Mint arról a Media1 kedden beszámolt, a KESMA (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány), illetve a Mészáros Lőrinc-közeli alapítványhoz tartozó Mediaworks Hungary Zrt. nemrég jelentősen megemelte a Magyar Nemzet című kormánypárti napilap árát, aminek következtében a fideszes napilap ára egyik napról a másikra közel 20 százalékkal megemelkedett.
Most egy olvasónk, András hívta fel rá a figyelmünket és erről fotót is küldött nekünk, hogy nem a Magyar Nemzet az egyedüli, aminél ez megtörténik a Mediaworks portfóliójában, ugyanis a Ripost (Ripost7) is árat emel, méghozzá közel 16 százalékos mértékben.
A főleg az ellenzék lejáratását célzó, korábban például az egyik ismert ellenzéki politikusnőt prostituáltként ábrázoló lap ára a tavalyi legutóbbi emelés óta 385 forint volt, ami most az újabb drágítás után egészen 445 forintig kúszott fel.
Visszakerestük, hogy a Ripost a 2016-os indulásakor még csupán 145 forintba került, és Ómolnár Miklós alapító arról beszélt, hogy azért ennyi az ár, mert az olvasóik nagyon árérzékenyek, minden forint számít nekik. Most a lap ára ennek a kezdeti, akkor még napilapos árnak már közel 3,1-szerese. Vagyis igencsak kockázatos lépésről van szó, ami akár olvasóvesztést is eredményezhet.

A lap egyébként még most is a miniszterelnök beszédeiből ismert Hajrá magyarok szlogent szerepelteti címlapján, pedig a Ripost kiadója, a Mediaworks az üzleti gondjait a magyar gazdasági helyzet romlásával magyarázta a napokban, amikor bejelentette, hogy ötből két nyomdája bezárására kényszerül: ezzel magyarázatuk szerint a nagyon magas inflációs környezetre, az elszabadult papír- és energiaárakra, valamint az ellátási láncok zavaraira reagálnak.
Bezárások és megszorítások a Mediaworksnél
A Ripost kiadója pár nappal a választások után már megszüntette a City7 nevű kormánypárti lapját, de még a FourFourTwo című focis magazint is, pedig annak az a Szöllősi György volt a főszerkesztője, aki a Nemzeti Sportot is irányítja és aki közismerten kiváló kapcsolatokat ápol Orbán Viktorral. A FourFourTwo bezárásakor az újság működése kapcsán személyesen Orbán Viktornak mondott köszönetet a megelőző években nyújtott támogatásért.

A Mediaworks — melynek mintegy ötszáz médiatermékből álló portfóliójának kialakítását az Orbán-kormány néhány éve nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette egy kormányrendelettel — most más módokon is próbálja javítani a nem éppen kedvező pénzügyi helyzetét. Az állami hirdetések útján közpénzekkel kitömött vállalat, mely a tavalyi évet ennek ellenére is üzemi szinten veszteséggel zárta, számos megyei napilapjától elküldött jó néhány munkatársat. A Media1 úgy tudja, ezekkel a lépéssekkel még nincs is vége a különböző átalakításoknak a vállalatnál.

Mint ismert, a Fidesz-kormány még reklámadóval is sújtani készül a médiaszektort 2023-tól, de a már most életbe lépő különféle új iparági extraprofitadók sem tesznek jót a médiaiparnak, mivel a hirdetők a hirdetési büdzséjük megvágásával reagálhatnak a plusz teherre. A forintválság (a 400 Ft-nál is többe kerülő euró) és a magas, két számjegyű infláció, illetve a papír- és nyomdai árak megugrása egyébként nem csak a kormánypárti médiavállalat számára okoz nehézségeket. Mint azt a Media1 megírta, épp most jelentette be a kormánykritikus Magyar Hang, hogy bajban van, ezért túlélő programot indít. A Pesti Hírlap és a 168 Óra, valamint több más médiavállalat is drasztikus lépésekre kényszerült.
Még több hír található a Media1-en. Kérheti híreinket Telegramon, és ott vagyunk Facebookon is. RSS-csatornánkra is feliratkozhat, és kérheti napi hírlevelünket is.