fbpx
Magyar Mozi TV

A HírTV helyett az induló Magyar Mozi TV mutatja be a Brenner Jánosról szóló filmet

Márciusban lesz a premier, azaz addigra már üzemelnie kell a legújabb tévécsatornának.

A tervek szerint márciusban látható lesz az a Brenner Jánosról szóló nyolcrészes filmsorozat., amit eredetileg tavaly decemberre vártak a nézők.

A különös kegyetlenséggel meggyilkolt rábakethelyi káplánról szóló filmet még 2022 februárjában kezdték forgatni Legyetek szeretettel! címmel.

„Eredetileg arról volt szó, hogy a televízió december második felében tűzi műsorra a sorozatot, de ez nem valósult meg. Most úgy áll a helyzet, hogy várhatóan márciusban vetíti a nyolcrészes filmet egy újonnan induló csatorna, a Magyar Mozi TV

mondta a VAOL-nak Szilágyi Andor, a film rendezője, aki azt is elmondta, hogy ez a csatorna vállalta, hogy több idősávban is látható lesz a végeredmény.

Bár a kormánypárti portál hírében ez nem szerepel, a Media1 úgy tudja és erről korábban több hírforrás is beszámolt, eredetileg a HírTV-re tervezték a premiert. Az nem derül ki, hogy végül miért nem az eredetileg beharangozott csatona tűzi képernyőre a filmet.

Ezt érdemes tudni a Magyar Mozi TV-ről

Az ezek szerint márciusig tényleg elinduló Magyar Mozi TV a Media1 által korábban elsőként megírt információk szerint kezdetektől napjainkig sugároz majd magyar filmeket és sorozatokat, lesz rajta színházi és filmvásznas tartalom is, örökzöld és klasszikus, bővelkedik majd kalandban és humorban, lesznek dokumentumfilmek és reality-k, dráma és félelem, valamint ármány és szerelem is.

Új cégbe szállt be a Sláger FM, a Sláger TV, a Dikh TV és a Radio Dikh tulajdonosa

A Magyar Mozi TV Broadcasting Kft. névre hallagtó vállalkozásnak Radu Morar cégcsoportja, a többek között a Sláger FM-et és a Sláger TV-t, a Fishing&Hunting csatornát, a Dikh TV-t és a Rádió Dihket működtető Tematic Media Group az egyik tulajdonosa, de a többségi tulajdon a Közép-európai Filmiroda Kft.-é, melynek alapítói között tavasszal Rogán Antal miniszter harmadik feleségének az apja, Obrusánszky Zsolt is ott volt, de ő azután hamar távozott a filmipari cégtől.

Megtudtuk, milyen lesz az induló Magyar Mozi TV

További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalál minket Facebookon is.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások