fbpx
Szombathy Pál, Bodolai László

Biztonsági őrök Szombathy Pál, az Index volt vezérigazgatójának és főszerkesztőjének elbocsátásakor

Szombathy Pál interjúban számolt be az Indextől történő november végi távozása körülményeiről, de szóba került az is, hogy pár éve a HVG és a hvg.hu főszerkesztői posztján is felmerült a neve.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Hosszú interjú jelent meg a 24.hu-n hétfőn Szombathy Pállal, aki 2017 óta igazgatósági tag volt az Index.hu Zrt.-nél, majd az Indexnél történt nyár végi tömeges távozások idején lett a lapot működtető Index.hu Zrt. vezérigazgatója, egyben a lap főszerkesztője, ám e pozícióiból novemberben távozott.

A terjedelmes interjúban Szombathy többek között arról beszélt, hogy úgy gondolta, szerinte lehet egy középen álló, se balra, se jobbra nem húzó Indexet készíteni, amelyikre balról és jobbról is haragudnak, egy idő után azonban kiderült, ez nem lehetséges.

Halálfélelemből tömeges „öngyilkosságot” elkövető indexesek

A nyár végén egyszerre távozó volt indexesekről is mondott pár szót a volt Index-vezér. Azt mondta Szombathy, ők egy új munkahelyre távozó öngyilkosok voltak. Arra, hogy Dull Szabolcs nem öngyilkos lett, hanem Bodolai László, az Index.hu Zrt. akkori igazgatósági elnöke, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke bocsátotta el, Szombathy azt mondta, erre Bodolainak alapos oka volt, mégpedig az, Dull Szabolcs veszélybe sodorta az Index működését, amiért a lapnál a kiszervezés kapcsán kialakult belső szakmai-üzleti vitát a nyilvánosság elé tárta. (Dull a Media1 legutóbbi műsorában azt mondta, nem igaz, hogy ő szivárogtatta volna ki az információt a 24.hu-nak annak idején a lapnál kialakult helyzetről, de az igaz, hogy az Index függetlenségi barométerét átkapcsolta veszélyt jelző állásra a 24.hu cikke után.)

Dull Szabolcs
Dull Szabolcs, az Index egykori főszerkesztője Fotó: Huszti István

Szombathy állítja, ő együtt akart dolgozni a régi Index-stábbal

Szombathy azt mondta a 24.hu-nak, hogy ő Sztankóczy András vezérigazgató-helyettessel az oldalán közölte az Index akkori szerkesztőségével, hogy mindenkivel szeretne együtt dolgozni velük ezután is, és nem akarta, hogy az Index stábja távozzon. Arra, hogy a munkatársak viszont úgy látták, hogy Dull Szabolcs menesztésével a régi Indexnek befellegzett, a Fidesz, a NER épp átveszi a hatalmat, azt mondta, ő meg úgy gondolta, továbbra is biztosítható a független működés.

Arra, hogy négy hónappal később végül ő is távozni kényszerült, azt mondta, úgy vállalta el a vezérigazgatói-főszerkesztői megbízatást, hogy senki nem szól bele a munkájába, nem tiltanak le témákat és nem mondják meg, miről kell vagy lehet írni. Feltételként szabta azt is, hogy megmarad az alapítványi szisztéma, ami védelmet jelent arra, hogy a tulajdonos nem szól bele a tartalomba.

Végül ugyan a pesszimistáknak lett igazuk, de Szombathy szerint júliusban ezt még nem lehetett tudni, és úgy érezték, tenniük kell egy kísérletet a lap megmentésére.

Ha tudja, mi lesz a vége, nem vállalja

Szombathy ma már úgy látta, ha előre tudja, mi vár rá novemberben, nem vállalja el a pozíciót, de volt benne némi naivitás és Sztankóczy Andrással reménykedtek, hogy legalább egy ideig csinálhatnak majd egy olyan Indexet, mint amit elképzeltek, ami középen áll, sem balra, sem jobbra nem áll be.

Hogy az Index tulajdonosa valójában hosszú ideje a NER, és Nemzeti Együttműködés Rendszere Dull Szabolcs menesztésével megmutatta, hogy minden másképp lesz, azt mondta, ő tényleg hitt benne, hogy működhet továbbra is függetlenül a lap, ahogy egyébként néhány hónapig az ő vezetésükkel működött is.

Szombathy Pál szerint az, hogy Vaszily Miklós (az Origo egykori vezérigazgatója, a közmédia volt vezérigazgatója, a TV2 elnöke, aki az Echo TV vezetője is volt) 50 százalékos tulajdonos lett az Indamediában, azért nem volt önmagában probléma, mivel Vaszily és tulajdonostársa, Ziegler Gábor elfogadta, hogy Szombathy azt hozhat munkatársnak, akikkel Szombathy dolgozni kíván, az Index pedig egy középen álló, nem baráti lap lesz, és nem szeretne egy másik Origót csinálni.

Úgy gondolta, Vaszily az Index.hu-val nem fogja azt tenni, ami történt az Origónál, mivel az Index akkor tud sikeres lenni, ha ez nem következik be, márpedig tulajdonosként ebben érdekelt, vagyis nem gondolta, hogy az Index védettsége megszűnik és lebontják az alapítványt, vagy ha ez esetleg be is következik jóval később történhet meg, tehát nem válnak védtelenné.

Azt hitte, szétverhetetlen alapítványi konstrukció védi az Indexet

Szombathy azt mondta, abban a hitben vállalta a főszerkesztőséget, hogy az alapítványi konstrukció lényegében szétverhetetlen, Bodolai László ugyanis ezt mondta neki. A menesztett vezérigazgató azt mondta, nem tudta, hogy létezik egy opció, hogy az Index.hu Zrt. veszteséges, akkor az Indamedia jogosulttá válik megszerezni az Indexet. Az Index felhalmozott mínuszáról pedig azt gondolta, amit az Index.hu Zrt. igazgatóságában három éven át hallott, vagyis hogy a nyereségből néhány év alatt kifizethető, ahogy az zajlott is. Szombathy azt is hangoztatta, Bodolai László (aki egykoron osztálytársa volt) is azt feltételezte, hogy hosszú hónapokig, vagy évekig nem fogják ezt opciót érvényre juttatni.

Szombathy Pál azt is mondta, nagy volt rajta az időprés, amikor a régi indexesek távoztak és meg kellett oldani a szerkesztőség újjáépítését, emiatt is került be néhány aktivista a laphoz, de nagyon fontos volt, hogy az Index newsroomjának szíve tovább tudjon ketyegni a tömeges távozások után is, márpedig nem volt tolongás az állásokért.

Arra, hogy mit szólt, amiért sokan őt is bírálták, amiért elvállalta a feladatkört, azt mondta, meglehetősen ütésálló, és eldöntötte, nem fogja nézni, mit ír róla az ellenzéki sajtó, inkább a napi 14-16 órás munkára fókuszált, mert pontosan tudta, mit szeretne csinálni, ezért nem zaklatták fel a szerinte erkölcsi kioktatások és a politikai minősítések

Balogh Ákos Gergelyről

Hogy miért vette fel Balogh Ákos Gergelyt főszerkesztő-helyettesnek, aki korábban a Mandiner és az Utolsó Figyelmeztetés főszerkesztője volt, de cége üzemeltetője volt az orbanviktor.hu-nak is korábban, azt mondta, Balogh volt az egyetlen ember, akit elbocsátott.

Azt mondta, azért is vette fel, mert a vérliberálisokat prímán ellensúlyozza majd a konzervatív jobboldali Balogh Ákos Gergely a lapnál. Nevet a volt vezető nem akart mondani, kit tart vérliberálisnak.

Azt mondta, nem politikai okokból vették fel, és nem politikai okokból bocsátották el, hanem mert sem intenzitásban, sem szervezettségben, tehát minőségben nem úgy dolgozott, ami egy főszerkesztő-helyettestől elvárható. Ráadásul ebben a magas pozícióban sem tudta levetkőzni az aktivista attitűdöt, nem értette meg, hogy az Indexnél széles olvasóréteget kell egyben tartani, márpedig ilyen emberre legfeljebb publicistaként tud tekinteni. Szombathy Pál azt is mondta, mindezeken túl az is szúrta a szemét, hogy Balogh Ákos, mondhatni, behúzta a tartalomba a maga kapcsolatrendszerét. Erről többet Szombathy nem akart mondani.

Arra, hogy Balogh Ákos Gergelyt a minap visszavette az Index, Szombathy azt mondta, kinyíltak az állatkerti rácsok, és az új helyzet új szereplőket kíván.

Balogh Ákos Gergely, a Mandiner korábbi főszerkesztője, az Index leendő főszerkesztő-helyettese
Borító: Balogh Ákos Gergely, a Mandiner korábbi főszerkesztője, az Index elbocsátott főszerkesztő-helyettese, jelenleg a lap egyik igazgatója

Mire kellett Vaszilyéknak Szombathy az Index élén?

A beszélgetésben szóba került, hogy vajon miért vették fel magát Szombathy Pált a laphoz vezetőnek, ha néhány hónap múlva végül már le akarták váltani őt, mire a volt vezető azt mondta, Vaszilyéknak volt egy értékes terméke, az Index, és ez a megsemmisülés határára sodródott.

„Kerestek valakit, aki képes négy hét alatt összerakni egy komplett szerkesztőséget, és valószínűleg a saját oldalukon nem találtak ilyet. Amit Sztankóczy és én úgy értelmeztük, részben tévesen, hogy ha az elorigósítás a cél, annak legyártására nem mi kellünk, és ha meg mi kellünk, akkor nem az elorigósítás a cél.”

Szombathy azt mondta, nem tudja, hogy eleve csak rövid időre akarták-e őt, vagy hosszabbra, mindenesetre úgy érezte, hogy tavaszra már egészen kiváló lapot tudtak volna készíteni a kisebb létszám és a kisebb költségvetés ellenére. Úgy tervezte, 2021-re újra piacvezető lesz az Index.

Eldurvult a helyzet, jöttek a biztonsági őrök

Ami az alapítvány megszűnését illeti, a volt Index.hu főszerkesztő és ex-vezérigazgató azt mondta, a rácsmentes állatkertben a tulajdonos már beleszólhatott volna a tartalomba, meg abba is, hogy kiket vesz fel, vagy kiket küld el.

Szombathy azt megerősítette, hogy egy ideig úgy volt, hogy a főszerkesztői posztot megtarthatja, és kizárólag a vezérigazgatói posztról hívják vissza,

„de a végén kissé eldurvultak a dolgok.”

A volt vezető elmesélte, hogy november 23-án Sztankóczy Andrással egyeztetésre mentek a tulajdonosokhoz ,és Vaszily irodájában már ott várta a vezérigazgatói utódja, Starcz Ákos is, és közölték, hogy már mindent lepapíroztak.

„Majd kisvártatva megjelent két verőember az iroda előtt, meg a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron, pedig akkor még nem is tudtuk, mire jó az ereszcsatorna. Vaszily meg ordítva közölte, hogy innen addig el nem mehetünk, míg mindent alá nem írtunk.”

Szombathy Pál úgy emlékezett a 24.hu kérdésére, hogy egyszerre volt szörnyű és abszurd és komikus a jelenet, tényleg, mintha Alsó-Üzbegisztánban lettek volna, bár erre a képre Sztankóczy András azt mondta, hogy ott azért meg is pofoznak. Végül aláírták közös megegyezéssel a távozásról szóló papírokat.

Szombathy azt mondta, szerinte főszerkesztőként vélhetően azért akarták megtartani, mert Vaszilynak az járhatott a fejében, hogy

„beállítjuk a sorba a csávót, ha meg nem hagyja magát, váltunk egy formálhatóbbra”.

Szombathy nem tartotta kizártnak, hogy kap egy kérést, hogy nem tetszik a címlap, de az üzleti titok miatt nem mesélhette el, történt-e ilyen. Megkérdezték Szombathytól, mi lesz most az Indexből, mire azt felelte, hogy a hirdetésből az „Ugyanaz, ugyanott. mondatból szerinte elépzelhető ,hogy csak az ugyanott lesz igaz.

Nem lenne logikus az elorigósítás, de ki tudja

Azt mondta Szombathy Pál, nem lenne logikus elorigósítani az Indexet, de sok olyan történt az elmúlt négy hónapban, ami nem volt logikus. Nem tartja kizártnak, hogy elmagazinosítják, felpuhítják, kihúzzák belőle apránként belőle a politikát. Azt mondta, volt már az ő idején is olyan ötlet, hogy magazinosítsák el a lapot, de a főszerkesztő azt mondta, ha letekernek a közéletből, akkor szerinte zuhanna a látogatottság, mivel az Indexet a közélet viszi, és a legjobban akkor, ha a középtől kissé balra van a fókusz. Ha jobbra húzod, akkor is olvasókat veszítesz. Nincs másfajta Index. Vagyis a tulajdonos, a NER el kell viselje az indexes kritikát.

Bodolai Lászlóról

Azt is mondta, Bodolai László afféle zebra volt, aki a rács ragadozói oldalán lakik, de Bodi nem tigris, békés fajta, aki nem örült Szombathy kiszorításának, nem is volt hajlandó kirúgni Szombathyt és Sztankóczyt, fel is mondott ezért az Index.hu Zrt.-nél, igaz, maradt a vállalatcsoportnál, hogy végigvigyen még pár ügyet. A volt főszerkesztő azt mondta, Bodolai rendes ember, de a zebrától nem várható el, hogy oroszlánként viselkedjen. Szombathy azt mondta, ők Sztankóczyval hiába akartak harcolni, mivel a zebrával kinyittatták a rácsokat.

Szombathy Pál azt mondta, most lelkiismeret-furdalása van, amiért sokakat azzal azzal a gondolatisággal csábítottak át az Indexhez, hogy a jelenlegi tudásuk szerint a Fidesz a 2022-es választásokig békén hagyja az Indexet.

Saját karrierjét illetően azt mondta, még nem tudja, mihez kezd. 51 éves, és van még ideje alkotni, de most biztosan nem mehet a Telexhez, a 444-hez, a HVG-hez és a 24.hu-hoz. Szóba került, hogy néhány évvel ezelőtt megtalálta őt egy fejvadász cég, hogy érdekelné-e a hvg.hu és a HVG főszerkesztői posztja, de a végén visszalépett. Azt mondta, nem volt B terve erre a mostani helyzetre.

Azt mondta, volt egy kísérlete, hogy megmentse az Indexet Sztankóczyval közösen, de a kísérlet kudarcot vallott.

A Media1 hétfő esti műsorának vendége volt Starcz Ákos, az Index néhány hete kinevezett vezérigazgatója, aki szerint Szombathy csúsztatott a biztonsági őrökkel kapcsolatban. Starcz a kinevezése utáni első nagy interjúban reagált több más, az Index kapcsán felmerülő kérdésre.

Visszahallgatja a Dull Szabolccsal, az Index nyáron távozó volt főszerkesztőjével készített két héttel ezelőtti interjúnkat is.

További hírek találhatók a Media1-en!

Borító: Szombathy Pál középen, jobbra: Bodolai László az Indexnél történt nyári események idején. Fotó: Bődey János/Index
Szóljon hozzá!