
Főszerkesztőváltás a 444-nél (bővített)
Uj Pétert a Telex egykori alapító-főszerkesztője, Munk Veronika váltja a 444 élén.

Uj Pétert a Telex egykori alapító-főszerkesztője, Munk Veronika váltja a 444 élén.

2,212 milliárd forint bevétel folyt be a Telexet működtető részvénytársaságba 2025-ben, míg a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány további 76,1 millió forint bevételt ért el – derül ki a két szervezet nyilvános pénzügyi beszámolóiból. A Telex.hu Zrt. összes bevétele 23,1 százalékkal nőtt egy év alatt, a cég és az alapítvány együttes bevétele pedig meghaladta a 2,28 milliárd forintot. Mutatjuk a részleteket. (UPDATE: cikkünket frissítettük, mivel a Telexet működtető alapítvány hivatalos beszámolója szerint tavaly 76,1 millió forint bevételük volt, jellemzően SZJA 1%-os támogatásokból, de a NAV szerint valójában 580 millió forintot tett ki a nekik folyósított SZJA támogatás 2025-ben.)

Több mint két évvel a Media1 2024 márciusi cikkei után a 444 is megírta csütörtökön: volt indexesek szerint Rogán Antalék utasítgathatták az Indexet. Az ügy újra előkerült a LinkedInen is, ahol Pusztay Andrásnak, a Telex egyik társtulajdonosának posztját Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója is lájkolta – miközben az RTL a Media1 korábbi tényfeltáró cikkei után lett az Index médiapartnere. Felmerül a kérdés: az RTL most utólag másként próbálja keretezni ezt az együttműködést?

A Válasz Online szerkesztőségének több tagja elnézést kért mindazoktól, akiket egy 2013-as Heti Válasz-cikk nyomán igaztalan Fidesz-bosszú ért. A szerkesztőség szerint akkor nem láthatták előre, hogy a kormánypárt a cikkre civilek elleni kampányt épít, de most „számvetéses időszakban” szükségesnek tartották a bocsánatkérést.

A Telex véleménycikkben foglalkozott azzal, hogy a kormányváltás óta több ismert médiaszereplő és celeb is magyarázkodásba kezdett korábbi szerepvállalásai miatt, miután korábban olyan médiatermékekben, csatornákon vagy projektekben dolgoztak, amelyek a NER médiarendszeréhez kötődtek.

Csütörtök éjszaka a Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor köreihez sorolható Mediaworks büntetőfeljelentéssel fenyegette meg a Media1.hu főszerkesztőjét, Szalay Dániel újságírót, miután független médiaügyi portálunk szemlézte a Telex egyik cikkét a Mediaworks adatszivárgási botrány újabb fejleményéről és a Zelenszkijt lejárató anyag megjelenése előtti orosz segítségről. Lapunkat a cikk eltávolítására is felszólították, de a cenzúrakísérletnek a fenyegetettség ellenére nem teszünk eleget, álláspontunk szerint ugyanis a felszólítás megalapozatlan: közügy, hogy tisztán lássunk, Oroszországból befolyásolták-e, illetve ha igen, miképpen a Fidesz-közeli médiarendszer tartalmait.

A Partizán inkorrektnek tartja a döntést.

A Riszpekt Ház egykori műsorvezetője riportokat, dokumentumfilmeket és stúdióműsorokat is készít majd.

Krug Emília öt hónappal ezelőtt hagyta ott az ATV-t.

Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Journalists is megszólalt, és élesen bírálta a Telex újságíróinak erőszakos eltávolítását, valamint aggodalmát fejezte ki a magyar sajtószabadság helyzete miatt.