
Megszünteti az ORFK a Zsaru Magazin nyomtatott kiadását, de a szerkesztőség tovább folytatja a hírszolgáltatást
Az Országos Rendőr-főkapitányság a továbbiakban online közli a bűnügyi híreket.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a továbbiakban online közli a bűnügyi híreket.

Több országban is terjeszkedni készül a Michaeli, Schwartz & Brit Media, mely tavaly ugyan bezárta a 168 Óra című hetilapot és a Pesti Hírlapot, de Milkovics Pál vezérigazgató szerint az ELLE magazin és a Cosmopolitan licencmárkáik sikeresek, ezért is döntöttek most a külföldi terjeszkedés mellett.

Németh S. Szilárd, az ATV Zrt. vezérigazgatója a Siófokon zajló kétnapos médiakonferencián a Géniusz című műsorral kapcsolatban, valamint a hozzá kapcsolódó Naphíre nevű bulvárportállal kapcsolatban is fontos bejelentést tett. Kiderült más is.

A magyar fejlesztésű Lazy Felix azoknak segítene, akiknek a folyamatok gyorsítása és a fenntarthatóság fontos szempont az online térben is.

Boros Imre, a kémbank igazgatósági tagja, egykori kommmunista párttitkár azt mondta a Telexnek, hogy rosszul értelmezték a kijelentését azzal kapcsolatban, hogy Magyarország Oroszország szövetségese-e.

Az ítélet szerint védjegybitorlás történt.

Elkészült a 150 éves Népszavától egy új, hibrid termék, a mobil Népszava, mely vizuális és tartalmi megoldásai révén egyrészt megőrzi a klasszikus újságolvasás hagyományait, például lehetőséget kínál a lapozgatásra, de eközben minden elemében a modernkori, digitális hírfogyasztási szokásokhoz igazodik.

Újabb áldozatai vannak a napok óta magyar internetes portálok ellen folyó, már bőven több mint egy tucatnyi online médiumot lebénító kibertámadássorozatnak.

A Media1 időközben hivatalosan is megerősített információi szerint internetes bűncselekmény következtében akadozik immáron több mint fél napja a kormánykritikus rádió internetes streamingszolgáltatása.

Immár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy az Origo hazudott Barkóczi Balázzsal kapcsolatban.