
Sajtópert nyert az EzaLényeg.hu ellen a Hegyvidéki Önkormányzat
Az MSZP-közeli lapnak helyreigazítást kell közölnie.

Az MSZP-közeli lapnak helyreigazítást kell közölnie.

A Társaság a Szabadságjogokért szerint a Médiatanács gyakorlata jogsértő és a frekvenciahasználat szabályozása sürgős korrekcióra szorul.

A Klubrádió öt évvel ezelőtt azért perelte be a Médiatanácsot 1,4 milliárd forint kártérítést követelve, mert a grémium törvénytelenül megakadályozta, hogy a médiaszolgáltató birtokba vehesse a 92,9 MHz-es közösségi frekvenciáját. Bár a bíróság korábban megállapította a jogsértést, de a most jogerősen elvesztett kártérítési per miatt végül még a rádiónak kell megfizetnie 30 millió forint perköltséget.

Helyreigazítást kell közölnie a KESMA internetes termékének Gréczy Zsoltról.

A Józsefvárosi Önkormányzattal kapcsolatban közölt valótlanságok ügyében vesztettek.

Dr. László Imre pert nyert a 888, a Magyar Nemzet, a Pesti Srácok, a Ripost, a TV2 és az Origo ellen is.

Az Európai Unió Bírósága iránymutató döntést hozott az uniós, nyílt internetre vonatkozó szabályok értelmezéséről, és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jogértelmezését osztotta. A Telenor a hírre reagálva közölte: a döntés nem érinti az ügyfeleit.

Egy nap alatt három pert is nyert Gréczy Zsolt kormányközeli lapokkal szemben.

Másfél évvel ezelőtt egy család tragédiája, egy kisgyermek halála kapcsán közöltek hazugságokat egy hódmezővásárhelyi szülésznőről, valamint a bíróság szerint illegálisan használtak fel egy hangfelvételt. Az ítélet egyelőre nem jogerős.

A csatornának 2,5 millió forint sérelemdíjat kell fizetnie Juhász Péternek a Tényekben megjelent lejárató riportok miatt.