Mint arról hétfőn elsőként a Media1 beszámolt, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa legutóbbi ülésén úgy határozott, kizárja a Spirit FM-et működtető Közösségi Rádiózásért Egyesületet, valamint ugyancsak kizárja a kormányközeli LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft.-t (a tavaly elhunyt Andy Vajna filmügyi kormánybiztos egykori ügyvédje, a korábban a Rádió 1-et is frekvenciákhoz juttató dr. Biró Balázs idén létrehozott cégét), a budapesti FM 92,9 MHz közösségi rádiós frekvenciára vonatkozó rádiós pályázatból. (Ez az a frekvencia, amelyet 2021. február 14-ig a Klubrádió használ.)
Az NMHH a kizárás indokaként a sajtóval egyelőre mindössze annyit közölt hétfőn, hogy alaki (azaz formai) hiba került a Közösségi Rádiózásért Egyesület és az LBK Médiaszolgáltató 2020 pályázatába egyaránt. A harmadik pályázó, a Klubrádió esetében a Médiatanács hiánypótlásra biztosít lehetőséget, de azt egyelőre nem tudni, milyen hiányosságokat talált a testület.

Apróságon úszik el a Spirit FM pályázata?
Ha a Médiatanács döntése jogerőssé válik, akkor egyedül a Klubrádiónak lehet esélye a frekvencia elnyerésére, amennyiben a hiánypótlásuk megfelelő lesz. A Media1 megkérdezte az NMHH Kommunikációs Igazgatóságától, konkrétan milyen olyan formai hibákat vétettek a pályázók, amelyek hiánypótlására nem volt mód, de a médiahatóság illetékesei az elmúlt közel három órában egyelőre nem válaszoltak a kérdésünkre (Frissítés: a válasz végül késő este, nem sokkal fél 11 előtt érkezett meg, amiről különálló hírben írunk), ám más forrásból időközben kiderítettük, hogy a Spirit FM esetében az volt a kizárás tényleges indoka, hogy a rádió pályázatában a műsorrendjét tartalmazó műsorrácsban ugyan több időpontnál azt jelezte, az adott sávban zenét kíván sugározni, ám a pályázat erre szolgáló formanyomtatványának egyik pontjában nem ismertette részletesen, mit jelent az, hogy Zene.
Mivel nem fejtették ki részletesen, hogy a műsorrácsban lévő Zene szó azt jelenti, hogy zenét sugároznak az adott időpontban, a Médiatanács ezért úgy tekintette, hogy a Zene egy műsor címét jelöli, és a pályázó nem adott leírást a „műsorszámról”. Hiánypótlásra ilyen esetben nincs mód a testület szerint.
A Media1 megkérdezte a Spirit FM-et is. A kizárás indokát nem mondhatták el a pályázat kiírására hivatkozva, az ugyanis korlátozza a pályázókat, hogy pályázatuk tartalmáról nyilvánosan beszéljenek, de Németh S. Szilárd, a Közösségi Rádiózásért Egyesület elnöke (egyben az ATV Zrt. vezérigazgatója) annyit elmondott lapunk érdeklődésére, hogy
a Spirit FM rádió jogászával közösen áttanulmányozták a Médiatanács végzését, és úgy határoztak, bírósági úton jogorvoslattal fognak élni az NMHH Médiatanács határozata ellen, mivel nem értenek egyet annak tartalmával, azt jogilag vitathatónak tartják.

A Spirit FM a biztonság kedvéért megpályázik egy másik budapesti frekvenciát is
Németh S. Szilárd hozzátette, szomorúan értesültek a Médiatanács a Spiritet kizáró döntéséről, de reménykednek egyrészt a bírósági út sikerességében, vagyis abban, hogy végül visszakerülhetnek a pályázók közé, másrészt arra az esetre is van „B” tervük, ha netán sikertelenül járnak a 92,9 MHz kapcsán, mivel épp az ilyen helyzetek miatt tervezik azt, hogy elindulnak a grémium által hamarosan meghirdetendő másik közösségi rádiós frekvenciára vonatkozó pályázaton. Korábban a rádió úgy tervezte, hogy ez a 98,0 MHz lesz, de amióta megtudták, hogy az évek óta üresen álló 95,3 MHz-et is megpályáztatja a testület hamarosan, inkább a 95,3 MHz-ért való indulást tervezik.
Ez utóbbi frekvencia valamivel még jobb vételi tulajdonságokkal is rendelkezik, mint a 92,9 MHz, így Németh S. Szilárd reméli, ha a 92,9 MHz-es rádiós pályázaton esetleg nem sikerül meggyőzniük a bíróságot az igazukról, akkor a másik frekvencia esetében több szerencséjük lehet majd.
Felhívtuk a kormányközeli pályázót is
A Spirit FM novemberben jelentette be, hogy versenybe száll a korábban a Klubrádió által használt 92,9 MHz-ért, mivel a Spirit FM bővíteni kívánja vételkörzetét a főváros térségében.
Az később derült ki, hogy van egy harmadik induló is, az idén létrehozott LBK Médiaszogáltató 2020 Kft, melynek tulajdonosa Biró Balázs ügyvéd, aki több szálon is kötődik a Fideszhez és annak köreihez. A Media1 hétfőn telefonon hívta fel Birót, terveznek-e fellebbezni a Médiatanács mai döntése ellen, de Biró érdeklődésünkre csak annyit mondott, még nem tudják, mit tesznek, egyebekben pedig nem kívánt nyilatkozni.
Megkérdőjelezett döntések
Magyarországon az Országgyűlés által választott Médiatanács osztja el a rádiós frekvenciákat. A testület kizárólag kormánypárti szavazatokkal megválasztott tagokból áll. Döntései jogszerűségét rendszeresen megkérdőjelezik pályázók. Több esetben súlyos visszaélésekre is fény derült már a Médiatanács frekvenciapályázatain. Korábban például a grémium úgy próbálta frekvenciához segíteni Andy Vajna cégét, a Rádió 1-et Békéscsabán, hogy a kormányközeli pályázó nem rendelkezett a pályázati eljáráshoz szükséges megfelelő típusú bankszámla-igazolással.
Évekkel korábban a Klubrádiónak is meggyűlt már a baja a Médiatanáccsal, amikor a testület ki akarta zárni formai hibákra hivatkozva a 95,3 MHz frekvenciapályázatból arra hivatkozva, hogy a rádió vezetője nem írt alá egy teljesen üres oldalt, a másik frekvenciájukra, a 92,9 MHz-re vonatkozó szerződést pedig nem írta alá a Médiatanács akkori elnöke.
A Klubrádió egyébként jelenleg is perben áll a Médiatanáccsal, amiért a grémium nem volt hajlandó meghosszabbítani jövő februárban lejáró médiaszolgáltatási jogosultságát a 92,9 MHz-re arra hivatkozva, hogy a rádió elkövetett két adminisztratív hibát működése során.
További hírek találhatók a Media1-en! Iratkozzon fel RSS csatornánkra, hírlevelünkre, és kövessen bennünket Facebookon!