
Pert nyert a TV2 ellen Fekete Dávid, a Megasztár sikkasztással vádolt egykori szereplője
Fekete Dávid azért ment bíróságra, mert engedély nélkül használtak fel egy hangfelvételt a Tényekben, amelyen ő beszélt.
Fekete Dávid azért ment bíróságra, mert engedély nélkül használtak fel egy hangfelvételt a Tényekben, amelyen ő beszélt.
Első fokon Bedő Dávidnak, a Momentum parlamenti frakcióvezető-helyettesének adott igazat a bíróság a PestiSrácok ellen indított sajtóperében.
A DIGI számára kedvezőtlen ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága a napokban a DIGI kontra NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) perben, így nem tudja elkerülni a 100 millió forintos adatvédelmi bírságát.
Leitner Attila, a Hirado.hu megbízott főszerkesztője alkotmányjogi panaszában azt is állította, hogy a közmédia hírportálját elmarasztaló bíróságok a sajtószabadságot korlátozták. Az Alkotmánybíróság nem osztotta ezt a nézetet.
A nemzeti ünnepre időzítette a kormánypárti csatorna a filmpremiert arról a peres eljárásról, amit a Medián piackutató cég ügyvezetője indított Kálomista Gábor producer ellen, amiért az ElkXrtuk című mozifilmben úgy ábrázolták a film egyik negatív figuráját, mintha az Hann Endre lenne.
A bíróság döntése szerint az újságíró valójában mégsem élt vissza egy svédországi magyar nő személyes adataival és rágalmazást sem követett el, amikor cikket írt a múltjáról egy, a magyar közmédiát leleplező anyagban. Több éve tartó, az újságíró elleni kriminalizációs folyamat ért véget ezzel.
Vissza kell fizetni a televíziós társaságra alkotmánysértően kirótt 20 milliós bírságot az RTL-Central fúzió ügyében az RTL Magyarország számára.
Megelégelte a kormánypárti médiumok lejárató anyagait az Action for Democracy hazai vezetője.
Bár korábban még meghívták Hann Endrét a film díszbemutatójára mint szereplőt, most a gyártócég ügyvédje azzal védekezik a bíróságon, hogy azért nem lehet a filmben szereplő negatív közvélemény-kutató karaktert Hann Endrével azonosítani, mert a szereplő fiatal és jól öltözött. Három csapásra épül Kálomista Gábor cégének védekezése.
A Meta alaptalannak nevezte a vádakat.