
A HírTV-n támadták Novák Katalin köztársasági elnököt, amiért egyeztetett a Háttér Társasággal
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője olyan szervezet létrehozását helyezte kilátásba, ami a heteroszexuális emberek érdekeit képviseli.
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője olyan szervezet létrehozását helyezte kilátásba, ami a heteroszexuális emberek érdekeit képviseli.
Az egyelőre nem jogerős ítélet szerint a kormánypárti lap kiadójának milliós sérelemdíjat kell fizetnie, amiért több valótlan állítást is megfogalmazott a Bajnai Gordonhoz köthető cégről. A Datadat szerint ez még csak a kezdet.
Egy olvasónkat, Pétert annyira feldühítette, amilyen módszerekkel a Gábor László főszerkesztette Origo dolgozik annak érdekében, hogy megtolja az Oroszországgal kapcsolatos propagandisztikus, gyakran valótlanságokra épülő tartalmakat, hogy elkezdte az így közölt „rendkívüli híreket” fényképekkel dokumentálni. Péter a gyűjteménye 1. részét eljuttatta a Media1-nek.
A Fővárosi Törvényszék friss ítélete szerint a Metropolban megjelent tartalom „olyan mértékben volt kirekesztő a hajléktalan közösséggel szemben, hogy az őket ért jogsérelemről a nyilvánosság széles körét indokolt tájékoztatni”.
Leköszönt a napokban a Fidesz-közeli SzegedMa hírportál éléről Kapitány Gergely főszerkesztő, és azóta a lap impresszumában nem is szerepel új főszerkesztő – írja a Szegeder című helyi újság. A szegedi kormányközeli újságot már eddig is a Délmagyarország szerkesztőségével azonos címről készítették. Most további változások is várhatók.
A bíróság sérelemdíj megfizetésére és a jogsértést megállapító ítéleti rendelkezés közzétételére kötelezte első fokú ítéletében a kormánypárti bulvárlap kiadóját.
A volt HírTV-s műsorvezető legújabb publicisztikájában a Magyar Nemzetben azt állítja, nem nevezhető felmondásnak az, amikor pár napja bejelentette, úgy döntött, nem vezeti többé a HírTV műsorait. Azt is állítja, hogy ő nem egy nőt alázott meg a Magyar Nemzetben, amikor M. Alíz transzneműségét kigúnyolva hol „Aliz úrként”, hol „magát nőnek érző férfinak”, máskor szimplán „férfiként” emlegette őt pár éve. Pedig épp ezért kényszerült annak idején bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére a kormánypárti lap, ahol Apáti mostani publicisztikájában egyúttal a Media1-et is megpróbálja lejáratni néhány valótlan állítással, így például bántóan alacsonynak nevezi az egyébként közel 4 éve stabilan piacvezető médiapiaci portál, a Media1 látogatottságát.
Helyreigazítást is kellett közölnie a kormánypárti sajtóterméknek, ugyanis több formában sem felelt meg a valóságnak az, amivel támadták Márthát.
A Miniszerelnökséget vezető miniszter szerint a kormánynak nincs köze ahhoz, amit a KESMA munkatársai leírnak. A miniszter egyébként hülyeségnek nevezte az Origo egyik cikkét.
Szerinte nem kell túlgondolni a fejleményt.