellen a Kúrián – tanulságok
Magyarország megalapozatlanul bírságolta meg az internetes óriást 1,2 milliárd forintra 2019-ben, mondta ki a legfőbb bírói tanács.

Magyarország megalapozatlanul bírságolta meg az internetes óriást 1,2 milliárd forintra 2019-ben, mondta ki a legfőbb bírói tanács.

Bár manapság még mindig sokan választják a festést, mint faldekorálási módszert, szerencsére egyre többen felismerik a tapétákban rejlő lehetőségeket. Ennek köszönhetően ma már rengeteg színben, stílusban és mintázatban érhetőek el a különböző tapéták.
Ebben a cikkben a folyékony wax hozzáadott értékével és hasznosságával foglalkozunk majd kiemelten. Rátérünk majd arra, hogy miért érdemes fontolóra venni a használatát, illetve milyen előnyei lehetnek a minőségi készítmények választásának.

Több kategóriában is adtak át elismeréseket.

Már az új névre is fény derült.

Gulyás Jánost második alkalommal választották meg a pozícióra.

A most elkészült fejlesztéseknek köszönhetően újabb 15 ezer háztartásban válik elérhetővé online vásárlással az áruházlánc termékkínálata. Bejelentették azt is, hogy Budapesten kívül már további 8 településen érkeznek házhoz akár fél óra alatt az interneten rendelt termékek a Tesco üzleteiből.

Több más érdekes költést is tartalmaz egy lista, amire Hadházy Ákos figyelt fel.

Ha a gázkazán cseréje és korszerűsítése, illetve beszerzése van soron, akkor érdemes elolvasni ezt a cikket, mert a modern gázkazánok kerülnek bemutatásra. Milyen előnyei és hozzáadott értékei lehetnek ennek a döntésnek?

Az otthonunk nem csak a tetőt jelenti a fejünk felett, de harmóniát, békét is biztosít.