NMHH

Szabó György

Újabb pályázó lépett vissza az NMHH és a Médiatanács elnöki tisztségéért folyó versenyből – Szabó Györgyöt időközben egy másik fontos testületbe választották

Újabb pályázó vonta vissza jelentkezését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint az NMHH Médiatanácsa elnöki tisztségére kiírt pályázaton – tudta meg a Media1. Szabó György, a Sanoma Media Budapest egykori vezérigazgatója a Media1 érdeklődésére pénteken megerősítette: visszavonta az elnöki pályázatát, erről már értesítette is az illetékes parlamenti bizottságot. A Media1-nek azt mondta, azért döntött így, mivel időközben a közmédia feletti tulajdonosokat gyakorló Független Közmédia Testület tagjának választották.

Hantosi István, a bizottság Tisza párti elnöke az Országgyűlés Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának ülésén az Országház Széll Kálmán termében 2026. szeptember 9-én.

Jövő héten hallgatják meg a Médiatanács elnöki posztjára pályázókat

Hantosi István (TISZA), az Országgyűlés a Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának elnöke a bizottság alakuló ülésén arról beszélt szerdán, hogy 15 pályázat érkezett a Művelődési Bizottság által kiírt pályázatra, ebből azonban egy nem tartalmazta a felhívásban is előírt szakmai koncepciót, ezért összesen 14 pályázó meghallgatását tervezik a jövő héten. A Media1-nek azonban egy pályázó már jelezte, visszavonta a pályázatát, így lehetségesnek tűnik, hogy végül csak 13-an vesznek részt* a meghallgatáson. (Update: cikkünk megjelenése után még egy jelölt visszalépett, így már csak 12 fő van versenyben.)

Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT)

HÉT: Nem kívánjuk megismerni, értékelni vagy elbírálni az NMHH és a Médiatanács elnöki pályázatait, általános szempontok bemutatásától nem zárkózunk el

A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács elnöksége a Media1 megkeresésére közölte: Kovács Tibor, az MLE tiszteletbeli elnökének korábbi levelén túl semmilyen hivatalos felkérést nem kaptak az NMHH és a Médiatanács elnökének kiválasztásához kapcsolódó folyamatban való részvételre. A HÉT határozottan kijelentette azt is, hogy nem kívánja megismerni, értékelni vagy elbírálni az egyes pályázatokat. Általános hírközlési szakmai szempontok bemutatásától ugyanakkor nem zárkóznak el, ha azt a jogszabályok lehetővé teszik. Mindez különösen érdekes annak fényében, hogy a médiaipari oldalon a MEME delegáltja közvetlenül részt vesz a jelöltek értékelésében, miközben a szervezet elnöke maga is pályázó.

Kovács Tibor, a távozó Lapcom-vezér az MLE elnökeként. Fotó: Ladányi András, Media1

Kovács Tibor szerint félreérthetően fogalmazott a HÉT bevonásáról az NMHH-elnök kiválasztásával kapcsolatban

Kovács Tibor a Media1 kérdéseire adott részletes válaszában elismerte, hogy túl tág és félreérthető volt az a levelében szereplő megfogalmazása, amely szerint a Telekomot, a One-t és a Yettelt is tömörítő HÉT bekapcsolódhatna az NMHH-elnöki „pályázatok értékelésébe”. Állítása szerint kizárólag általános hírközlési szakmai szempontokat kértek volna a szervezettől, amely nem láthatta volna a pályázatokat és nem értékelhette volna a jelölteket.

Szekeres Zoltán (Yettel), az NMHH Médiatanács és az NMHH elnöki pályázatának egyik aspiránsa

Szekeres Zoltán is pályázik az NMHH és a Médiatanács élére, és alapjaiban alakítaná át a hatóságot (FRISSÍTVE)

Szekeres Zoltán, a Yettel szabályozási és stratégiai szenior szakértője a Media1-nek megerősítette, hogy beadta pályázatát az NMHH és a Médiatanács elnöki tisztségére. Átláthatóbb működést, nyilvános döntés-előkészítő anyagokat és hosszabb távon két különálló hatóságot szeretne. Pályázatának szakmai részét a folyamatban lévő eljárás lezárulta után az eredménytől függetlenül közzétenné. Lapunknak beszélt elsőként az elképzeléseiről. FRISSÍTÉS: cikkünk után egy nappal Szekeres Zoltán arról értesítette lapunkat és az Országgyűlés Művelődési Bizottságát, hogy pályázatát visszavonja.

A HÉT is belefolyhat az NMHH és az NMHH Médiatanács elnökének kiválasztásába?

A saját leendő szabályozójuk, az NMHH elnökének kiválasztásába is bevonnák a Telekom, a One és a Yettel érdekképviseletét – belső levél került lapunkhoz

A Media1 birtokába került levél szerint a Médiatanács és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság leendő elnökének kiválasztásában közreműködő szakmai szervezetek a konkrét pályázatok értékelésébe is bevonnák a Telekomot, a One-t, a Yettelt és más, az NMHH által szabályozott hírközlési vállalatokat tömörítő érdekképviseletet. Vagyis a szabályozott cégek érdekképviselete kerülhetne közelebb saját leendő szabályozójuk vezetőjének kiválasztásához. Megnéztük azt is, hogyan viszonyul mindez az uniós függetlenségi követelményekhez és más európai országok gyakorlatához.

Telekom

Rajki Annamária és Kövesi Gabriella sem pályázott az NMHH és a Médiatanács elnöki posztjára

A Magyar Telekom a Media1 megkeresésére közölte: sem Rajki Annamária, a vállalat TV és Entertainment területének igazgatója, sem pedig dr. Kövesi Gabriella szabályozási igazgató nem nyújtott be pályázatot az NMHH, illetve az NMHH Médiatanácsa elnöki tisztségére. Korábban a 4iG is a Media1 megkeresésére cáfolta a Csömör Magdolna esetleges pályázásáról szakmai körökben terjedő, nyilvánosan meg nem erősített értesülést.

Dr. Csömör Magdolna

Napok óta terjedő szóbeszédet cáfol a 4iG – a Médiatanács elnöki pályázata a téma

A Fidesz-közeli távközlési óriás, a 4iG Csoport határozottan cáfolta a Media1 érdeklődésére azt a napok óta szakmai körökben terjedő szóbeszédet, hogy Doleschall Andrásné dr. Csömör Magdolna, a vállalatcsoport szabályozásért felelős igazgatóhelyettese is megpályázta volna a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az NMHH Médiatanácsa elnöki tisztségét.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások