per

Balogh Krisztina, az Index újságírója, az M1 volt riportere

Az Indexhez igazolt az MTVA által perrel fenyegetett egykori közmédiás riporter

Az Index newsroomjának tagjaként folytatja karrierjét Balogh Krisztina, az M1 egykori riportere, aki tavaly sajátos hangú „sajnálkozó” levélben vágott vissza Papp Dánielnek, az MTVA vezérigazgatójának, miután az állami médiaóriás vezetősége perrel fenyegette, amiért beszámolt arról, hogyan engedelmeskedik a Közmédia a Fidesz utasításainak, illetve hogyan sérülnek a közszolgálati alapelvek.

Media1

A Fidesz-közeli médiahálózat megint félrevezetné önt is, kié a Media1

Hiába mondta ki már több ítéletében a bíróság, hogy jogsértően és valótlanul állították az Origót is tulajdonló Fidesz-közeli médiaholdinghoz, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó egyes lapok az Origo erről szóló cikkeinek utánközlésekor azt, hogy a Media1 hírportál mögött Varga Zoltán áll. A médiahálózat az ellene folyó bírósági sajtóperek alakulásáról is súlyosan félrevezetően, az emberi és szakmai minimumot egyaránt mellőzően tájékoztat.

facebook

Pert indít a Facebook ellen a könyveket megsemmisítő Mi Hazánk Mozgalom, mert cenzúrának tartja a párt oldalának letiltását

A Facebook a közösségi szabályzatának megsértésével indokolta a radikális párt oldalának tiltásba helyezését. Korábban a Google által üzemeltetett YouTube a párt által népszerűsített könyvmegsemmisítést tartalmazó videót távolított el szabályzata megsértésével indokolva a lépést. A Mi Hazánk továbbra is törvényben szeretné szabályozni a Facebook és a hasonló oldalak működését.

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke Felcsúton, 2017-ben

Megszólalt a Kétfarkú Kutyapárt elnöke a Hegyvidéki Önkormányzat az Ezalényeg.hu ellen megnyert sajtópere kapcsán

Kovács Gergely, a MKKP elnöke a Media1-nek küldött levelében azt állítja, tévesen írta a Hegyvidéki Önkormányzat, hogy a Kétfarkú Kutyapárt elnöke volt a bíróság által hozott keddi ítéletben helyreigazításra kötelezett cikk forrása. A helyreigazíttatott Ezalényeg.hu-s írás eleje azonban a Kutyapárt nyilatkozatával indult, benne a bíróságon valótlannak bizonyuló, a hegyvidéki parkolásra vonatkozó állítással.

Klubrádió hirdetés

Jogerősen is elvesztette a Klubrádió a Médiatanács elleni kártérítési perét

A Klubrádió öt évvel ezelőtt azért perelte be a Médiatanácsot 1,4 milliárd forint kártérítést követelve, mert a grémium törvénytelenül megakadályozta, hogy a médiaszolgáltató birtokba vehesse a 92,9 MHz-es közösségi frekvenciáját. Bár a bíróság korábban megállapította a jogsértést, de a most jogerősen elvesztett kártérítési per miatt végül még a rádiónak kell megfizetnie 30 millió forint perköltséget.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások