
Két nap alatt kétszer is hatalmasat bakizott az M1 Híradó
A nemzeti hírtévé munkatársai több napon át úgy tudósítottak a szlovéniai választásokról a hétvégén, hogy eközben Szlovákia zászlaját, illetve címerét tették ki a képernyőre.
A nemzeti hírtévé munkatársai több napon át úgy tudósítottak a szlovéniai választásokról a hétvégén, hogy eközben Szlovákia zászlaját, illetve címerét tették ki a képernyőre.
Csak az idei évben már öt esetben döntött a Jobbik elnökének javára a bíróság különböző kormánypárti médiatermékekkel szemben.
Más ügyben már augusztusban börtönbüntetésre ítélték Vadzim Ermasukot, azonban miután ezt letöltötte, nem engedték szabadon, hanem más ügyben ismét vádat emeltek ellene.
Elnézést kértek a lap szerkesztőségétől az „őslakók” miatt.
Levelet kapott a hazai LMBTQ+ élet meghatározó magazinja annak a háznak az állítólagos lakóitól, ahol a szerkesztőségük található. A magukat az épület „őslakóiként” említő levélírók az ablakon lévő szivárványszínű zászló eltávolítására szólították fel a Humen Magazin szerkesztőségét, akik ugyanakkor egyéb lobogó kifüggesztését is tervezik. Erdei Zsolt lapigazgató ennek kapcsán nyilatkozott a Media1-nek.
Egy állítólagos anyuka a Magyar Nemzetnek panaszkodott arról, hogy a gyereke egy videó megnézése után, szivárványos zászlókat rajzolt és terjesztett a környezetükben. Ez a cikk aztán villámgyorsan elterjedt a – Magyar Nemzetet is kiadó – kormánypárti médiaholdinghoz, a KESMA-hoz tartozó megyei lapok rendszerében.
Az Európai Parlament és a tagállami kapcsolattartó irodái az LMBTIQ jogok melletti kiállásként szerda este kitűzik szivárványzászlót.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.