
Lemondott az Építészfórum két főszerkesztője
Somogyi Krisztina és Kovács Dániel egyszerre adja át a lap irányítását.

Somogyi Krisztina és Kovács Dániel egyszerre adja át a lap irányítását.

A Facebook a közösségi szabályzatának megsértésével indokolta a radikális párt oldalának tiltásba helyezését. Korábban a Google által üzemeltetett YouTube a párt által népszerűsített könyvmegsemmisítést tartalmazó videót távolított el szabályzata megsértésével indokolva a lépést. A Mi Hazánk továbbra is törvényben szeretné szabályozni a Facebook és a hasonló oldalak működését.

A Magyar Hang és a hang.hu, valamint az Index, a 888.hu és a korábbi vlv.hu után újabb lap került fel az erősen közpénz-finanszírozott FTC által tiltólistára tett sajtóorgánumok feketelistájára. A Telex nem tudósítani akart egy meccsről, csak megpróbált feltenni pár egyszerű kérdést a tornaklubnak. Érdemi válasz helyett szidalmakat kaptak, és azt, miért nem hajlandók szóba állni a pár hete indult internetes lappal.

A kormányközeli médiaholdingot 1,3 millió forint kártérítés megfizetésére és az emberi méltóságon átgázoló cikk eltávolítására, valamint egy közlemény publikálására kötelezte a Fővárosi Törvényszék.

Varju Lilla, a Jófogást és a Használtautó.hu-t is működtető Adevinta Classified Media Hungary Kft. marketingigazgatója munkaviszonya november végén szűnik meg.

Három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett tiltott adatszerzés bűntette miatt folytat eljárást a rendőrség ismeretlen tettes ellen, összefüggésben az Átlátszó oknyomozó cikke kapcsán. A lap jogásza szerint megalapozatlanul folyik az eljárás.

A reality jubileumi adása minden nap képernyőn lesz az RTLII-n, és lesz kísérőműsor is.

A műsort előre felvették, másrészt a VIASAT6-on futó tévéműsortól nem, csak az azonos nevű internetes oldaltól távozik Winkler Róbert.

Két hét múlva változás lesz az RTL Klub műsorrendjében.

A megújult oldalon jóval hangsúlyosabb receptkereső mellett a magazinos tartalmak is előtérbe kerülnek.