A Magyar Hang interjút készített Varga Zoltánnal, a 24.hu-t, a Nők Lapját, a Story-t, a Bestet is kiadó Centrál Médiacsoport vezérigazgatójával, aki több, eddig nem ismert részletet is elárult a médiapiacot érintő jogi és iparági folyamatokról.
A lapnak adott nyilatkozatában Varga azt mondta: a Centrál Médiacsoport volt az a korábban meg nem nevezett szereplő, amely a Magyar Hanggal közösen panaszt tett az Európai Bizottságnál a tiltott állami hirdetések ügyében. Elmondása szerint a beadványhoz jelentős mennyiségű adatot szolgáltattak, és több nemzetközi szereplővel, köztük az Euclid Lawval is együttműködtek.
A vezérigazgató arról is beszélt, hogy amennyiben az eljárás során tiltott állami támogatást állapítanak meg, az akár több mint egymilliárd eurós visszafizetési kötelezettséget is jelenthet a Mediaworks (KESMA) számára.
Varga egy másik, eddig nyilvánosan nem kommunikált lépésről is beszámolt: a Centrál Médiacsoport megtámadta a Ringier Magyarország Indamedia általi felvásárlását, és pert indított az ügyben. Állítása szerint az ügylet során nem vették figyelembe az European Media Freedom Act (EMFA / Európai Médiaszabadságról szóló törvény) előírásait sem.
A médiapiac állapotáról a vállalkozó azt mondta: Magyarország jelentős technológiai és versenyképességi hátrányba került, részben az állami hirdetések torzító hatása miatt. Szerinte a rendszer „kikapcsolta a versenyt”, és nem fejlesztésekre, hanem klientúraépítésre fordították a forrásokat.
A jövőt illetően Varga Zoltán új médiatörvény és új médiahatóság létrehozását tartja szükségesnek, és bírálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) működését is.
Az interjúban arról is beszélt, hogy a választások után érzékelhető változás indult el: egyre több, külföldön dolgozó szakember térne vissza a magyar médiapiacra, ugyanakkor a piac szerinte továbbra is „torz és toxikus”, ezért a külföldi médiacégek visszatérése még időbe telhet.
A hang.hu által készített beszélgetésben szóba került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által korábban Varga és több más személy ellen indított, azóta vádemelési szakaszba került eljárás is, amelyben az ügyészség több év börtönt kér az üzletemberre. (A vádirat központi eleme az a tranzakció, amely során a Central Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a Nógrádi Vegyipari Zrt. 99,384 százalékos részvénycsomagját 459,3 millió forintért értékesítette az Avogadro 2020 Projekt Kft. részére. Az ügyészség azt állítja, hogy a részvények piaci értéke valójában 737 millió forint volt, így a tőkealapot 277,7 millió forint vagyoni hátrány érte.)
Varga Zoltán kijelentette az interjúban: szerinte egy „kreált”, politikailag motivált eljárásról van szó, amelyben – állítása szerint – nem keletkezett kár. Az ügy első bírósági tárgyalása június elején várható.
Nem kellett engedély – Megszólalt a GVH az Indamedia–Ringier felvásárlásról
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Itt a vége, 53 év után megszűnik a Central Csoporthoz tartozó Dabasi Nyomda