Mint arról korábban a Media1-en már beszámoltunk, másodfokon, jogerősen is pert nyert az Átlátszó a közmédia (Duna Médiaszolgáltató Nzrt.) műsorait gyártó MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) ellen, amiért az jogszabályi kötelezettsége ellenére nem volt hajlandó bemutatni a China Media Grouphoz (CMG) tartozó tévé- és rádiócsatornákkal, a Zsenmin Zsipao napilappal és a Xinhua hírügynökséggel – Kína legmeghatározóbb médiaszervezeteivel – kötött megállapodásokat a portál közérdekű adatigénylése után.
A tényfeltáró műhely most végül a hosszadalmas bírósági utat végigjárva megkapott bizonyos dokumentumokat a hírhamisítóként elhíresült Papp Dániel vezette intézménytől, így kiderült némi többletinformáció arról, hogy a 2023-ban és 2024-ben kötött szerződésekben munkatárs-cseréket, hírpolitikai, valamint gazdasági és technikai együttműködést is ígért a magyar közmédia kínai partnereinek, ugyanakkor nem minden dokumentumot kaptak meg.
A lap beszámolója szerint a magyar közmédia egyebek mellett külön megrendelésre készült hírekről szóló együttműködést, a mesterséges intelligencia (MI / AI) közös „tanulmányozását” és tapasztalatcserét ígért ezeknek a szervezeteknek. Azt is szerződésbe foglalták: a két országot érintő fontos eseményekről, például delegációk látogatásáról közös munka eredményeként fognak beszámolni. Koprodukciós, közös műsorok is készülnek az antidemokratikus kommunista ország médiumaival. „Az alkalmazottak terén kölcsönös cserét folytatnak, és embereket küldenek egymás intézményeibe képzésre és szakmai gyakorlatra”.
Az együttműködések részleteit szabályozó egyes, át nem adott szerződésekkel kapcsolatban az Átlátszó további jogi lépéseket tervez, derül ki a lap részletes cikkéből, mely további információkat közöl a szerződésekkel kapcsolatban.
A Media1 kapcsolódó tartalmait is olvasóink figyelmébe ajánljuk:
Mintha már a Fidesz Facebookja lenne – Kocsis Máté posztját változtatás nélkül tette ki a közmédia
Fábry is rasszista megjegyzést tett – nála mégis maradhat a Karinthy-gyűrű?
Az MTVA műsorára tűzte Hszi Csin-ping válogatott bölcsességeit
Megdöbbentő húzással segíti a Fideszt az M1 Híradó és az M4 Sport – itt a legújabb trükk
Bencsik András és az MTVA egyik riportere a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján tűnt fel
Az MTVA stratégiai megállapodást kötött egy kínai tévétársasággal
Betiltotta Kína a ChatGPT-t, mert elárulja, hogy népirtás zajlik az ujgur tartományban
Elon Musk, a Tesla alapítója a kínai cenzúrahatóság lapjában publikált
Rohamosan romlik a kínai média helyzete a Riporterek Határok Nélkül szerint
Már a 7. újságírót tartóztatták le az Apple Daily csapatából
Több száz rendőr szállta meg egy demokráciapárti lap szerkesztőségét Hongkongban
Végleg bezárt az Apple Daily, Hongkong utolsó szabad újságja
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.