fbpx
Varga Endre, az Index lapigazgatója, a Totalcar ügyvezetője, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MLE) elnöke

Távozik a Napi.hu ügyvezető igazgatója, az utódja a feketelistán szereplő Varga Endre lesz

Az eddigi ügyvezető igazgató, Kovács Péter kevesebb mint egy éven át igazgatta az Indexet is portfóliójában tudó Indamedia gazdasági portálját, a Napi.hu-t működtető vállalkozást, most azonban távozik posztjáról. Megtudtuk, hogy utódja az a Varga Endre lesz, aki a sajtószabadság-ellenes lépéseket tevő személyeket tartalmazó nemzetközi feketelistán szerepel néhány hónapja.

A Media1 több forrásból is megerősített információi szerint 2022. december 31-jei hatállyal, azaz két nap múlva távozik Kovács Péter a www.napi.hu Online Kft. ügyvezető igazgatói posztjáról, ahová 2022. február elsején került.

Megtudtuk azt is, hogy az a Varga Endre veszi át a Napi.hu portált működtető kft. irányítását, aki a Napi.hu testvérsite-jainál, az Index.hu lapigazgatójaként és a szintén indamediás autós portál, a Totalcar ügyvezetőjeként, valamint a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) elnökeként is tevékenykedik idén nyár óta. Kinevezését megelőzően Varga Endre korábbi munkahelyei főleg pénzügyi, banki területhez kötődtek, 2015-től 2021 júniusáig a Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Banknál (MNB) dolgozott, ahol 2018-tól három éven keresztül osztályvezetőként tevékenykedett.

A Napi.hu-s személyi változások már bejegyzés alatt lévőként látszanak az Igazságügyi Minisztérium céginformációs rendszerében, az e-cegjegyzek.hu oldalon is.

A sajtószabadság ellen tevő személyek feketelistáján szerepel a Napi.hu leendő ügyvezetője

Varga Endre a sajtószabadságot megsértő személyek nemzetközi feketelistáján szerepel, amióta idén nyáron megpróbálta jogi eszközök segítségével akadályozni a Media1 szabad működését: 553 ezer forintot próbált egy fizetési meghagyási eljárással (fmh) kihúzni lapunk büdzséjéből megalapozatlanul. A jogi eljárásban Varga azt állította, hogy szerinte jogosulatlanul közöltük képmását a fenti pozíciókba történő kinevezéséhez kapcsolódó hírünk mellett – ez az érvelés azonban már csak abból a szempontból sem állta meg a helyét, hiszen az MTE elnökeként közszereplőnek minősül, így engedélye nélkül is közölhető róla fotó, ráadásul semmiféle tényleges sérelem nem érte, hiszen a fényképet maga is publikálta széles nyilvánosságban.

A legnagyobb hazai újságírói szervezet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke is elítélően nyilatkozott Varga lapunk elleni lépéséről: Kocsi Ilona azt mondta, ha közszereplőként nem tudja elviselni, hogy fotót közöl róla a sajtó, akkor vonuljon vissza a közéletből. Döbrentey Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza is megalapozatlan sajtóellenes lépésnek, úgynevezett SLAPP-pernek minősítette Varga eljárását, ezért a TASZ jogi segítséget nyújtott lapunknak a cenzúra megakadályozására.

(Az eljárás miatt egy ideig Vargáról csak a Pápai Gábortól rendelt karikatúrát használtuk írásainkban.)

Abszurd, ami történik – Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke Varga Endre, az MTE elnöke félmilliós követeléséről

Jogi segítséget ajánl a TASZ a Media1-nek, miután az Index lapigazgatója félmillió forintot követel egy róla közölt fotó miatt

A sajtószabadság ellen tevő személyek feketelistájára Vargát az International Press Institute (IPI), azaz a Nemzetközi Sajtóintézet munkatársai helyezték el, miután értesültek Varga a működésünket akadályozni próbáló lépéséről.

A TASZ jogászának közreműködésével a lapunk által az fmh ellen benyújtott ellentmondást követően egyébként a képmás-ügy bírósági perré alakult, de miután Varga nem tett eleget a bíróság felszólításának, hogy fizesse be a velünk szembeni bírósági eljárás illetékét, a Székesfehérvári Járásbíróság törölte Varga lapunk elleni kérelmét.

Megszüntette a bíróság az Index lapigazgatójának a Media1 elleni eljárását

Káosz a Totalcarnál, szétesés a Napi.hu-nál, cenzúra az Indexnél

Varga Endre irányítása alatt egyébként a Totalcar története egyik legsúlyosabb válságát élte át az elmúlt hónapokban. Tömeges távozások, kulcsfigurák lelépése és rövid időn belül több főszerkesztőváltás is zajlott – ezekről ITT írtunk. Az autós lap nemrég egy újabb főszerkesztőcsere alkalmával szerkesztőségi cikkben ismerte el, hogy sok hibát vétett mostanában, amit most átszervezéssel és a lap működésének újragondolásával próbálnak korrigálni.

Az Indexnél Varga Endre lapigazgatói korszaka alatt fordult elő az, hogy egy indexes vezető döntése miatt nem jelenhetett meg Torkos Matild főmunkatárs Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölttel készített és már jóváhagyott interjúja a választások előtt.

Letiltotta az Index vezetése a Márki-Zay Péterrel felvett egyórás nagyinterjút, majd elbocsátották a beszélgetést készítő súlyos beteg főmunkatársat

A történtekre máig nem adtak magyarázatot, ehelyett valótlanságokban bővelkedő, névtelen cikkben próbálták meg lapunkat támadni, Torkos Matildot pedig védett kora ellenére elbocsátották.

Munkaügyi pert indíthat Torkos Matild, az Index elbocsátott főmunkatársa a volt lapja ellen – a Sajtószakszervezet elnöke szerint védett korú munkavállaló ilyen körülmények között nem bocsátható el

Varga Endre leendő újabb helyén, a Napi.hu-nál is eléggé zavaros helyzet alakult ki az utóbbi hónapokban. Mint arról beszámoltunk, Mucsányi Marianna, a Napi.hu-t tulajdonló Indamedia csoport tartalomigazgatója (a kizárólag kormánypárti szavazatokkal megválasztott Médiatanács egyik tagjának, Szadai Károlynak a felesége) ugyanis nem találta a közös hangot a Napi.hu stábjával azután, hogy sor került a lapnál 20 éve dolgozó Domokos László főszerkesztő eltávolítására, így végül a stáb egy részét elbocsátották, egy része pedig maga mondott fel, sőt a Mucsányi Marianna által felkért Illisz László tartalomfejlesztési igazgató is visszamenekült az InfoRádióhoz egészségügyi okokra hivatkozva kevesebb mint 3 nappal az érkezése után.

Mostanra már csak olyan személyek dolgoznak a Napi.hu-nál, akik Mucsányi embereinek számítanak. Korányi G. Tamás, a lap tiszteletbeli főszerkesztője is azt kérte, töröljék a nevét az impresszumból, mert nem tud azonosulni azzal, ami a lapnál folyik mostanság. A napi.hu-nál történtekről ITT érhetők el korábbi írásaink. Ha Varga Endréről, a leendő ügyvezetőről olvasna többet, ITT találja korábbi írásainkat.

Elhelyezkedett Domokos László, a Napi.hu eltávolított főszerkesztője

Letiltotta az Index vezetése a Márki-Zay Péterrel felvett egyórás nagyinterjút, majd elbocsátották a beszélgetést készítő súlyos beteg főmunkatársat

Nem a Napi.hu az egyetlen lap, ahol manapság jelentős változások zajlanak. Épp tegnap írtuk meg, hogy lelép az egyik fideszes portál, a 2020-ban indult Kontra főszerkesztője és vezérigazgatója is. Ez azért is érdekes, mivel a távozó főszerkesztő egyben az egyik részvényese is a Kontrát működtető vállalkozásnak.

Távozik az egyik fideszes lap teljes felsővezetése

Frissítés 2023.01.09

Kiderült, hogy Varga Endre fél évvel a Totalcar ügyvezető igazgatói posztjára történő kinevezése után máris távozik a portál kiadójától. Különálló hírünkből megtudhatják azt is, hogy meg is van Varga utódja a Totalcar élén.

Fél évvel kinevezése után máris távozott Varga Endre, a Totalcar ügyvezető igazgatója az autós lap kiadójának éléről – dühös kommunikáció az Indamediától (Frissített)

 

További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalál minket Facebookon is.

Borítóképünkön: Varga Endre, az Index lapigazgatója, a Totalcar ügyvezetője, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) elnöke, a Napi.hu leendő ügyvezető igazgatója. Fotó: MTE
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások