fbpx
Elon Musk.

Elon Musk, a Tesla alapítója a kínai cenzúrahatóság lapjában publikált

Amikor a milliárdos néhány hónapja bejelentette, hogy felvásárolja a Twittert, még a szólásszabadság bajnokaként igyekezett magát feltüntetni, most mégis hozzájárult a kínai cenzúrahatóság újságjához.

Olvasónk, Nemes Dániel internetbiztonsági szakértő, a Facebookon jelentkező #napimusk című, Elon Musk nemzetközi hírű milliárdost, a Tesla alapítóját rendszeresen bíráló sorozat szerzője hívta fel a Media1 figyelmét a Bloomberg legújabb cikkére, amely arról szól, hogy Elon Musk egy rovattal járult hozzá a kínai Cyberspace Administration of China (CAC) hivatalos kiadványához. Ez a szervezet felügyeli az Alibabától a Tencentig terjedő cégek adatbiztonságát, valamint felügyeli más kormányzati szervezetekkel együttműködve az online cenzúrát – említette a Bloomberg cikke.

A milliárdos a CAC hivatalos magazinjának júliusi számában a már sokak által ismert vízióját fogalmazta meg arról, hogy a technológia miként tudja biztosítani az emberiség jövőjét.

Elon Musk hozzájárulása a CAC magazinjához azért is érdekes, hiszen a Musk által korábban felvásárolni próbált Twitter is cenzúra alatt van Kínában, miután azt hivatalosan is betiltotta az ázsiai ország. Musk jelenleg perben van a Twitterrel, miután Musk végül elállt a tranzakciótól és emiatt a Twitter perbe vonta.

Elon Musk, Twitter.
Elon Musk, Twitter. Fotó: stock / Depositphotos

Musk kínai újságbeli jelenlétéről és annak tartalmáról a Pekingnology és a Beijing Channel oldalakról értesült a Bloomberg.

kínai zászló, Kína, zászló Fotó: Gary Tamin, freeimages
Fotó: Gary Tamin, freeimages

Olvasónk, Nemes Dániel, már amikor Elon Musk bejelentette, hogy megvásárolja a Twittert, a Media1-nek írott részletes cikkben fejtette ki áprilisban, miért tartja komolytalannak, amikor a Tesla alapítója magát a szólásszabadság egyik képviselőjének igyekszik feltüntetni. Nemes Dániel számos ezt megcáfoló fejleményre hívta fel a figyelmet cikkében.

További hírek érhetők el a Media1-en.

Borító: Elon Musk. Fotó: stock / Depositphotos.com
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások