fbpx
Dull Szabolcs, a Telex társfőszerkesztője

„Senki sem gondolja, hogy a Telex részvényeseként milliomos, milliárdos lesz” – Interjú Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével és egyik leendő tulajdonosával (Media1 Podcast, 2022.06.20.)

Interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, akit többek között az általa főszerkesztett lapot működtető cég részvénytársasággá alakulásáról és a most induló dolgozói részvényprogram részleteiről, valamint más aktualitásokról kérdeztünk. Kiderült a beszélgetésből, kapnak-e majd osztalékot a munkatársak, illetve el tudják-e adni a részvényeiket, ha szeretnék, de szóba került az is, mit gondol Dull Szabolcs a Telex egyedi látogatószámának májusi nagy, egészen a 24. helyre történő visszacsúszásáról, ami miatt a 168.hu is előzte a lapot, és elárult néhány dolgot arról is, milyen tartalomfejlesztési terveik vannak a jövőre nézve, vagy hogy mi lesz a Telex kiadójával, a részvénytársasággá alakuló Van Másik Kft. mellett működő másik céggel, a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. tulajdonjogával, és mi utóbbi vállalkozással a cél.

Dull Szabolcs, a Telex.hu főszerkesztője volt a Media1 Podcast legutóbbi, a héten több mint 10 rádióban is sugárzott adásának az egyik vendége. Ha egyből a beszélgetést szeretné hallani, az alábbi lejátszóval megteheti, és a piros színű lejátszó alatt a legfontosabbakat kivonatosan tartalmazó összefoglalót is olvashat az adásban elhangzottakról.

Mi tartott ilyen sokáig?

A beszélgetésben elsőként felmerülő téma az volt, hogy mint arról a Media1 beszámolt, a portál dolgozói most már tényleg részvényessé válnak a lapot kiadó cégben, ahogy azt még korábban Kárpáti Márton, a Telex eddigi 100 százalékos tulajdonosa a Media1 egy korábbi podcastjában megígérte. Most elindul a Van Másik Kft. részvénytársasággá történő alakulása és ezzel együtt a 2020-ban megígért dolgozói részvényprogram, vagyis Kárpáti lemond a 2021-ben 437 millió forint nettó értékesítési árbevételt és 678 millió forint olvasói támogatást elérő, a tavalyi évet 312 millió forint adózott eredménnyel záró cégben lévő részesedése jelentős részéről.

Dull, aki ezzel a dolgozói részvényprogrammal maga is az egyik részvényessé válik, a Media1 műsorában elmondta: a döntést már régen meghozták, de jogilag csak mostanra sikerült kitalálni a pontos részleteket, mivel a szerkesztőség a polgári törvénykönyv szerint nem számít jogi személynek, és olyan konstrukciót kerestek, amivel a Telex hosszútávon, akár száz évig vagy még tovább tud biztonságosan működni.

A részletekről a főszerkesztő elárulta: a konstrukció célja, hogy minden telexes részvényhez jusson, és eközben biztonságban érezhessék magukat, hogy a Telex a telexeseké marad, ne szerezhessék meg oligarchák. A zrt.-vé (zártkörű részvénytársasággá) átalakuló Van Másik Kft.-nek a 75 százaléka dolgozói részvény lesz. Ennek a részvénynek a különlegessége, hogy kizárólag munkavállalók kaphatják. A maradék 25 százalékon osztozik a vezetőség, de Dull hangsúlyozta: ők is mind telexes munkavállalók (Pusztay András kereskedelmi és gazdasági igazgató, Kárpáti Márton ügyvezető, alapító, és testvére Kárpáti András informatikai igazgató, valamint Dull Szabolcs igazgatósági tag-főszerkesztő).

Arra a kérdésre, hogy hogyan, milyen arányban oszlanak el a részvények a dolgozók és a vezetők között, valamint hogy miért kap Munk Veronika, a Telex alapító-főszerkesztője (aki ma tartalomfejlesztési vezetőként dolgozik a lapnál) nagyobb részt a részvényekből, mint a szerkesztőség többi tagja, Dull úgy felelt: a cél, hogy a lapnál dolgozók (beleértve a háttérben dolgozó fejlesztőket, értékesítőket stb. is) mind tulajdonosnak érezzék magukat, ők egyenlő mértékben részesedhetnek. Munk Veronika azért kap nagyobb részt, mert ő alapító-főszerkesztőként „látványosan többet tett az újság beindításáért”. Dull a Media1 kérdésére elmondta, hogy ez Munk esetében 6,25 százalékot jelent, hasonlóan a vezetőség többi tagjához.

Munk Veronika és Dull Szabolcs.
Munk Veronika és Dull Szabolcs. Fotó: Bődey János / Telex

Mi lesz a másik telexes céggel?

A Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. kapcsán (amiről a Media1 tavaly februárban írt részletesen) a főszerkesztő úgy fogalmazott, azt azért hozták létre, hogy legyen egy olyan nonprofit kft.-jük is, amivel pályázatokon is részt tudnak venni; ez a cég a sajtószabadságért, és fontos továbbképzésekért felel. Nem fog beolvadni a zrt.-be, ebből szavai szerint feszültség sem volt a munkavállalókkal, mert a dolgozók is értik, hogy ez a közös épülésre szolgál. A nonprofit cég megmarad Kárpáti Márton, Dull Szabolcs és Munk Veronika tulajdonában.

Ami a Van Másik Kft.-t illeti, az a részvénytársasági formává történő átalakulása után is megtartja eddigi nevét, tehát csak a céges társasági forma változik, illetve a tulajdonosi struktúra.

Arra, hogy a Media1 úgy tudja, volt azért abból némi belső feszültség, hogy ilyen hosszú ideig elhúzódott a dolgozói program beindítása, aminek a végén a Telex munkatársai is részvényessé válnak, illetve volt abból eleinte kisebb-nagyobb nézetkülönbség, hogy ki és hogyan válik részvényessé, a főszerkesztő azt mondta, a feszültség szót túl erősnek érzi egy olyan közösség, egy olyan szerkesztőség esetében, amely valódi feszültséget is átélt már akkor, amikor még az Indexnél 2020-ban a főszerkesztőjüket eltávolították a szerkesztőség éléről. Dull arra, hogy voltak-e azért véleménykülönbségek, azt mondta, nem tudja kielégíteni a Media1 kíváncsiságát ezzel kapcsolatban.

Osztalék nem jár majd a részvényekhez, de vétójog a szerkesztőségnek igen

Azzal kapcsolatban, hogy mi történik például akkor, ha valaki részvényesként távozik a Telextől, Dull úgy felelt: a dolgozói részvények sajátossága, hogy csak dolgozó tulajdonolhat ilyet, tehát külső szereplőnek nem adhatja el. Az esetlegesen felszabaduló részvényeket is csak telexesek szerezhetik meg. A konstrukció egy másik fontos része, hogy a szerkesztőség nagyon komoly jogosítványokat kap a legfontosabb kérdésekben – így vétójogokat is. Ez egy fontos beleszólási jog.

Az egyik jogosítvány, hogy a mindenkori főszerkesztő mindig igazgatósági tag lesz, a másik pedig az, hogy a szerkesztőségből felálló érdekképviseleti szerv (a szerkesztőségi bizottság) szavazati jogot kap a céget irányító testületben, illetve vétójogot is gyakorolhat akkor, ha bármilyen külső szereplő tulajdonosként feltűnne.

A lényeg, hogy külső szereplő, oligarcha, politikai szereplő ne tudjon a szerkesztőség hozzájárulása nélkül a Telexben részesedést szerezni – hangsúlyozta Dull Szabolcs.

A harmadik jogosítvány, hogy a vezetőség jelöli ki mindenkori főszerkesztőt, de a szerkesztőségnek ebben is vétójoga van.

A Telex indulása 2020. október 2-án. Kockás ingben Kárpáti Márton, a Van Másik Kft. ügyvezető-tulajdonosa, mellette balra a főszerkesztő, Munk Veronika
A Telex indulása 2020. október 2-án. Kockás ingben Kárpáti Márton, a Van Másik Kft. ügyvezető-tulajdonosa, mellette balra a főszerkesztő, Munk Veronika
Fotó: Facebook

Nem a meggazdagodás a cél

Dull hangsúlyozta, hogy alapvetően egy szimbolikus lépésről van szó a részvények kapcsán, ezért nem szívesen beszél a részesedések arányáról. Szavai szerint „bármennyire is piaci vállalkozásról van szó,  nem a meggazdagodás jár a fejünkben, így senki sem gondolja, hogy milliomos, milliárdos lesz a Telex részvényeiből”, már csak azért sem, mert főleg támogatói bevételekből működnek, és az egy alapvetés, hogy támogatásokból nem akarnak osztalékot kifizetni.

Nem aggódnak a látogatottsági adatok miatt

A Telex látogatottságának májusi nagy visszacsúszásáról Dull Szabolcs elmondta: minden adatsorból ki lehet emelni pozitív vagy negatív dolgokat. Nekik ebből az a fontos, hogy ők a Telexnél egy olyan úton indultak el, hogy alapvetően támogatásokból működnek. Ez annyiban tér el a többi internetes oldaltól, hogy bár hirdetési bevételeik is vannak, de ez nekik csak az egyik „kisebb lábuk”.

Ugyanakkor abból a szempontból fontos számukra az olvasottság, mert minél több emberhez el akarnak jutni, de az ő modelljükben az is fontos, hogy azok, akik a felületükre látogatnak, ott is maradjanak. Dull mindig megnézi azt is, hogy mennyi időt töltenek az olvasók az oldalon, és ez a mutató szavai szerint jól alakul.

A tartalommal kapcsolatos terveikről a főszerkesztő elmondta: mivel a választások után kisebb a lelkesedés a politikai-közéleti tartalmak iránt, ezért elkezdtek jobban foglalkozni életmód tartalmakkal, olyanokkal, amelyek a mindennapi életet határozzák meg. Igazoltak például új kollégákat is a témában, mint arról a Media1 is beszámolt, többek között az ELLE volt főszerkesztőjét.

Egykori indexesek ma a Telex csapatának tagjaként
Egykori indexesek a Telex csapatának tagjaként. Fotó: Telex / archív

Lesznek-e fizetőkapus tartalmak?

Arra a kérdésre, hogy elvetették-e a fizetőkapuval (paywall) kapcsolatos terveiket, amiről eleinte még Munk Veronika beszélt, Dull azt a választ adta, teljesen más a logikája az előfizetésnek és a támogatásnak. Előbbinél konkrét tartalmakra fizetnek elő az emberek, míg utóbbi egy sokkal inkább érzelmi döntés, és a visszajelzések alapján azért támogatják őket, hogy minél nagyobb nyilvánossághoz eljussanak.

Ez a főszerkesztő szerint is nagyon fontos cél, és ha erre tudnak támogatást szerezni, akkor a Telexnek képviselnie kell azt, hogy nem fizetőkapu mögé teszi a tartalmakat, hanem eljut minél nagyobb nyilvánosság felé. Így biztos, hogy a híreiket nem fogják elzárni, ellenben hogy milyen előfizetői tartalmaik lesznek, azon gondolkodnak.

A Telex pénzügyi adatairól itt érhető el a Media1 néhány héttel ezelőtti írása.

A Media1 teljes podcastja, melynek második felében Trunk Tomi z-generációs influenszerrel, a Grazban megrendezett Fifteen Seconds Festival magyar előadójával is meghallgatható egy beszélgetés, meghallgatható az alábbi lejátszóval.

Az összefoglalót készítette: Kasza János, Szalay Dániel, a beszélgetést Szalay Dániel vezette.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

Érdemes feliratkozni a podcastra, hogy ne maradjon le a következő epizódról sem! Elérhető a podcast a Spotify-on és az Apple iTunes-ban is. A Media1.hu podcastja jelenleg már 11 rádióban is hallható hétről-hétre.

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője és újdonsült részvényese. Fotó: Bődey János / Telex.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások