
Meghalt Avar János újságíró
83 éves korában érte őt a halál.

Sásdi Helgát, a Publicis Groupe Hungary ügyvezető igazgatóját nevezték ki a Le Pont regionális, 600 fős nemzetközi csapatának társvezetőjévé.

Két lépcsőben, először most átlagosan 10, majd a jövő év második negyedévétől további 12 százalékkal emeli meg árait a napilap.

Főleg adventhez, illetve karácsonyhoz kapcsolódó tartalommal jelentkezik a gasztrotévé. Havas Dóra, Kapusi Gerti, Bede Róbert, Jamie Oliver, Mary Berry és Nigella Lawson várja a nézőket.

Megjelentek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által októberben bejelentett, célzott, nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási program részletei.

„Tudtam, hogy nem élhetek azzal a tudattal, hogy végignézem, ahogy 10-20 millió ember meghal a következő 20 évben a közösségi média által elősegített erőszak miatt.” Így indokolta a Facebook káros gyakorlatait leleplező dokumentumok nyilvánosságra hozását a cég egykori alkalmazottja a Deutsche Wellének adott interjújában.

Az elismerés fődíja 800 euró.

Györke Ádám személyében új, online marketing és e-kereskedelmi vezető érkezett 2021 októberében az Avonhoz.

A meglehetősen kedvezőtlenül alakuló nézettségi adatok miatt alakul így.

Bár az október végén távozó Karas Monika elnök utódját még mindig nem nevezték ki, ezen a héten is megtartotta szokásos heti ülését a Nemzeti Média- és Hírközlési Tanács (NMHH) Médiatanácsa, ahol több fontos ügyben is döntés született. Vidéki rádiós pályázatokról, a Pesti Hírlapban megjelent, az ELLE Magazin LMBTQ-borítóját tartalmazó hirdetés jogszerűségéről és a 2022-es pályázati forrásokról is határoztak.