Az Index nagy összeggel tartozik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének

A Media1 információi szerint még most is 180 millió forinttal tartozik az Index tulajdonosa, a Magyar Fejlődésért Alapítvány a fele részben Vaszily Miklós, a NER-közeli médiavállalkozó tulajdonában lévő Indamediának. A tartozás még évekkel ezelőtt, azokban az időkben keletkezett, amikor Simicska Lajos, a miniszterelnök volt barátja a Spéder Zoltán kormányközeli vállalkozótól megvásárolt Indexet az alapítványba helyezte. Miután az egyébként eredetileg jóval magasabb tartozásnak a Media1 megtalálta a nyomait, felhívtuk Bodolai Lászlót, az alapítvány kuratóriumi elnökét.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

A Media1 információi szerint miután 2017-ben az Orbán Viktor miniszterelnökkel egykoron baráti szálakat ápoló, majd vele egy időre szembeforduló Simicska Lajos nagyvállalkozó „odaadományozta” a Magyar Fejlődésért Alapítványnak (MFA) az Index.hu Zrt.-t, amit a Lázár Jánossal (egykoron miniszterelnökséget vezető miniszter) jó kapcsolatokat ápoló Spéder Zoltán nagyvállalkozótól vásárolt meg opciós jogának lehívásával,

nem sokkal az adományozást követően jelentős összegű kölcsön is keletkezett az új tulajdonos, a Magyar Fejlődésért Alapítvány oldalán. Ezt a kölcsönt jelenleg az Indamedia Zrt. felé kell megfizetnie az MFA-nak.

A Media1 meg is találta a Magyar Fejlődésért Alapítvány nyilvános beszámolójában és az Indamedia kimutatásaiban a tartozásra utaló tételeket. A 2017-es pénzügy év zárásakor 270 millió forint kölcsön látszik az MFA könyveiben, és hasonló összegek látszanak az Indamedia könyveiben is.

A Magyar Fejlődésért Alapítvány tartozása 2017-ben
A Magyar Fejlődésért Alapítvány tartozása 2017-ben 270 millió forint (ezerrel kell szorozni a fenti értékeket)

Az összeg 2019-re ugyan lecsökkent, de a hosszú lejárató kölcsön mértéke még így is 219 millió forint.

A Magyar Fejlődésért Alapítvány tartozása 2018-ban (balra ) és annak 2019-re lecsökkentetett mértéke (jobb oldali oszlop)
A Magyar Fejlődésért Alapítvány tartozása 2018-ban (balra ) és annak 2019-re lecsökkentetett mértéke (jobb oldali oszlop) 219 millió forint (ezerrel kell szorozni a táblázatban szereplő összegeket)

Az Indamedia fele részben a NER-é

A hitelező Indamedia fele részben a Nemzeti Együttműködés Rendszeréé: Ziegler Gábor mellett 50 százalékban tulajdonosa volt egy időben a KDNP-s kötődésű Oltyán József, idén március végén pedig Vaszily Miklós, a TV2 elnöke vette át az Indamedia felét Oltyántól.

Vaszily egyértelműen a NER részévé vált az elmúlt években. E pozícióját megelőzően a Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozó tulajdonában lévő Echo TV elnöke volt, korábban pedig az MTVA vezérigazgatója, illetve azt megelőzően az ő idejében került sor nagy botrányt kiváltó főszerkesztői elbocsátásra az Origónál. A Media1 kereste Vaszilyt, de nem reagált a megkeresésünkre.

Vaszily Miklós, a TV2 Zrt. elnöke
Vaszily Miklós, a TV2 Zrt. elnöke, a MEME alelnöke, az Indamedia 50 százalékos tulajdonosa. Fotó: MEME / Media1-archív

Az Index profitjából fizeti az alapítvány a NER-közeli cég felé a tartozást

A Media1 megtudta, hogy az MFA az Index.hu Zrt. évente kifizetett osztalékából törleszt az Indamedia felé. Úgy tudjuk, ezt az összeget szerették volna minél előbb rendezni az Indamedia felé, hogy csökkenjen pénzügyi kitettségük a Fidesz-közeli sales house irányába. Idén is az Index.hu Zrt. 2019-es pénzügyi eredményeiből 40 millió Ft osztalék bekerül az MFA könyvelésébe, hogy abból azután fizetni lehessen a hitel törlesztőjét. Tavaly is hasonló okokból és közel hasonló összegben került sor osztalékfizetésre az Index.hu Zrt-nél: a pénz akkor is az Indamedia felé fennálló tartozást csökkentette.

Még közel 180 millió lehet hátra

A Media1 kedden délben utolérte Bodolai Lászlót, az MFA kuratóriumi elnökét (aki egyben az Index.hu Zrt. elnöke is). Bodolai érdeklődésünkre megerősítette, hogy az MFA tartozik az Indamediának. Hozzátette, idén is törlesztettek belőle egy jelentős részt, méghozzá pontosan annyit, amennyit osztalékként láttunk a könyvelésben, azaz mintegy 40 millió forintot.

Szerettük volna megkérdezni, hogy van-e valamilyen határidő a törlesztés végére, vagyis milyen hosszú a hitel futamideje, de Bodolai azt mondta, ez olyan üzleti titok, amiről nem beszélhet.

Csökkenő árbevételből és profitból kell törleszteni

A sors különös fintora, hogy amikor az Index olvasói támogatást fizetnek be az Index működésére, hogy az a NER ellenszelében is működni tudjon, akkor ebből (és persze a cég hirdetési bevételeiből megmaradó profitból) azután osztalék keletkezik, és ebből végső soron egy NER-közeli vállalkozás , az Indamedia profitál. Valójában azonban az olvasók befizetéseikkel azt segítik elő, hogy csökkenjen az Index kitettsége a NER felé, mielőbb lezárhassák a hitelt, és persze legyen miből bért fizetni a munkatársaknak.

Mint arról még a múlt héten beszámoltunk, az Index.hu és a Velvet.hu portálok tulajdonosa, az Index 1,24 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el 2019-ben. Ez 4,54 százalékkal alacsonyabb a 2018-ban összehozott 1,3 milliárd forinthoz képest. A cég árbevétele egyébként az elmúlt négy évben lefeleződött, profitja pedig ötödére esett vissza. Ilyen gazdálkodási környezetben kellett már eddig is törleszteni az Indamedia számára.

Az Index.hu szerkesztőségének bejárata
Az Index.hu szerkesztőségének bejárata. fotó: Szalay Dániel / Media1

A koronavírus még jobban keresztbe tesz

A médiaipar gazdálkodására is károsan ható koronavírus miatt az Indexnek is számolnia kell bevételei lecsökkenésével, ráadásul a bevételek alakulása már eddig is csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt években. Emiatt kérdés, hogy idén mekkora osztalékot tudnak fizetni és mikorra tudják rendezni az Indamedia felé a tartozást. Úgy tudjuk, az Indamedia mint hitelező erre is hivatkozva igyekezett az Index gazdálkodására vonatkozó javaslattal előállni.

Így merült fel a lehetséges megoldási javaslatok között az igazgatósági ülésen a Gerényi Gábor (az LMP-s kötődésű Azonnali.hu társtulajdonosa) által bedobott koncepció, amellyel üzletileg hatékonyabb működésre próbált volna átállni az Index. A koncepciót azonban – ahogyan arról Bodolai vasárnap már nyilatkozott a Media1-nek – az Index igazgatósága elvetette. Pusztay András vezérigazgatót pedig megbízták egy másik koncepció kidolgozásával.

Veszélyben

Az Index vasárnap vészjelző állásba kapcsolta a szerkesztőség függetlenségét jelző virtuális mérőórát, miután a 24.hu arról cikkezett, hogy Gerényi Gábor javaslatára feldarabolnák a céget rovatonként. Közleményt is közzétett az Index arról, hogy napokon belül akár meg is szűnhet a működése.

Index vészjelző potméter
Index vészjelző potméter. Forrás: szabadindex.eu

Bodolai László nem sokkal később azt mondta a Media1-nek, a 24.hu az igazgatósági ülésen elhangzottak torz közlésével okozott riadalmat az Index szerkesztőségében. Később Dull Szabolcsot, az Index főszerkesztőjét az Index.hu Zrt. igazgatóságából visszahívták, mert mint Bodolai László a Media1-nek tegnap elmondta, közvetve felelősnek tartja őt az igazgatósági ülésről kiszivárgott üzleti információk a konkurens 24.hu-n való nyilvános megjelenése miatt. (Dull Szabolcs egyelőre nem nyilatkozott, hiába kerestük, nem kaptunk visszahívást.)

Dull Szabolcs, az Index.hu főszerkesztője 2019. december 11-től.
Dull Szabolcs, az Index.hu főszerkesztője 2019. december 11-től. Fotó: Németh Sz. Péter

A Media1 úgy tudja, hogy a tegnapi állománygyűlésen az újságírók garanciákat követeltek, hogy a szerkesztőség szabadon működhessen tovább.

Mindenesetre ha az Index valamiért befejezné működését, akkor a Vaszily Miklós féle Indamedia több száz millió forint veszteséget szenvedne el a hitel miatt, nem beszélve a közvetített hirdetéseken elbukott évente változó forgalomról. Azonban vélhetően ez aligha lenne igazán fájdalmas veszteség a kormányzó Fidesz számára, és megtalálnák a módját, hogyan kompenzálják Vaszilyt a történtekért.

Frissítés 15:06

Lemondott Pusztay András, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója. Az utódja egy jogász.

További hírek és cikkek találhatók a Media1-en. Az Indexszel kapcsolatos korábbi írásaink ITT találhatók.

Szóljon hozzá!

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Marjan Sarec szlovén kormányfő kezet fog a hivatalos tárgyalásuk után tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Karmelita kolostorban 2019. október 28-án.

Erősödnek Szlovéniában az Orbán Viktorhoz közeli, a TV2-t is tulajdonló nagyvállalkozóval kapcsolatos aggályok a Planet TV felvásárlása kapcsán, eközben csúszik az ügylet jóváhagyása

A legfrissebb hírek szerint a szlovén állami tulajdonban lévő Telekom Slovenije Felügyelőbizottságainak tagjai nem hagyták jóvá csütörtökön azt a döntést, amelynek alapján a TV2 tulajdonosa veheti meg a Planet TV-t. A szlovén sajtóban eközben erősödőben vannak azok a hangok, hogy mit is akarnak Orbán Viktor köreibe tartozó személyek a szlovén médiával, illetve beszámolnak arról is, hogy Magyarországon állami hirdetésekkel tömték ki a veszteséges TV2-t.

A Magyar Parlament

A tiltakozás ellenére elfogadták a kata szigorítását: rosszul járnak az újságírók, a weblaptulajdonosok, a fuvarosok, az ügyvédek és sokan mások

A pénteken elfogadott jogszabályi rendelkezés alapján jövőre, ha egy katás vállalkozás egy év alatt 3 millió forintnál magasabb összegű bevételre tesz szert ugyanazon üzleti partnerétől, akkor azt extrém mértékű, 40 százalékos büntetőadóval sújtják a kata fix összegén felül. Megszűnik továbbá a kettős katázás lehetősége és sor más, a vállalkozók szempontjából rendkívül előnytelen változás is jön, miközben kivételezni fognak az állam beszállítóival. A változások nagyon kedvezőtlenül érintik a média szektort is.

Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke

Az Index.hu Zrt. elnöke pontosítást kért a 444-től, és azt, hogy „ne működjön közre az Index szétverésében”

Bodolai László a 444-hez és a Media1-hez is eljuttatott jegyzőkönyvi részlettel igazolva látja, hogy szerinte nem igaz, amit tegnap a 444 írt az Index.hu Zrt. kapcsán. Az Index elnöke több kört is futott már a 444.hu-nál, először a szerzőnél, majd a főszerkesztőnél és a 444-et működtető Magyar Jeti Zrt. vezérigazgatónál is, hogy pontosítsák az írást, illetve ahogy Bodolai fogalmazott, „ne működjön közre az Index szétverésében”. Bodolai azonban állítja: nem kapott választ. Ezt a 444 munkatársa is megerősítette a Media1 érdeklődésére, de azt is elmondta, miért.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!