per

Forbes

Betiltották a magyar Forbes magazin aktuális lapszámát

A Hell energiaital gyártó cég tulajdonosai ideiglenes bírói intézkedést kérve elérték a bíróságon, hogy a lapot vissza kelljen rendelni az utcáról, a lap top50-es listájában ugyanis szerepelt, hogy a jelentős közpénzben részesedő magyar energiaital-gyártó cég tulajdonosának mekkora lehet a vagyona. A forbes.hu-t is érinti a döntés.

HVG címlap a Mahir hirdetőoszlopain néhány héttel ezelőtt. Hamarosan lehet, hogy már nem lehet ilyen, pedig 40 éven át hirdettek így. Fotó: Ladányi András / Media1

Pert nyert a HVG a Mahir Cityposter ellen

Az ítélet szerint a reklámcég jogszerűtlenül, így érvénytelenül mondta fel a hetilap hirdetési szerződését, ami miatt egy ideje nem tudja magát a közterületi hirdetőoszlopokon hirdetni a HVG, ahogyan azt tette 40 éven át.

ripost

Pert vesztett a Ripost

Helyreigazításra kötelezte szerdai első fokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék a Gréczy Zsoltról, a DK politikusáról írt, állítólagos zaklatásról szóló cikkel összefüggésben a sajtóterméket.

Klubrádió

24 milliót fizettetne a Klubrádióval a bíróság, a rádió fellebbez a mai ítélet ellen

24 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte mai első fokú ítéletében a Klubrádiót a Törvényszék, mivel a bíró nem tartotta megalapozottnak a médiahatóság elleni kártérítési perben megjelölt 1,2 milliárd forint kártérítési összeget, így most elutasította a felperes keresetét. A rádió vezetőjét és elnökét kérdezte a Media1 az ítélethozatal után.

origo

Nem jött be az Origo érvelése a bíróságon

Ismét pert bukott az Origo/Origo.hu, a fideszes médiaholding internetes portfóliójának oszlopos tagja. Időhúzásra persze épp megfelelő volt a kifogás, amivel élt.

Balaton, mentőmellény

Pereskedik a Rádió 1 és a Médiatanács

A tihanyi rádiós frekvenciát próbálják visszaszerezni, amiért két Rádió 1-es cég is elindult, de végül az egyik visszalépett, a másik pályázati anyagot pedig érvénytelenítette a Médiatanács, így le kellett kapcsolni a Rádió 1 balatoni adását.

A DIGI budapesti, Váci úti bejárata

Beadta a DIGI az NMHH elleni keresetét

Tegnap óta a bíróságon van a holland DIGI Communications N.V. a távközlési óriást az 5G pályázatból kizáró NMHH-döntés jogszerűtlenségének megállapítására irányuló keresete. A cég az 5G-frekvenciaaukció felfüggesztését kérte a jogvitát lezáró jogerős bírósági ítélet megszületéséig.

A Netriskautó jogsértést beismerő közleménye

Jogsértően kerültek a Netrisk autós oldalára a Használtautó.hu apróhirdetései

A Használtautó.hu-t működtető cég emiatt perre ment a netriskauto.hu-t működtető Netrisk internetes céggel. A Netrisk hétfőn honlapján elismerte a jogsértést, de a Media1-nek már azt nyilatkozta a cég, nem adatlopásról van szó, hanem egy kényelmi funkcióról. A Használtautónál ezt máshogy látják.

Fővárosi Törvényszék

A Karas Monika vezette médiahatóság nem szeretné, ha Béla az utcáról belenézhetne a rádiós pályázatokba

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogi képviselője a Media1 főszerkesztője által indított közérdekű adatigénylési perben a Fővárosi Törvényszéken azt kezdte el ecsetelgetni, hogy rossz az információszabadságról szóló törvény, ha az előírja, hogy bárki belenézhet a közérdekű adatokat képező dokumentumokba. A jogász szerint a bárki szót nem kellene úgy értelmezni, hogy mindenki.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások