
Egy közadatigénylésből derült ki: a Mediaworks gyártotta a nemzeti konzultációs íveket
A kormánypárti médiaholding közel 400 millió forintot kapott a tevékenységéért.

A kormánypárti médiaholding közel 400 millió forintot kapott a tevékenységéért.

Házon belülről találta meg új főszerkesztőjét a vállaltan baloldali lap, míg az új főmunkars kívülről, a politikai életből érkezik: az MSZP majd később az LMP országgyűlési képviselője volt. Máris újításokra készülnek.

A Marquard Group Hungary (MGH) átfogó szervezeti átalakításokról, személyi változásokról értesítette lapunkat.

A Media1 megtudta, hogy néhány héten belül rendszeres heti műsorként visszatér a képernyőre az Újságíróklub, benne olyan ismert újságírókkal, mint Bolgár György, Bánó András és Németh Péter. Fontos változás, hogy nem az ATV fogja közvetíteni a közéleti műsort.

Törölte tavaly decemberben a Jelen című lapot kiadó Liberty Press Kft. adószámát az adóhatóság és a Fővárosi Törvényszék idén januárban kényszertörlési eljárást indított ellenük, de a cég vezetése biztos a helyzet gyors rendezésében.

Az „új” Index volt főszerkesztő-helyettesét tavaly nevezték ki a Ringier Sport Media Group magyarországi sportlapjának élére, ahonnan most távozott. Egy éven belül ez már a második főszerkesztőváltás a Sportalnál.

A korábban az RTL Magyarországot és a TV2 Csoportot is vezérigazgatóként irányító Dirk Gerkens váltja Henrik Kraftot a több mint 110 éves múlttal rendelkező, az első világháború óta működő francia Valenciennes Football Club (VAFC) élén. Megtartja magas pozícióit a United Groupnál és a Nova Brodcastingnál is.

Elérhetővé vált, hogy mely magyar médiumok és egyéb szervezetek kapnak az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének 173 millió forintos támogatásából a Szabad Média Pályázat 3. körében.

Az állami M1 hírcsatornán több alkalommal és több műsorvezető is azt állította az elmúlt napokban, hogy a távozó amerikai nagykövet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren csodálatosnak értékelte a saját magyarországi tevékenységét. Egy, éppen az M1 által készített videó alapján azonban kiderül, hogy valójában egyáltalán nem ez hangzott el Pressmantől a repülőtéren és egy médiamanipulációról, hamisításról van szó.

A lapot 11 éve irányító Galambos Mártont Zsiborás Gergő váltja a főszerkesztői poszton. Galambos Márton vezérigazgatóként folytatja karrierjét a kiadóvállalatnál. Kocsis Attila, a kiadó eddigi vezetője a jövőben társtulajdonosként és ügyvezetőként a Forbes Business Club vezetésén és fejlesztésén dolgozik tovább.