
Lemondott az atv.hu idén év elején kinevezett főszerkesztője
A negyedév után a posztról leköszönő főszerkesztő marad az ATV Csoportnál.

A negyedév után a posztról leköszönő főszerkesztő marad az ATV Csoportnál.

Az M1 egykori vezető szerkesztője, akiről korábban előkerült egy hangfelvétel, amelyen megzsarolta a munkatársait, hogy ha nem az Orbán-kormány narratívája szerint tudósítanak, távozniuk kell, máskor pedig az állami hírcsatorna egyik műsorában megmondta a nézőknek, kire kell szavazniuk, majd váratlanul, egészségügyi okokra hivatkozva távozott ezután pedig bikatenyésztéssel kezdett el foglalkozni és közölte, nem tartja magát már újságírónak, tavaly először tudósítóként, mostanra pedig felelős szerkesztői pozícióban is felbukkant a HírTV hírműsoránál.

Egy több tévécsatornával is rendelkező magyar médiaszolgáltató BudaPestTV és/vagy PestBudaTV néven tervez új televíziós csatornát, mely Budapest történelmével, nevezetes építészeti és kulturális alkotásaival foglalkozna, továbbá élőben mutatná a főváros webkameráinak képét, közvetítené a Mátyás-templomból a misét és a Fővárosi Közgyűlés ülésezéseit, emellett időnként sorozatokat és magazinműsorokat sugározna. A Fővárosi Közgyűlés azonban blokkolja a magántelevízió indulását. A médiaszolgáltató várhatóan bíróságon próbálja érvényre juttatni sajtószabadsághoz fűződő jogait, vagyis azt, hogy egy Budapestről szóló televízió nevében szerepelhessen a Budapest név, akkor is, ha a Közgyűlés ezt nem szeretné.

A Media1 néhány nappal ezelőtt elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át a Fidesz mellett az M1 televízió Híradója. Cikkünk után a Momentum országgyűlési képviselőjétől panasz futott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), ahol most egyhangú szavazással elmarasztalták a tévériportokba csempészett Fidesz-reklámok sugárzása miatt. Az MTVA-t felügyelő médiahatóság eközben továbbra is hallgat.

Az EP május 3-án, a sajtószabadság világnapján hivatalosan közzétette a Daphne Caruana Galizia újságírói díj idei pályázatát.

Együttműködésre lépett két szerkesztőség, a Válasz Online és a Partizán a választási szezonra.

Az RTL Reggeli című műsorának nézői már hétfőtől két új műsorvezetővel is találkozhatnak.

A Media1.hu információi szerint bírósági pereket indított nemrégiben Orbán Viktor miniszterelnök mint magánszemély több ismert magyar szerkesztőség ellen. Ezt több forrásunk is megerősítette. A perben még Mészáros Lőrinc-közeli lapok is érintettek.

A HVG nemrég távozó újságírója csatlakozik az egykori indexes munkatársai által alapított Telexhez.

A médiahatóság bejelentette, hogy további 10 évre az InfoRádió szól majd a Budapest FM 88,1 MHz-en, ez a médiaszolgáltató nyerte az ingyenesen használható, közel 2 millió ember potenciális elérésére alkalmas frekvenciára vonatkozó, egyrésztvevővel megvalósult pályázatot. A Balázsék című műsor ismét vétett a médiatörvény ellen, ezért a Rádió 1 üzemeltetője újabb bírságot kapott a Médiatanácstól.