Együttműködésre lép a Network4 Media Group és a Kontroll.hu alkotóműhelye. A médiacég emellett a nemrég a közmédiától távozó Borbás Marcsival és az RTL-től néhány napja távozó Papp Gergővel is erősít: mindketten új műsorokkal jelentkeznek a Network4 felületein.
A Network4 mai bejelentése szerint a cégcsoport csatornái és felületei teljes arculatváltáson estek át, és a jövőben az eddigieknél hangsúlyosabban jelennek meg a saját gyártású tartalmak is. Ezek között közéleti tartalmak is megtalálhatók lesznek.

Borbás Marcsi két műsorral érkezik
Borbás Marcsi az Elgurulva és az Átvinni a napot az égen című produkciókkal lesz látható a Network4 felületein.
Az Elgurulva című kerékpáros műsorban Borbás Marcsi Márfi Márk társaságában fedezi fel két keréken a vidéki Magyarországot. Az új epizódok októbertől válnak elérhetővé a Network4 felületein, emellett a korábbi részeket is műsorra tűzik.
Az Átvinni a napot az égen című beszélgetős műsor már ezen a hétvégén elindul. Borbás Marcsi olyan vendégekkel beszélget majd, akiknek – a közlemény megfogalmazása szerint – küldetésük és mondanivalójuk van a közösség számára.
„Új energiákat szabadít fel bennem ez a hatalmas változás, de az értékrend marad a régi. Rengeteg újdonsággal és tervvel készülünk”
– mondta Borbás Marcsi, aki hozzátette: továbbra is fontos témája marad a fenntarthatóság, a természet szeretete, Magyarország bemutatása és az egészséges életmód.
Papp Gergő visszatér a riporteri szerephez
Papp Gergő a Riporterek című heti közéleti magazin műsorvezetője lesz. A produkció főszerkesztője és vezető riportere az egykoron a Heti Naplóban látható, majd az ATV-től idén tavasszal távozó L. Dézsi Zoltán.
A Network4 tájékoztatása szerint Papp Gergő 15 év után ismét a korábbról ismert, rámenős és kitartó kérdező, a „Pimasz Úr” karakterében készít riportokat. A műsor közéleti témákkal és kevésbé ismert történetekkel foglalkozik majd, a készítők pedig olyan helyszínekre is eljutnának, ahová az átlagos érdeklődő nem feltétlenül kapna bejutást.
„Egy jól sikerült helyszíni riport, a képi történetmesélés számomra a mai napig a szakma egyik csúcsát jelenti”
– fogalmazott Papp Gergő, aki pályája elején az RTL Fókusz című műsorában is helyszíni riportokat készített, később pedig többek között a TV2 Napló című műsorában és a Pimasz Úr ott alszik című produkcióban vált ismertté. Azután néhány nappal ezelőttig az RTL Reggeli című ébresztőműsorát vezette.

A Kontroll.hu több műsora is megjelenik a Network4-nél
A Network4 emellett szoros együttműködésre lép a Kontroll.hu alkotóműhelyével, amely a megállapodás keretében saját gyártású produkciókat is készít majd. (A Kontroll.hu egy 2024-ben indult médiavállalat, melynek tulajdonosa Magyar Márton, Magyar Péter öccse.)
Az együttműködés részeként a YouTube után televíziós képernyőre kerül a Gulyás Balázs vezette Szabadsajtó Klub című közéleti vitaműsor, valamint a Sorsok mögött című mélyinterjú-sorozat is.
Borsány-Gyenes András, a Network4 Media Group elnök-vezérigazgatója elmondta: a vállalat nem pusztán arculatot vált, hanem tartalmi szempontból is új szakaszba lép.
„Nem csupán arculatot frissítünk, hanem ritmust váltunk: egy olyan teljes körű digitális és televíziós ökoszisztémát építünk, ahol az exkluzív sportkínálatunk mellett a sikersorozatok és filmek egyetlen gombnyomással elérhetők a család minden tagja számára.”
Hozzátette: a saját gyártás ismét markánsan megjelenik a kínálatban, és jelenleg több tartalomgyártóval is tárgyalnak, miközben további műsorok fejlesztése is zajlik.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.