
Hivatalosan is bejelentették a HVG vezetőváltását
Július elsejétől lesz Gergely Márton Jakus Ibolya utódja a Heti Világgazdaság élén. Elmondták azt is, milyen pozíciót vállal Jakus ezután a cégnél.

Július elsejétől lesz Gergely Márton Jakus Ibolya utódja a Heti Világgazdaság élén. Elmondták azt is, milyen pozíciót vállal Jakus ezután a cégnél.

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Trunk Tomi, vagy ahogy sokan ismerik, Dablty.

A kormánypárti hírportál több mint 7 hónapon át nem hajtotta végre a Majtényi László és családja által jogerősen megnyert bírósági perben foglaltakat, ezért kértek a felperesek végrehajtót a bíróságtól.

A Media1 beszélgetése itt hallgatható vissza.

Utolsó pillanatban tudta a Szabad Európa a Nemzeti Tehetséggondozót (NTGN) az állami pénzből zajló újságíróképzéssel kapcsolatos kérdések megválaszolására rábírni. A válaszok némelyike meglehetősen magyartalan megfogalmazást használ, és sok kétely is felmerül azokat olvasva.

A koronavírusban árván és félárván maradt gyerekeknek gyűjtöttek a TV2 Neked énekelek gálaműsorában, a csatorna büszkén jelentette be, mennyi pénz jött össze.

Tragikusan ért véget Szemesi Zsolt, a Balatoni Hírmondó, a Somogyi Hírmondó és a Siófoki Hírhét volt főszerkesztőjének élete vasárnap.

Ezúttal a Hrodna.life nevű hírportál főszerkesztőjét vitték el a hétvégén.

Öttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre ítélt egy moszkvai bíróság öt volt rendőrt, akik 2019 nyarán megpróbálták kábítószerügybe keverni és hamis bizonyítékok alapján börtönbe záratni Ivan Golunov kormánykritikus oknyomozó újságírót.

Egy jegybanki alapítványok által alapított befektetőcég vagyonkezelője a többféle reklámos és médiás képzést is nyújtó magánegyetem új többségi tulajdonosa.