fbpx
Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. december 14-én.

Jakab Péter ismét pert nyert az Origóval szemben

Csak az idei évben már öt esetben döntött a Jobbik elnökének javára a bíróság különböző kormánypárti médiatermékekkel szemben.

A Jobbik a Media1-hez is eljuttatott hétfői közleményében ismertette, hogy Jakab Péter, a párt elnöke jogerősen is pert nyert a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) / Mediaworks tavaly nívódíjjal kitüntetett hírportáljával, az Origóval szemben – a politikus erről a saját Facebook-oldalán is beszámolt.

Mint Jakab írta, még két éve az Origo azt állította, „hogy pár magyar srác Jakab Péter feliratú magyar zászlóval fotózkodott a madridi stadionban”. A kormánypárti portál ennek kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy a képen a Jobbik hajdúdorogi elnöke van, a fotót pedig Jakab Péter „rendelte meg”.

„Csak a rend kedvéért újra pert indítottam, és újra nyertem. Jogerősen. Merthogy a hajdúdorogi elnökünk még sosem járt Madridban”

– húzta alá a Jobbik elnöke, aki az Origóval szemben legutóbb januárban nyert pert. A politikus sorra indítja a pereket a kormánypárti médiumok vele kapcsolatos állításai kapcsán, melyeket rendre meg is nyer. Valamennyi beszámolónkat a témában ide kattintva olvashatja el.

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon, valamint iratkozzon fel a Media1 hírlevelére is!

Borító: Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. december 14-én. MTI/Kovács Attila
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások