fbpx

per

24.hu logó

Így reagált a 24.hu újságírója arra, hogy Kárász Róbert műsorvezető jogi lépéseket tett ellene a jegybanki pénzekről szóló cikksorozat kapcsán

Kárász Róbert, az ATV műsorvezetője a Faceboon jelentette be, hogy jogi lépéseket tett Nagy Gergely Miklós újságíró és a 24.hu a Kárász Róbert nevével fémjelzett Eltűnt Gyermekek Felkutatásáért Alapítvány állami pénzeiről szóló cikksorozata miatt, mivel a műsorvezető meglátása szerint a portál rosszindulatúan rászállt és rágalmazzák őt, illetve az alapítványt. Kárász szavaira a Media1-en reagál az újságíró.

Figyelő

Egy kutató megrágalmazása miatt jogerősen is a Figyelő ellen ítélt a bíróság, de potom összegre vitték le a kártérítési összeget

Az akadémiai feketelistát publikáló, illetve Bene Márton kutatóról jó hírnevet sértő valótlanságokat közlő Figyelővel kapcsolatban született jogerős ítéletben foglalt 200 ezer forintnyi kártérítési összeg a Magyar Helsinki Bizottság szerint aligha lesz elriasztó hatással, hogy még egyszer ilyesmiket ne közöljön a közpénz-finanszírozott kormánysajtó. Ráadásul még a megvádolt kutatónak kell befizetnie 56 ezer forint illetéket.

Mészáros Lőrinc a HírTV Célpont című műsorában korábban

Jogerősen pert vesztett Mészáros Lőrinc a Válasz Online ellen

A miniszterelnök dollármilliárdossá vált felcsúti barátja megpróbálta kimondatni a bírósággal, hogy a nevét igaztalanul említette meg a Heti Válasz egykori stábja által létrehozott Válasz Online cikke, mely a bezárt Heti Válasz hagyatékára rámozduló személyeket, Vörös Józsefet és Benyó Zsuzsannát Mészáros Lőrinccel azonos érdekkörhöz sorolta.

Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke

Megkérdeztük az NMHH-t, miért titkolja, hogy a bíróság kimondta: jogsértően marasztalta el az ATV Híradót

Semmit nem kommunikált honlapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azzal kapcsolatban, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint jogalap nélkül marasztalta el egy ügyben a Médiatanács az ATV-t még 2012-ben. Furcsa választ adott a hatóság, hogyan lehetséges, hogy amikor valakit elmarasztal, azt bejelenti a publikumnak, amikor azonban kiderül, hogy a hatóság jogsértő határozatot hozott, azzal kapcsolatban már nem ad tájékoztatást.

A DIGI budapesti, Váci úti bejárata

DIGI: Tisztességtelenül járt el az NMHH az 5G pályázat kapcsán, nem várta meg a bírósági jogorvoslatunk lezárultát

A távközlési cég vitatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntését az 5G frekvenciák-árverési eljárásának gyorsított lebonyolításáról. Folytatják a pereskedést, és jelezték: rendkívül csalódottak, mivel szerintük a magyar fogyasztók fizetik majd meg a hatóság mulasztásának árát a következő 15 évben a kisebb verseny miatt drágább mobilnet-tarifákkal.

atv

Pert nyert az ATV a Magyar Állammal szemben Strasbourgban

Az ATV-nek adott igazat a Magyar Állammal szemben tegnap az Emberi Jogok Európai Bírósága egy nyolc éve tartó ügyben. Kiderült: hibázott a Médiatanács, amikor elmarasztalta a grémium a csatornát az ATV Híradó egyik adásában a Jobbikról elhangzó kijelentés kapcsán. A magyar igazságszolgáltatás valamennyi szereplője is hibás döntést hozott.

A DIGI budapesti, Váci úti bejárata

Beadta a DIGI az NMHH elleni keresetét

Tegnap óta a bíróságon van a holland DIGI Communications N.V. a távközlési óriást az 5G pályázatból kizáró NMHH-döntés jogszerűtlenségének megállapítására irányuló keresete. A cég az 5G-frekvenciaaukció felfüggesztését kérte a jogvitát lezáró jogerős bírósági ítélet megszületéséig.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások