fbpx

napi.hu

Korányi G. Tamás, a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője

Tovább duzzad a botrány a Napi.hu körül, lemondott Korányi G. Tamás a lap tiszteletbeli főszerkesztői posztjáról

Nyílt levélben bírálja Mucsányi Mariannát, az Indamedia tartalomigazgatóját és egyúttal lemondott tiszteletbeli főszerkesztői posztjáról Korányi G. Tamás, a Napi.hu alapítója, aki azt kéri, legkésőbb csütörtökre távolítsák el a nevét a lap impresszumából, mert nem tud azonosulni mindazzal, ami az Indamedia újságjánál jelenleg zajlik.

Napi.hu

Kitört a botrány a Napi.hu-nál: a 15 fős stábból 6 embert elbocsátottak, több munkatárs maga mondott fel

A Media1 információi szerint az Index testvérlapjához, az Indamediához tartozó Napi.hu 15 fős munkatársi gárdájából 2, köztük Szabó Dániel főszerkesztő-helyettes felmondott, 6-tól pedig megválik a Napi.hu, valamint alig néhány nappal bemutatkozása után távozik az újonnan kinevezett tartalomigazgató, Illisz László is, aki kinevezésekor még arról beszélt a munkatársaknak, hogy fél szavakból is értik egymást Mucsányi Mariannával. Egészségügyi okokra hivatkozva hagyja ott pár nap után a Napi.hu-t, de azóta visszamenekült az InfoRádióhoz, ahol ma már részt is vett a munkában. A távozók közül többen felháborodottan tisztogatást emlegettek a Media1-nek.

Domokos László, a Napi.hu távozó főszerkesztője

20 év után eltávolítják Domokos Lászlót, a Napi.hu főszerkesztőjét, néhányan a felmondásukat fontolgatják emiatt az Indamedia lapjánál

A Media1 információi szerint némiképp feszült és hosszú vezetői értékezletre került sor hétfőn a Napi.hu-nál, az Indamedia gazdasági portáljánál, ahol kiderült, munkáltatói kezdeményezésre több mint 20 év közös munka után eltávolítja a cégvezetés Domokos László főszerkesztőt. Megtudtuk azt is, hogy néhányan felmondani készülnek, mivel attól tartanak, hogy az Indexnél tapasztalt jelenségekhez hasonló ismétlődhet meg a Napi.hu-nál is, és ehhez nem adják a nevüket.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások