fbpx

Szombathy Pál

Szombathy Pál, a 168 Óra új és az Index egykori főszerkesztőjével interjúzik Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője egy gárdonyi bisztró előtt

„Ez a karmám, a nehéz helyzetek” – Exkluzív interjú Szombathy Pállal, a 168 Óra új főszerkesztőjével, aki két éve négy hónapig az Indexet is vezette a tömeges távozások után

Szombathy Pál a Media1-nek adott 50 perces exkluzív interjúban mesélt a rövidnek bizonyult indexes, 2020-as korszakáról, szó esett a régi, akkor még liberális Magyar Hírlapnál töltött időszakáról, és elmondta azt is, miért vállalta most el a nehéz helyzetben lévő 168 Óra irányítását, megkérdeztük, mit szólt, amikor a kinevezésekor az egyik sajtótermék az Index egyik szétverőjeként emlegette, és szólt arról is, milyen lesz irányításával a 168, illetve van-e egyáltalán jövője a lapnak.

Az Index.hu szerkesztőségének bejárata

Elhallgatta az Index a 168 Óra új főszerkesztőjének kinevezését – ingerült válasz érkezett, amikor rákérdeztünk az okokra

A vezető hírportálok mind érdeklődést tanúsítottak a 168 Óra új főszerkesztőjének és helyettesének kinevezése iránt, kivéve az Indexet, ahol Fekete-Szalóky Zoltán, a lap főszerkesztője, bár nagyon is találkozott a hírrel, sőt kommentálta is azt a szerkesztőségben, jobbnak látta, ha inkább ők nem számolnak be arról, hogy az elődje, a volt Index-főszerkesztő és vezérigazgató, Szombathy Pál került a hetilap élére. Pedig eddig mindig érdekelte az Indexet, ami a 168 Óra körül történik. Megkérdeztük, mi van emögött, és egy meglehetősen zavaros és frusztrált válasz érkezett a laptól.

index.hu

Reagált az új Index-vezér a NER-csicskázásra

Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. néhány hete kinevezett új vezérigazgatója a Media1 műsorának adta első interjúját, melyben szó esett az Indamedia tulajdonossá válásáról, az Index súlyos pénzügyi gondjairól, a leváltott Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő által emlegetett állítólagos verőemberekről és arról, milyen irányba akarják vinni az Indexet az új tulajdonosok, de szó esett Vaszily Miklósról és arról is, hogy a Totalcartól távozó Winkler Róbert korábban csicskamédiának nevezte az Indamediát.

Kárpáti Márton, a Telexet kiadó Van Másik Kft. ügyvezetője

Cáfolja a Telex tulajdonosa Szombathy Pál, az Index leváltott vezérigazgatójának szavait

„Nem úgy volt az, Pali!” címmel adott ki közleményt a Telex, amelyben Kárpáti Márton, a lap tulajdonosa, egyben az Index egykori főszerkesztő-helyettese arról ír, szerinte nem egészen úgy történtek a dolgok a régi Index szétesése kapcsán, ahogy arról  Szombathy Pál nyilatkozott hétfőn megjelent interjújában, amikor azt állította, a távozó indexeseknek volt B terve.

Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja, az Index.hu Zrt. új vezérigazgatója és igazgatósági tagja

Új Index-vezérigazgató: csúsztatás, hogy Szombathy Pál elbocsátásakor verőemberek jelentek meg

Starcz Ákos, az Index néhány hete kinevezett vezérigazgatója a Media1 hétfő este adásba kerülő hosszabb lélegzetvételű interjújában azt mondta, nem egészen úgy történt, mint amit a Szombathy Pállal, az Index volt főszerkesztőjével és exvezérigazgatójával a 24.hu-n a távozása körülményeiről megjelent beszélgetés alapján feltételezhet az olvasó.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások